Zeneileg szakavatott barátommal, aki ezt a fantasztikus bandát ajánlotta nekem, azon morfondíroztunk, hogy miért ilyen jó az Autumn Nostalgie (a továbbiakban AN), és rájöttünk az egész alapja az, hogy nincs benne semmi felesleges.

Nézzünk meg ki van efelett!

Ahogy az AN albumait hallgattam, azt ötlött legelőször eszembe, hogy a black metalos elképzelés ellenére az egész munkásság sodrása nagyon könnyed, lebegős. Hogy tudnátok definiálni magatokat? Mi alapján alakult az AN jelenlegi stílusa?

- Ha valaki meghallgatja bármelyik AN albumot könnyedén rájöhet, hogy a zene nem kimondottan black metal. Hiányoznak belőle a tipikus műfajra jellemző motívumok, valamint a feszes és gyors dobtémák. A stílussal leginkább az ének az összekötő kapocs, ami tudatosan torzítja el az emocionális dallamokat. Az én értelmezésemben az AN egyrészt ettől válik black metallá, másrészt azért, mert maga a black metal hozta létre a zenekart. Akik ebben a közegben mozognak, jól tudják, hogy a black metal sokkal többet jelent, mint zenét. Túlmutat önmagán, hiszen nem csak attól lesz valaki black metalos, mert ezt a zenét hallgatja, hanem ezen tovább menve, képes általa a világtól elfordulni, közelebb kerülni önmagához. Ugyanakkor véleményem szerint a jelenkori műfajból hiányzik a kilencvenes évek ködös misztériuma, éppen ezért nagyon könnyen felfedezhető benne az az üresség, amit kimondatlanul is mindannyian érzünk. Nagyon elenyésző azon zenekarok száma, amik ezt az üres teret képesek megtölteni valami igazival és átérezhetővel.  Ez az üresség tartalom nélkül, csak puszta gitár témák, gitárszólók, amit meghallgatsz, de igazából nem adnak semmit. Annyira elzártak már ezek az új dalok a modern témákkal, hogy az én nem tudja áttörni, így nem tud behatolni és a zenét megtölteni szellemmel. Úgy tűnik nincs már szükség a műfajön belül arra, ami a kilencvenes években megvolt. A mai tizenévesek legtöbbjének sokat már nem mondana a maga egyedi hangzásával a Panzerfaust vagy a Transilvanian hunger. Ha ekkor nem alakul ki a vonzalom a black metal iránt, később sem fog. Ha körbe nézünk, sokkal nagyobb igény van arra, hogy a black metal motívumai megjelenjenek a death metalban. Ha körbe nézünk, észre vehetjük, hogy az utóbbi években nagyon megszaporodtak a black és a death metal keverékei, pont azért, mert már nem érezhető az a szellemiség a műfajon belül, ami régen megvolt. Kilúgozódott belőle minden eleven erő, s csak a riffek maradtak meg. Ha csak a nézettségeket vesszük szemügyre ez nagyon meglátszik. Nagyon jó anyagokat szinte elenyészően ismernek és hallgatnak, míg a legkommerszebb hangzású és szövegű formációkat pedig millióan. Ez persze annak is köszönhető, hogy a világ modernizálódott, s vele a zene is. A black metal már nem a szellemet ébreszti fel, hanem csak a figyelmet, amit egy külső inger hoz létre. Nem a lélekbe jut el a zene, hanem csak a fülbe. Oda pedig erős gitár riffek kellenek, mégpedig olyanok, amiknek eljátszásához 10 ujj is kevés, olyan dobtémák ahol a dobosnak plusz két láb kell, valamint olyan ének, amiben van legalább hörgés, üvöltés, sikítás, kórus, beszéd, prédikáció. Mindezek teljesen elvágják annak a lehetőséget, hogy a szellem és a zene egyesüljön. Ezért tátong akkora üresség a modern black metálban, mert hiányzik belőle a puszta egyszerűség. Mindenki túl sokat akar mutatni és az eredmény túl kevés lesz.

Az Autumn Nostalgie esetében ez lebegett a szemem előtt. Megtölteni ezt az üres teret, mivel előbb akartam azt, hogy a szellemnek legyen helye a zenében, s csak utána zenét csinálni. Ehhez végül 10 év kellett. Mikor tizenévesen az első találkozásaim voltak a műfajjal, leginkább azok a dalok tetszettek, amik az atmoszférával, s nem a gitárszólókkal, súlyos riffekkel voltak képesek hatást gyakorolni rám. Burzum Lost wisdom c. dalában van egy nagyon jó rész, ami ezt képes illusztrálni. Varg ugyanazt a dallamot játssza egy húron, ráillesztve az alap gitártémára, s ezzel egy elementáris erőt képes felszabadítani. Megszületik a tökéletes atmoszféra. Nincs ez máshogy Nargaroth Der satan ists című dalánál sem, ahol ez már szinte végig megtörténik. Mikor ezeket és ehhez hasonló dalokat először hallottam, az jutott az eszembe, hogy miért nem lehet csak olyan dalokat írni, ahol kizárólagosan ilyen részek vannak. Olyan hangosan ébresztik az ember szellemét, olyan magasságokba képesek felemelni, hogy ott megmaradva egyben tartják az embert, s nem engedik szétszóródni. Ilyet akartam megteremteni az Autumn Nostalgie által. Számomra a tartalom vált a legfontosabbá és nem a külsőségek, hogy milyen szólók, dobütemek vannak a zenében. Szándékosan nagyon sok ismétlés van minden dalban, hogy legyen tere kibontakozni a tartalomnak. Minden gitártéma tudatosan olvad egybe, amik amennyire csak lehetett el vannak torzítva delay, reverb, chorus pedálokkal. Ezért lesz a zene – ahogy fogalmaztad – lebegős, könnyed. Ezen a könnyedségen azonban nehezít az üvöltözés, ami nélkül az AN inkább lenne post rock, mint post black metal. Bár ez az utóbbi kifejezés is némi magyarázatot igényel. Én nem igazán szeretem a post black metalt, mert teljesen a jelenlegi modern kor szülötte, ami inkább láncol a modernséghez, mint eltávolít tőle. Tizenhárom évvel ezelőtt – számomra talán egyedül – a post black metal a neofolk és a black metal közös pontját jelentette. Rengeteg neofolk/ambient/ power electronics zenekart hallgattam (és hallgatok ma is), amik inspiráltak. Például a Death In June vagy a magyar zenekarok közül az ACTUS, Scivias, Larrnakh vagy éppen a Cawatana. Vannak olyan bandák, akiknek zenéjében ez a két műfaj egységesülése észrevehető. A legjobb példa talán az Agalloch vagy az Empyrium. A két stílust nagyon jól tudták ötvözni. Ezen példák miatt született meg bennem a zenekar ötlete, hogy a két stílust lehet keverni és valami jó is kisülhet belőle. Az Autumn Nostalgie elődje a Fekete erdő dark ambient formáció volt, ami kb. 2008/2009 körül volt aktív. Ebből is látszik, hogy előbb volt meg a zenében az ambient elem, mint a metálos. Mikor a Fekete Erdőt már a kifulladás veszélye fenyegette, akkor döntöttem úgy, hogy csak az AN-re fogok fókuszálni. Ez mellett pedig volt még egy neofolk zenekarunk egyik somorjai barátommal, a Catharsi, ami sajnos pár éven belül fel is oszlott. 

Photo by Stefan Weber

A zenekar 13 éves idén, ehhez képest nincs túl sok hanghordozótok (de ez legalább nem ment a minőség rovására), mivel töltötte ezt az időszakot az AN? Hogy zajlik a munka, koncertek, kérnék egy rövid bandatörténetet!

Tizenhárom évvel ezelőtt volt egy határozott elképzelésem, hogy milyen zenét akarok csinálni. Ez ténylegesen végül csak tíz évvel később valósult meg, amikor megjelent az Esse Est Percipi. Bár az említett időszakban csak próbálkozások születtek, de a hangzás fokozatosan olyanná csiszolódott, mint amit még az elején elképzeltem. Ugyan hallottam magamban ezt a hangzást, de amint valami valóságossá vált, azaz feljátszottam egy dalt, az nem azt a hatást keltette bennem, mint ahogy az képzeletemben megjelent. Hasonlóan, mint mikor egy összetettebb gondolat megjelenik az emberben, mindent egyszerre lát, de amint kimondja, vagy papírra veti, ezzel az időben az egymásutániság állapotába kerül, elveszik annak tényleges esszenciája. Vagy mint a régi emlékek, amelyek szinte az időtlenségben megfagyva látszódnak, mind egyszerre és megváltoztathatatlanul. Sokáig képtelenségnek gondoltam valami hasonlót evilágra hozni. Majd észrevettem, hogy az emlékek megélésének van egy nagyon sajátos, emocionális oldala, ami nem más, mint a nosztalgia. Ez az érzés képes saját helyzetemet lebontani, s hozzáláncolni valami olyanhoz, ami talán nem is olyan formában történt meg, mint ahogy azt a jelenből nézve (vissza) képzelem. De ez a kötődés mégis képes hatást gyakorolni rám. Sajátos helyzetéből következően teljesen ködös és elfolyó dimenziója ez a létezésnek. Itt ténylegesen megvalósul az újjáteremtés, amiben csak én vagyok jelen – hasonlóan az álomvilághoz.

Mikor még születőben voltak az első dalok az Esse Est Percipin, nem az inspirált, hogy kövessem azt az utat, amin már nagyon sokan végig mentek a black metal világában. Jól ismert utak ezek, s mindig ugyan oda vezetnek. Számomra a forrás a műfajjal kapcsolatos saját megéléseim, találkozásaim voltak. Tisztán emlékszem például arra a pillanatra, amikor tizenévesként középiskolába menet először hallottam mp3 lejátszómon Burzumtól a Dunkelheit c. számot. Vagy éppen szakadó esőben a somorjai utcákat járva Verdunkeln első albumát. Bathory Nordland albumáról, vagy éppen a régi Nargaroth dalairól is elmondható ugyanez. Ha visszagondolok ezekre a pillanatokra, nagyon nagy visszavágyódás lesz rajtam úrrá. Ezek a dalok és albumok olyan érzéseket keltettek, amelyeket igyekeztem megidézni az Esse Est Percipi megírásánál. Erre épült rá aztán a szövegkörnyezet, amivel nagyon sokáig problémám volt. Kezdetben a mondandómat nagyon nehezen tudtam hozzáilleszteni a zenéhez. Eleinte nem tudtam szöveget írni, mert még nem volt miről beszélnem. Később lett egy nagyon szoros kapcsolódásom a metafizikához, ami sok mindenben felnyitotta a szemem, s egy komolyabb valóságértelmezéshez vezetett el. Ebből a helyzetből már könnyebben tudtam a szövegeket a zenéhez illeszteni. A Hidden Lake of The Forest dalszövege szinte a zene hallgatásával párhuzamosan született meg. A dalszövegek – egy dalt kivéve (Epilogue) – a valóság megismerésének egy magasabb módját jelenítik meg. Egyrészt az öntudat és a világ összefonódott kapcsolatának megéléséről, ennek öröméről, tragédiájáról, másrészt az ettől való szabadulásról, az alany és a tárgy dichotómiájának megtapasztalásáról szól. Az előbbi az Esse Est Percipi albumon hangsúlyos, az utóbbi az Ataraxián. Erről bővebben a zenekar Bandcamp oldalán írtam. Ha valakit érdekel, ott elolvashatja.

A trackek szövege magyar, de idegen nyelvű címeket használtok, mi a koncepció emögött?

Nincs mögötte semmi misztikus koncepció. Egyszerűen a dalcímek sokkal jobban hangoztak angolul, mint magyarul.  

A dalszövegeknél nem volt kérdés számomra a magyar nyelv. Igyekeztem a szövegek nyelvét itt tartani a Kárpát-medencében. Ezen túlmenően pedig az volt a meglátásom, hogy nagyon keveset van kihasználva a műfajon belül a magyar nyelv. Vannak kiváló zenekarok, mint például a Tymah, Gyötrelem vagy éppen a Diecold, ahol látható, hogy sokkal egyedibb lesz a zene a magyar szövegekkel.

Hogy zajlik nálatok a kreatív folyamat? 

- Nagyon lassan. Sokszor elkezdek egy dalon dolgozni, de még mielőtt a végére érnék, elvetem. Többszöri áthallgatás után mindig úgy érzem, hogy hiányzik még belőle a kellő mélység. Ha nem ébreszti fel bennem az elszakadás érzését a világtól, nem fordít önmagam felé, akkor nem válik számomra érdekessé. Semmitmondó dalokat pedig nem hozok létre, inkább elvetem, és újra kezdem a próbálkozást. Nagyon sok ilyen elkezdett dal van feljátszva és eltemetve. Ez volt a gond az elmúlt tíz évben is. Nem jött ki belőlem őszintén az, amit magamban láttam, így nem volt érdemes vele foglalkozni. Egyedül a Grey Horizons született meg ebben az időszakban, de dalszövege annak is csak 2020-ban.

Jana Lengyelova photography

A szövegeitek világa komolyan belemerül az emberi lélek folyamataiba. Mik azok, amik a leginkább foglalkoztatják az írót, mit szeretnétek közvetíteni/átadni a hallgatóság számára?

- Az életnek – legalábbis számomra – van egy tragikusabb oldala is, ami végig kíséri az embert haláláig. Ez nem más, mint a bizonyosság kérdése. Sokak számára ez nem is jelent akkora tragédiát, hiszen el lehet merülni az anyagi világban úgy, hogy elfogadjuk azt a biztonságot, ami első ránézésre rögtön megoldja az én és a világ kölcsönös létezési viszonyát. Itt vagyok a világban és körbe vesznek tőlem független anyagi dolgok és élhetem szórakozottan a mindennapjaimat. Ezzel a létezés problémáját le is tudtam. Könnyű lenne így élni, de rögtön tetten érjük az első hazugságot, ha a dolgokat jobban megvizsgáljuk. Schopenhauer azt írja egy helyütt, hogy ha a napra nézek „nem napot látok, hanem csak szemet, ami napot lát”, vagy „nem földet érintek, hanem csak kezet, ami földet érint.” Descartes filozófiájának kezdetén szakít a régi hagyománnyal: nem csodálkozik, hanem kételkedik. Fichte az egész létezést kétségbe vonta az Ember rendeltetése c. munkájában, de végül az egész feltételezést etikátlannak minősítette, s egy szint után már nem engedett a „kísértő” szellem provokációjának. Ezek a példák nagyon jól illusztrálják az emberi lét tragédiáját, mert nem tud egy végső bizonyossághoz eljutni saját létezését tekintve. Egy állandó önismereti úton jár, ahol minél inkább megismeri önmagát, annál inkább rájön a világ illuzórikus valóságára. A dalszövegek ezt az utat vezetik végig, személyes tapasztalataimmal vegyítve. Így nagyon nehéz lenne valami tárgyilagost elmondani a szövegek világáról. Ahogy fentebb említettem, sokáig nem tudtam szöveget írni, mert nem tudtam még miről megszólalni. Ez végérvényesen akkor változott meg, amikor 2015/2016 körül volt egy elég erős tapasztalatom. Azokban az időkben nagyon sokat foglalkoztatott Guénon gondolatai a szolidifikációról, s egyik este hirtelen azt kezdtem el tapasztalni, hogy szétfolyik körülöttem minden, s a világ elveszíti stabilitását. Nem tudtam mibe kapaszkodni, csakis önmagamba. Ekkor döbbentem rá, hogy az „én” sokkal valóságosabb, mint maga a világ, ami úgy változik, ahogy az „én” változik. Az Autumn Nostalgie-ben kivétel nélkül minden dalszöveg ebből a tapasztalatból született meg. Próbáltam egy sajátos stílust adni a szövegnek, így nagyon sok szimbólumot, utalást és megszemélyesítést használok. Sokszor az egyik sor nem követi gondolatmenetben a következőt, mert úgy jegyzem le őket, ahogy azok hirtelen rám törnek. Ugyanakkor több gondolkodó meglátásával is igyekeztem elmélyíteni a mondandómat, így nagyon sok Fichte, Nietzsche, Epikurosz utalás található a szövegekben. 

Az underground lét ellenére elég nagyszámú megtekintést tapasztaltam nálatok. Hogy jutottatok el ehhez a szép eredményhez?

-  Számunkra is érdekes és meglepő ez az eredmény. Ezt csak tetőzi az, hogy nagyon sok vinylt, CD-t, kazettát tudtunk eladni. Az Atmospheric Black Metal csatorna feltöltötte az albumunkat és heteken belül elértük a 100 000 megtekintést. Mindenesetre jól esik, hogy ennyien meghallgatták és követik a zenekart. Nagyon sok jó kapcsolat kialakult így más zenekarokkal és emberekkel. Ha másért nem is, ezért mindenképp megérte.

Mik a zenekar jövőbeli tervei?

- Most fog megjelenni egy közös split a Haenesy zenekarral. Minden energiánkat pedig az élő fellépésekre összpontosítjuk. Ilyen téren van még hova fejlődnünk, ugyanis dobosunkon kívül nincs igazán színpadi tapasztalatunk. Ez az egész koncertezés nagyon hirtelen jött, magamtól nem akartam volna így megnyilatkozni, de nagyon sok felkérést kaptunk, így hát belevágtunk. Egy év alatt sikerült 12 koncertet lenyomnunk.

Music | Autumn Nostalgie (bandcamp.com)