Vannak azok a lemezek, amiket évtizedek múltán is emlegetünk, hogy mekkora hatásúak voltak. Ezek most vagy megérdemelten kapják ezt a titulust vagy nem, ez most lényegtelen. Vannak viszont azok a zenekarok, akik szintén évekkel mindenki előtt jártak és olyat mutattak, ami később szinte már alap volt a stíluson belül. Még sem emelte őket senki piedesztálra. Szerintem egy ilyen zenekar a Mare is, már ha abból indulok ki, hogy említés szinten sem találkoztam még vele, a hazai underground közegben.

A kilencvenes évek végét írjuk éppen. Hőseink pedig One Less Lie néven még metalcore zenekarként tevékenykednek. Ki is adnak egy lemezt, majd Mare-ra változtatják a nevüket és innen kezd érdekes lenni a történet. Időben ott vagyunk, hogy a Neurosis pont most hozta ki a Times of Grace-t, a A Sun that Never Sets pedig már bőven a nyakunkon van. Az Isis is bontogatja már a szárnyait. Aaron Turner pedig már a sulival végezve teljes állásban, komolyan csinálja a Hydra Head Records-ot. Talán már túl is van a klasszikus kijelentésén, hogy A PoSt-MeTaL A gOnDoLkOdÓ eMbEr ZeNéJe, jokes on you kispajtás, hülye vagyok mégis hallgatom, na mindegy. A lényeg, hogy nevezhetjük a stílus aranykorának, legalábbis annak a kezdetének, ezt az időszakot. Olyan zenekarokkal körbe véve, mint az előbb említett Neurosis, Isis vagy az Old Man Gloom sikerült olyan kiadványokat össze pakolniuk, még ha nem is sokat, amik olyan frissnek és egyedinek hangzanak, hogy simán kijöhettek volna múlt pénteken is. Közbe meg több mint 20 évesek. Az első, már Mare név alatt kiadott EP után szét széledt a zenekar, amit egyébként én azóta se találok sehol, szóval azt se tudom milyen. Mindenki ment a saját dolgára, különböző zenekarokba. Majd 2002-ben újra egyesítették kreatív erőiket, a tagság kicsit változot. Viszont ez nem akadályozta meg őket abban, hogy 2003 nyarán felvegyék a második EP-jüket. Mivel maximalista, sznob post-metal arcokkal van dolgunk, az első felvétel nem nyerte el a tetszésüket, így az egészet újra felvették egy másik stúdióban. Ami az ő számításaik szerint a harmadik EP-jük lett. Ez volt az az anyag amit a Hydra Head kiadott 2004-ben.

Meg ez az a anyag amiről igazán tudunk beszélni, mert kell is. A kék-fehér borító, ami simán lehetne egy Isis lemez-é is , olyan megoldásokat és ötleteket sorakoztat fel, amiket a mai napig vissza hallunk a jelenlegi zenekaroktól. Ebbe a huszon valahány percbe annyi minden van sűrítve, hogy hiába ilyen rövid, tartalmasabb mint sok, több órás mai lemez. A sludge földbe döngölő nyers gitárjai pillanatokon belül váltanak át, egy szinti vezérelte kórusba, ami annyira éteri, hogy már-már a felhők felett járunk. Jönnek mennek a váltások, de annyira elegánsan, piperkőcen, gyönyörűen vannak megkoponálva a szakaszok egymásba csúszásai, hogy szinte észre sem lehet venni, hogy megtörtént. Frusztrált matekos ritmikák és pengetések, a mennyei lakók szólítása, érzések és textúrák egymásra húzása és jazzes lebontása, mindezt már botrányosan profi módon. Ehhez társul Tyler Semrick-Palmateer éneke, ami a lélekromboló torpedő szerű sikolyokon át a, a bulgár népzenével átitatott kórusokig terjed. Állítólag oda-vissza nézték írás közben a 2001: A Space Odyssey-t, ami meg is látszik azon, hogy nem egyszer mikor ének nélkül csak sodródunk a hangulatok építgetésében olyan, mintha egy metal-ra komponált, sci-fi film zenét hallgatnánk.

Ezek után még szerepeltek egy Melvins tribute lemezen, majd elkezdték írni a következő anyagot. Amit szintén a Hydra Head hozott volna ki. Viszont mikor már majdnem kész voltak a munkálatokkal, nem bírták a nyomást, a tudatot, hogy az előzőnél is jobbat kell csinálniuk és 2007-ben pontott tettek a stílus egyik legfontosabb zenekarának pályájának végére, a maximalista faszfejek. Bár, ha szerintük nem ütötte meg a szintet, biztos úgy is volt. Én azért kíváncsi lettem volna, hogy mit hoznak össze, lehet el is rontotta volna a varázst, de az is lehet, hogy az is egy mestermű lett volna. Már sose tudjuk meg. Így megmaradtak egy nagy tűzzel égő lángnak, ami gyorsan magába roskadt, de a hamvai között még mindig ott van ez a tökéletes EP.