Nem gondoltam volna, év elején, hogy az év egyik legjobb screamo lemeze Malajziából fog jönni. Pedig még emelték is a tétet, mert ez az egyik legjobb debüt nagylemez is. Hét év, egy demo és négy split után elértek ide a srácok és csajszi. A lemez minőségét pedig mi sem mutatja jobban, hogy a Zegema Beach és a Moment of Collapse is foglalkozik velük.

Jó screamot viszonylag könnyű csinálni, na jó, nyilván nem, de elég pár dolog, hogy fasza legyen. Érzelmes, hisztérikus énekes, na az itt is van. Meg szerintem ez is a legfontosabb, a jó screamo arról ismerszik meg, hogy az énekesnek van valami kínja. Valami kínja, tök mindegy mi, meg hogy feldolgozta e már vagy nem, a lényeg, hogy az előadásából áradjon a frusztráció és a szenvedés. Emellé az sem árt, ha ezt a mintát a zene is követi. Itt minden eléggé a helyén van, a csapkodós gyorsaság adott, amit kiváló váltásokkal spékeltek meg. Így jönnek a fájdalomban áztatott dallamok, a nyers reszelések és a melankolikus kiállások is. A lassabb részek kiválóan felvezetik a katarzisként robbanó érzelem cunamikat. Erre a legjobb példa a Heimlich Manoeuvre Tiger Suplex, ami nekem például az év sceamo dala. Amiben benne van minden előbb említett mozdulat, hibátlanul.

A hangzás nyer és arcba mászó mikor azt kívánja a helyzet, de a kiállásoknál pedig meglepően kellemes pengetéseket is kapunk. Az All is Well, Mr. Hildebrantban kiderült, hogy azért vicceskedni is szeretnék, a sok frusztrál csapkodás után kellemes felüdülés ez a nem túl komoly felvezető. Ami talán pont ezzel hívja a fel a figyelmet a mentális betegségek komolyságára. Sokadik eset, hogy az van, hogy elfogynak a szavak és csak annyit tudok mondani, hogy húzzál meghallgatni, mert csak 20 perc.

frusztrációs 9/10