Már több mint egy hónapja nem dolgozok, ezért már több mint egy hónapja nem is hallgattam doom jazz-t. Az igazat megvallva, az új Bohren cuccon kívül nem is hallgattam még idén más lemezt ebben a stílusban. Az esetek többségében éjszaka hallgatok ilyet, délutános műszakban, munka után. Ez az a fajta zene ami nem csak el zajong a háttérben mosogatáshoz, ez rá hangolódás nélkül nem működik. Legalábbis nekem. A megkerülhetetlen világhelyzet közepette az olasz Signora Ward Records pedig össze dobott egy doom jazz válogatást, ami tökéletes alá festő zene ezekhez a vészterhes időkhöz. Tizenhat fekete, csipkés selyembe bújtatott, füst szaggal átitatott dal. Tizenhat éjféli mise ahol Jézus vére egy pohár scotch, az ostya pedig egy falat melankolikus zongora dallam. A hangulat ugyan az, a hangzás viszont változó. Így a stílus monotonitásához képest, sikerült egy elég változatos összeállítást létrehozni. Ha még lesz idén délutános műszak, valószínűleg közelebbről és megismerkedünk.

Eljött a jó idő, csicseregnek a madarak. Nincs is jobb alkalom egy pudvás, dögkút sludge lemezhez. Az utóbbi időben a Ledge és a Shitbag legutóbbi lemeze volt, ami meg fogott ebben a stílusban. Most pedig itt egy új felfedezett a francia Fange személyében. A rennes-i srácok nem a lustaságukról híresek 2013 óta tevénykednek és azóta már négy lemezt és két EP-t hoztak ki. Legfrissebb szerzeményük éppen ma jelent meg, Pudeur néven. Akár egy sima dögkútból bugyogó, nihilista szonáta is lehetne, akkor ha nem franciák lennének. Mivel származásukat nem tagadhatják le, ezért csavartak még egy picit a dolgokon. A dögkút mélyen mint ártó dudva nőt ki, egy kis death metal és ehhez az egészhez, francia eleganciával kevertek, mindenféle ipari csörömpölést. Így a szokványos mocsaras, agonizálás mellet át járja a lemezt egyfajta mizantróp, rideg, gépies hangulat is. Az előző anyagaikat nem vágom, de ez most rendesen falhoz állított. Úgy érzem, a mai nap soundtrack-je az ő diszkográfiájuk lesz.

Rengeteg szinte ismeretlen, zenei gyöngyszem van a hazai színtéren. Ezek közül, kétség kívül az egyik az Ygfan, a kiket fejben én mindig is a Sear Bliss-hez hasonlítok. Igazából annyira sok közük nincs egymáshoz, de mégis mindkét zenekar a black metal-ból táplálkozik, amihez hozzá adják a saját kis esszenciájukat, létrehozva ezzel valami különlegeset, ami több mint a megszokott és ami hangulatában nagyon is rokon. Az új dal a Beyond The Evanescence, egy Svoid-al közös split-en jelent meg. A klipet pedig a Boru-s Kispál László készítette. A dal kicsit kilóg az Ygfan életműből, de nincs ezzel semmi baj, egy lassú és személyes szám ez. Mély és hihető érzelmek vannak itt felfestve, egy szétesett emberről és annak újra felépítéséről. Ehhez pedig tökéletes filmet szolgáltatott Kispál László.

Tavaly már pörgettem párszor ezt a lemezt, a mostani aktualitását viszont az adta, hogy az Alerta Antifascista Records tegnap kidobta karikán is. Az Alerta pont azoknak a kiadóknak az egyike, amelyiknél szinte biztosra lehet tudni, hogy mire számíthat az ember. Nincs ez máshogy az Exulansis esetében sem. Hegedűvel támogatott neo-crust, ahol az akusztikus részek vasöklei rántanak le a melankólia tengerébe. Süvítő fekete fém ad néha egy kis levegőt csak, hogy újult erővel merüljünk le a doom, és post-rock áztatta érzelmi hullámsírba. Támpontnak a Fall of Efrafa tökéletes, melankolikus, érzelemdús és változatos újvonalas crust. Az egyik legjobb az utóbbi időből.

Pár napja újabb dalt osztott meg Nagaarum a Covid Diaries-re keresztelt lemezéről. Ezúttal egy fekete-fehér, számomra kicsit szürreális klip is készült a dal-hoz. Ami most egy minimalista, ambient hangcsokor lett. Számomra egyszerre volt szürreális és nyugodt hangulatú a dal és szerintem ezzel tökéletesen reflektál a jelenlegi állapotokra. Szürreális mint maga a világ is, hiszen a mi generációnknak szinte hihetetlen, hogy ilyen megtörténhet ami most van, hogy szinte megállt a világ forgása. Éppen ezért nyugodt is. Le lassult szinte minden, én is itthon ülök egy hónapja. Nincsenek ingerek, nem történik semmi, csak telnek az órák és a napok. A klip pedig tökéletesen vissza adta mind ezt.

Noha a "trve" arcok körében még mindig divatos, a tengerentúli black meal színteret savazni, mégis rengeteg remek zenekar van arrafelé, akik többféle módon közelednek magához a stílushoz. Legyen szó a Panopticon-ról, a Yellow Eyes-ról vagy a Woe-ról csak, hogy párat említsek. A Blattaria egy kevésbé ismert formáció, ami Manuel Garcia egyszemélyes formációját takarja. Hangzásban mélyen a 90-es évek európai színterében gyökerezik, miközben zeneileg a modern, tördelt ritmusokat, a disszonanciát és a káoszt élteti. Óriás csótányokkal fajtalankodó meztelen nők áldozzák vérüket és testüket, a felfoghatatlan urak egyikének. Megelevenedett rémálom, ami zaklatott, kapkodós és bántó. Mintha David Lynch Radírfej című filmjét tekergetné valaki, oda-vissza, véletlenszerű sebességgel. A lemez egyébként egy 6 éves anyag újrakevert változata, de ezen kívül lehet még válogatni a mételyes rituálék között, csak is saját felelősségre.

Cameron Daigle és Cooper Glodoski gondolt egyet Chicago-ban és hangjegyekbe szedték a káoszt, ez lett a Seaxes. Ahogy a Szelek Városában tépi a vihar állandóan a világot, úgy tépik az agyunkat, ennek a csupán dob és gitár felállásnak a szerzeményei. Ez az első anyaguk és bele is sűrítettek ebbe a 12 percben mindent ami disszonáns, kaotikus és felemelően absztrakt. A nagy fehér, mechanikus cápa körkörös mozdulatai olvadnak össze, mérgezett patkányok kiszámíthatatlan vergődésével. A stílus noise rock a hozzáállás punk, mint a legjobbaknál szinte mindig. Shellac, akár Daughters fanok-nak szeretettel.

Egy jó és egy rossz hírre kellet kelnem. A rossz hír, hogy Buzz Osborne mester új lemezét Augusztusra tolta, az Ipecac Recordings. A jó hír viszont, hogy itt egy új dal róla, az I'm Glad I Could Help Out. A hangzás hasonló, mint amit a Science of Modern America-n már bemutattak, ugyanis Trevor Dunn-al karöltve csinálják a lemezt. Engem személy szerint nagyon elkapott, ez a kicsit amerikai gótikus, picit délies, akusztikus hangzás. Szinte érezni a nyakunk köré tekeredő dallamokat és ennek a kockás ingbe csomagolt mesekönyvnek a kesernyés illatát. Már most jól kezdődik az Augusztus.