(English below)

A hétvégén, a Voice-Beat próbatermek/stúdió legnagyobb termében került sor egy családias kis koncertre. Két zenekar, az Inhumantra, akik nagyszerű, groove-os metált csapattak, fantasztikus gitárvirgázásokkal, kellően felpörgetve a hangulatot, hogy a Lanterni post-doom-sludge veretése visszaváltson egy lassabb/súlyosabb tempóba. A külföldi vendégek pedig a Thedus, egy instrumentális, magát space sludge-ként definiáló trió, Olaszországból.

Az űrrel kapcsolatos témák nem ritkák a pszichedelikus zenék berkeiben sem, és aki olvasta a Meshuggah koncertbeszámolóm, az láthatta ott is, hogy a svéd titánok koncertjét is leginkább egy Halálhajó jelenethez hasonlítottam. 
Nos, én nem gondoltam volna, hogy 2022-ben részt veszek még egy űrutazáson, egy 30+ négyzetméteres próbateremben. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy ezen az ártatlan, álmos, őszi hétvégén belefutok a legsúlyosabb bandába, amit eddigi életem során láttam/hallottam.

Ezt leírni nagyon nehéz lesz, mivel a csatolt zenei tartalom meghallgatásához tanácsolom egy kiváló, és nagyon hangos hangrendszer alkalmazását, illetve azt, hogy ha szeretitek az elkövetkezőkben bemutatásra kerülő zenei tartalmat, akkor MENJETEK EL EGY THEDUS KONCERTRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

A koncert anyaga a srácok év végén, jövőév elején megjelenő nagylemezének számait, és a linkben található trackeket egyaránt tartalmazta. 

Ennyit a száraz tényekről. 

A Thedus backline-ján is látszott, hogy itt bizony komoly erőre lehet számítani, Roberto és Ivan pedalboard-jait nem nevezném túlzónak, de amit ezek az emberek kihoztak a cuccaikból, az a lovecrafti űr-őrület modern, audiofil formája...kb, mintha a nagy Chtulhu-nak egy olyan heavy boltert adnál, ami a Warhammer 40K space marine-jainak van. A három hangszer pozicionálása nagyon érdekes volt, a basszusgitár sokszor játszott szólisztikus elemeket, míg a bariton gitár betonozott, és a különböző effekteknek köszönhetően mindig volt valamiféle zenei szőnyeg, folyamatos hullámzás, vonósokra hajazó hangzások, phaser-jellegű lüktetések. Simone Silvestre dobjátéka néha a húrosoktól teljesen külön életet élt, nekem rendkívül tetszett, ahogy a tört ütemes hangsúlyokat precízen, hangszerektől függetlenül dobálta egymásnak a hármas. 

A hangzás egyszerűen HATALMAS volt. Az elejétől kezdve egyre kisebbnek éreztem magam ezzel a zenei heggyel szemben, az járt a fejemben, ilyen lehet végignézni egy közeledő tsunamit, vagy ezt érezhették azok a szerencsétlen gyalogosok, akik először találták magukat tankokkal szemben. A Thedus az elektromos gitárzene gigantikus méretű bulldózerjének tolólapja. Lassan, fenyegetően közelít, hogy teljesen maga alá gyűrjön. 

Tudom, rengeteg sludge, doom, és stoner banda épített az űrutazás témakörére, viszont a Thedusról egy sci-fi elem megjelenítése jut eszembe, ez pedig a Tannhäuser Kapu, ez a fiktív helyszín, ami egy, általában féreglyukat, teleportot védő hatalmas, űr-erődítmény. Ez a zenekar saját tömegvonzással rendelkezik, ahogy közelebb és közelebb mész a kapuhoz, egyre nagyobbnak látod, a végén pedig beszippant.

Az, hogy a gitárok tonnás súlyú megszólalása melodikus, tisztább harmóniákba torkollott a koncert második részére, teljesen elvitt. Emlékszem, egy pillanatra a basszus elhallgatott, majd statikus rádiózörejre emlékeztető ki-be kapcsolódásokat hallatott, azt hittem elromlott valami. Nem, ez is a show része volt. Mintha egy elsodródott űrhajóst próbáltak volna elérni társai, aki az űr csendjében ringatózva lassan elaludt az oxigénhiánytól.

A srácok elvittek minket a világűr legszélére. Ez nem holmi trippelős űrutazás volt, ez bizony az ember teljes jelentéktelenségének bemutatása a gigászok világával szemben. 

Aki a Yob, vagy a Primitive Man stílusát szereti, szeretni fogja a Thedus-t is..

...---... ...---... ...---... ...---... ...---... ...---... ...---... ...---...

At the weekend, the Voice-Beat Studios and Rehearsals Rooms hosted the gig of the Italian band Thedus – defining themselves as "space sludge”. Inhumantra and Lanterni played as supports. The venue had a really family-like atmosphere.
Topics about space are not rare in the genres of psychedelic music, though after the Event Horizon like concert of Meshuggah I haven’t thought that I would participate in one more space-journey, in a 30­+ square metres rehearsals room. Further more I haven’t had the slightest idea that at this sleepy, innocet, autumn weekend I will meet the heaviest band I have ever heard/seen.

This is hard to decribe with words, so if you listen to the linked audio, do it on a really good and loud soundsystem and if you like what I introduce in the following, GO AND SEE THEDUS LIVE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

The setlist included the below 3 tracks and more from Thedus’ upcoming album, which they will publish at the end of this year/early 2023.

Seeing Thedus’ backline, I’ve expected serious power, the pedalboards of Roberto and Ivan are not overwhelming but what these guys were doing on these gadgets was modern, audiophile, lovecraftian space-madness…as if someone would have given a Warhammer 40K heavy bolter to Chtulhu the Great. Positioning the three instruments in the music was very interesting, the bass played solo-like parts, while the baritone guitar was laying down heavy layers of effects, strings, phaser-like pulsing. Simone Silvestre’s drumming sounded totally independent at given parts, I really loved it, the breakbeats were precisely thrown from one instrument to an other.

The sound was simply HUGE. I felt smaller and smaller from the beginning and I was thinking this was like watching an approaching tsunami…or facing tanks as an infantryman, for the first time in history. Thedus is the plate of the electric guitar music’s giant bulldozer which comes onto you slowly and threateningly, to grind you down.

I know, lots of sludge, doom and stoner bands base their themes on spacetrips, for me Thedus represented the Tannhäuser Gate which is usually depicted as a space-fortress, guarding a warp, a wormhole, or a teleport. Thedus has its own gravity. The gate is growing as you are approaching it…and the warp sucks you into the deep space.

The way how the ton-heavy guitars transferred into semi-clear melodies at the second part of the concert, took my breath away. Totally emotional parts. There was a momentum, when the bass went silent and has given some static-radio sound…on and off. I thought something has broken…but no, it was the part of the song….as some drifted-away astronaut had been called by his comrades until rocking far at the space he fell asleep from the lack of oxygen.

These guys have taken us to the farthest rings of space. It wasn’t a trippy space-journey. It was a representation of the futility of a human against the world of giants.

Who loves Yob and Primitive Man, would surely love Thedus. 



Thedus I | Thedus (bandcamp.com)