A vak kozmosz céltalanul forog a semmiből a valami felé, és a valamiből vissza a semmibe, nem törődve, még csak nem is tudva a sötétben fel-felvillanó vágyak vagy tudatok létezéséről
Howard Philips Lovecraft
A Kill with hate eonokon át tartó (4 év, nem is olyan hosszú idő amúgy…) mély és borzalmas álmából felébredve Beneath the Void-dá változott. Egy technical death metal szörnyeteggé, ami rögtön képes magát beenni az ember szívébe és természetéből adódóan teszi ezt úgy, hogy közben elpusztítja az élőszöveteket korruptálja azt és minden mást is ami az útjába áll.
A rengeteg csonkolás közepette kapunk időnként a ’80as évek sci-fi horrorjából táplálkozó szinti betéteket, amiket én kifejezetten hangulatos és okos megoldásnak találtam. Szelősebbé és atmoszférikusabbá téve az egész lemezt. A By the Seventh gyilkolós lassú tempós intrója úgy kúszik az ember bőre alá, mint ahogy azt az Őrült arab megírta a nagykönyvben.
Annyi a blast-beat, tempó és téma váltás az albumon, mint csillag az égen, az ének témák pedig kellően változatosak. A Stargazer kezdő dobtémája nálam csillagos ötös, a dal hátralévő része pedig egyszerűen kifordít önmagadból.
Az Absolution-ben lévő kiállástól, pedig lefagytam, mint az Antarktisz, talán itt érződik a legjobban, hogy a srácok milyen ügyesen bánnak a különböző tempókkal és a témákkal.
Erre a lemezre simán megérte várni négy évet. Valóban egy teljesen más színvonalú és erőjű albumot kaptunk a srácoktól, abszolút értem a névváltoztatás mögött álló okokat. Sok ilyet még!
A Misfits zenekart sokaknak nem kell bemutatnom. Akiknek viszont mégis azoknak viccesen úgy tudnám jellemezni, hogy ők az egyedülálló anyukák sztély sztrong tetkóinak Punk megfelelői. Könnyű rájuk kommerszként hivatkozni, viszont ők egyszemélyben testesítik meg a best seller könyvet, és a két decis kevertet. A nevükhöz ugyanis nem kisebb dolog fűződik, mint egy máig töretlen műfaj létrehozása a Horror Punké.
Zárójelben megjegyezném, hogy a Metallica és a Guns N’ Roses szerette a dalaikat játszani, az utóbbi mondjuk elég kínosra sikeredett. Viszont ’97-ben megjelent egy feldolgozás lemez, amin ilyen nevek szerepelnek mint, NOFX, Sick Of It All, Prong, Deadguy és a többi, a linkjét itt is hagyom.
Maga a műfaj valahol a ’70es években alakult, ki jellegzetesen magába olvasztotta a goth és punkrock hangzást, illetve attitűdöt, mindezt megfűszerezve erőszakos és morbid képi világgal és dalszövegekkel, melyeknek a kommersz B kategóriás horror és sci-fi filmek, valamint a tudományos-fantaszkitum és wierd irodalom szolgál táptalajjal. Csupa olyan dolog amiért szívből lehet rajongani!
Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a Misfits lett a leghíresebb ebből a kőrből, de olyan bandák voltak még ott a kezdetekor, mint a The Damned, The Cramps, T.S.O.L., 45 Grave, Rosemary’s Babies
A világban megannyi zenekar született a stílusban, ki a Misfits féle vonalat követve, ki saját utat járva. Ezekből hoztam nektek egy fasza kis összeállítást. Viszont szándékozom elkerülni a Psychobilly-t, mert a két műfaj ugyan nagyon hasonló mondhatnánk azt is, hogy testvérműfajok, de akkor az életben nem érnék a lista végére, viszont nagyok itt egy spotify linket amin addig bogarászhattok míg a szemetek ki nem folyik!
Kezdjük a sort a Samhain-nel, amit a Misfits-ből kivált Glen Danzig alapított:
Aki azt gondolta, hogy itt nem jelenhet meg egy random AFI lemez az tévedett, hiszem az Övék az egyik legjobb album a műfajban! Egyébként Davey Havoknak volt egy Horror Punk projektje Son Of Sam néven, abba is érdemes belefülelni.
Jöhetnek a Jersey-i fenegyerekek a Bliztkid!
Miután a Blitzkid elkezdte az időnként megszakított álmát a basszusgitárosuk Argyle Goolsby szóló projektbe kezdett.
Wednesday 13 és különböző agymenései. Az ember, aki nem tudta mi az a Misfits, de imádta Alice Coopert! Egy időben Mr. Wednesday 13 Joey Jordisonnal űzte az ipart, Murderdolls néven.
Miután a Misfits-et elhagyta x+1. énekesük Michael Graves Ő is szólóba kezdett Gotham road néven.
Képviseltesse magát Európa is, ezért elhoztam nektek a német The Other zenekart is, ami onnan is ismerős lehet, hogy nemrégiben Gróf Balázs készített nekik klipet!
Calabrese azért érdekes, mert nem Horror Punkként, hanem Shock Rockként aposztrofálják magukat, mégis ez a szintér vallja inkább a magáének!
Jöjjön a egy delikvens a felkelő nap oszrágából, íme a Balzac
A Snow White's Poison Bite érdekessége, hogy Ők bizony masszív screamo/metalcore bandaként kezdték, majd egyszer csak kiadták ezt a felettéb metálos hangutatú horror punk lemezt
Felmerült a metálos horror punk fogalma, szóval az Order Of The Fly-t kár lenne kihagyni
Éééés, hogy képviseltesse magát kicsin országunk itt van még a Bloody Holly and the Ricketz.
Ahogy ígértem 101 Horror Punk/Psychobilly nóta testnek és léleknek!
Bong-Ra alias Jason Köhnen, egy rohadt érdekes, na meg sokszínű arc. Kezdjük azzal, hogy a Bong-Ra eredetileg egy elektronikus projektje, amiben breakcoreon át jungleig mindent tol. Folytassuk azzal, hogy benne van (volt?) a Killimanjaro Darkjazz Ensembleben, ami az egy egyik legkirályabb dark jazz cucc, vagy azzal, hogy van doom metal bandája is Celestial Season néven. A folkos Mansurról nem is beszélve, amiben Horváth Martinával tolja. Meg még ezeken kivül ezer másikban, ezer féle stílusban. Szóval sokrétű a fickó, 2018-ban gondolt egyett és kivágott egy rituális, jazzes doom lemezt, a Bong-Ra név alatt, amit meg Pándi Balázs kalapált fel. Úgy látszik szeret magyarokkal dolgozni.
Ha egy szóval kéne jellemeznem azt mondanám, hogy rohadthangulatosultrasúlyosanokosésafaszértnemhallottaméneddigerről. Szóval a gitár ultra mocskos és recsegős, de ez éppenséggel ettől a fajta zenétől elvárt dolog. A riffek letaglózóak, de még sem éreztem monotonnak a lemezt, bizonyára annak is köze van ehhez, hogy mindösszesen 33 percet ölel fel ez a négy dal. Ami egyszerre erénye és hibája is az anagnak, hiszen így a végére se lesz unalmas, viszont éppen csak elmerültünk a pszichedelikus drogok áztatta meditatív álmokban és már vége is van. Jason egyébként a basszust tolja és az elektronikai részeket. Itt jön fel az, hogy nagyon meglátszik, hogy 30 éve a szakmában van, meg az is, hogy több féle stílusban is alkot. Hiszen a háttérzajokat, ambientes neszeket, zörejeket olyan ízlésesen fonta össze a basszus durva és kegyetlen hangjával, hogy azt tanítani kéne. Sehol nincs egy kiugró rész vagy egy oda nem illő pillanat, szerkezetileg az egész egy mestermű. Amire Balázs okos ütögetés már csak hab a tortán, ha kell üt mint a paraszt, utána meg egy füstös jazz színpadra halucinálja magát és szmokingban ver olyan okosakat, hogy ahhoz képest a pitagorasz tétel barlang rajznak tűnik.
Mondtam már párszor, hogy amiben szaxofon van az már egy másik szint, mondjuk ezt majdnem mindenre értem, a jazzre nem, mert ott azért alap. Na itt van és az emeli ezt az egészet egy felemelkedett éteri szintre, ahonnan nincs visszatérés. A vicc az, hogy fent meg egy dögkút szagú, mória mély tárna vár, amiben elveszett lelkek gregorian éneke visszhangzik. A lemez többnyire csak instrumentális, az elején hallhatunk egy lágy női éneket, a kaotikus szaxofon és a bajljóslatú morajlás mellett. Amit a dob és basszus érkezése szépen lassan elkerget, és a főszerep a súlyba mártogatott káosz angyalok táncáé lesz. meg később egy kis gregorianszerű piszmogást. A bulit egyértelműen a szaxofon viszi, ahogy az Amunban meg a zongora. Az ének egyébként egyáltalán nem hiányzik, a két hangszeres mesterünk olyan dinamikusan játszik, annyira free jazzesen játékos az egész, hogy anélkül is simán átjön minden amit mondani akarnak. Ütésenként és pengetésenként jönnek a sötét, árnyékos érzések amik hályogot húznak a szemedre és lelkedre egyaránt. Aktualitása pedig, hogy a SvartLava Records most kidobja bakeliten meg újra kazin, bár a kazi már nincs vinil nem is volt.
Professzor_Dunwich: - "Hinnye, ez a cucc kiszedi a színt a hajamból rendesen."
