Nemrég Avius baszta elém ezt a lemezt, hogy Ő sem hallgatta még, de ránézésre nekem beadja. Már eleve az, hogy szerb létükre Disznótor a zenekar neve meg, hogy csupán két tag szerepel badncamp-en, hogy punk meg psych hardcore punk, előre vetíti azt, hogy valami ormótlan ocsmányságra számíthatunk, meg azt is, hogy az irányok eléggé adottak. Gondolok itt arra, hogy az olyan zsáner náciknak mint én, egy ideje nem olyan könnyű az élete bandcamp-en. Mert mindenki tele veri minden  tag-gel a lemezeket, olyannal is amihez semmi köze, nyilván azért, hogy minél több embert elérjenek. De attól még elég kiábrándító, amikor blackened power metal-t várok, erre kapok egy sima raw black-et, ami még szar is.

A psych harccore egy rohadt jó cucc. Főleg ha az olyan ausztrál bandákat nézzük, mint a Oily Boys vagy a Geld. Tök jó látni, hogy végre itt a környéken is kezdi felütni a fejét ez a járvány. Főleg, hogy ilyen minőségben szállítják. Mert annak ellenére, hogy csak egy demo-val van dolgunk, egy nagyon cél tudatos lemezt kapunk. Amin látszik, hogy annyira nem is út keresés, mert az már meg van, inkább csak az elágazások feltérképezése az ami itt folyik. A hangzás adott, mocskos, kopottas, a disznóhús szaga terjed a levegőben, ha eléggé figyelsz pedig pont érzed Janibá pálinkájának az ízét, a nyelved hegyén. Már az intro-ban jönnek a faszos riffek és egyértelművé válik az is, hogy egy kis basszust még elviselt volna a keverés. A menetelős tempók, a punkos pattogások adják a talpalávalót. Alapjáraton nem lenne az egész olyan érdekes, mert tényleg olyan témákból szemezgetnek amiket már hallottunk nem egyszer. Bár mindezek ellenére tényleg jól vannak eljátszva és a dalok felépítése van annyira jó, hogy az egyértelmű negatívumok ellenére is szórakoztató legyen. De a lényeg akkor jön, mikor a gitár be LSD-zik, hol csak picit, hol pedig jobban és próbálnak másik dimenziókat megnyitni. Ahol háromfejű, gombával töltött malacka az elme lakomája. Amikor igazán vernyákol a gitár, mint a böllér aki a saját ujját vágta le, oda-vissza ugrálva a tempós menetelés és a pszichedelikum áztatta kéjutazás között. A Rob-on már teljesen elvesztünk, majd a dal feléig megy a gitáros huncutkodás, hogy utána felépítsék a már ismert panelekből, a legjobb dalukat. A visszhangos óbégatáson nincs mit beszélni, igazából én nem is vártam mást. Demo-nak demo, ötletek azok vannak, csak még ki kell jobban dolgozni őket. A hangzás szinte tökéletes, a név meg a szerb nyelv használata meg eleve ad neki annyi egzotikumot, hogy ebben a hatalmas döppingben is meg tudjuk magunknak jegyezni őket. Szerintem érdemes is, mert lesz itt még jó féle disznó lakoma, ha így haladnak tovább.

hagymás véres 7/10