Grindcore ügyileg 2022 januárja igencsak berúgta az ajót. Jött egy új Deaf Club nagylemez, egy új Helpless dal és még itt van az Apes új EP-je is. Őket eddig egyébként nem ismertem. Asszony mindig azt mondja, hogy egy "creepy stalker" vagyok, mert mindenhol embereket követek be. Lehet igaza van, de az én szemszögemből, én csak egy kis hangya vagyok, aki mások asztalara alatt lebzsel és kutat a lepottyanó zenei morzsák után. Egy ilyen morzsa volt ez is, hiszen A Full of Hell énekes Dylan-nél láttam, hogy Ő csinálta a noise sample-ket erre a cuccra. Így végeredményben csak megéri leskelődni.

Ez a zenekar harmadik EP-je nem mintha olyan sokkal lenne rövidebb, mint az egyetlen nagylemezük. Az elején rájuk sütöttem, hogy grindcore amit továbbra is tartok, noha biztos vagyok benne, hogy páran ezért vitába szállnának. Ők azt a fajta modern grind-ot tolják, ami nekem nagyon a szívem csücske. Miszerint a kaotikus abálások közepette, bőven vannak kiállások, post metal-os, sludge-os döngölések, a blastbeat sortüzek mellett, pedig letaglózó menetelések. Kicsit olyan az érzésem náluk, hogy fogtak mindent amit szeretnek és bele pakolták ebbe a 12 percbe. Így megfér egymás mellet a modern kori Napalm Death-szerű death/grind, pont annyira mint egy belassúlt, nihilista post-metal anekdota. A zaj mintákról meg nem is beszélve. Dylan kitett megáért, bár ez nem meglepő már volt pár alkalma, hogy csiszolja a tudását ezen a téren. Nem sok noise van benne, sajnos, de ami van az olyan szinten elegánsan van ráfűzve a zenére és olyan apokaliptikus hangulatot volt képes teremteni, ami még se mászik az ember arcába. Így simán merem ajánlani azoknak is, akik egyébként óckodnak a ilyen dolgoktól. Mert itt nincs semmi, idegesítő hallójárat rombolás, csupán csak a az elmúlás utáni vágyunk kellemes megzajosítása.

Igazából ennyi, nem tépem tovább a számat, ez a 12 perc még akkor se nagy áldozat, ha végül még se tetszik. Grind.

8.5/10