Továbbra is tartom magam, hogy rohadt jó színtér van itthon. Ami emellett diverz is, mint az állat. Csak az utóbbi egy évben jött Touch, Wasted Struggle, Contra, Hanoi csak, hogy néhányat említsek. Mind kiváló volt és mind más, szóval kicsik vagyunk, de ami van az szinte mind jó, szerintem. Egy ilyen jóság a budapest-i Norms is, akik annak idején az Orbán népe karika miatt eléggé emlegetett zenekar lett. Az Index-en át mindenki megosztotta, persze csak a témája és címe miatti kattintás potenciál miatt. Közbe pedig verték a mellüket, mint hozzáértő zene rajongók, hogy punks mégse dead, ami faszság mert eddig sem volt az, és ezután sem lesz, csak változik. Meg ők az a banda amelyik annak idején vissza mondtam az amerikai turnét és megszakított minden kapcsolatot, a külföldi kiadójukkal, mert a vezetője asszonyverő volt. Az elvek mindenek előtt, így kell ezt csinálni.

Három évvel a Hülye Hardcore után pedig itt a következő cucc, szóval a gépezett nem állt meg, sőt az energia sem csökkent. Kapunk 10 tíz perc olyan zajos és intenzív arconpörgést, hogy menten elszaladok a legközelebbi kormányablakba, idegből sorba állni. Már a Késgyilkos-ban a kopácsolás be vitt a bozótosba és nem is jöttem ki a végéig. A lehetetlenségből adódó frusztráció, a düh, a bele nem nyugodás átjárja az egész kis motyót. A dalszövegeket olvasgatva, pedig szinte biztos vagyok benne, hogy sok hozzám hasonló húszas évei végén járó ember érzi ugyan ezt. A dob trükkös és szét ver, a gitár meg fojtogat, az ilyen szövegekre pedig mint ez

"Felszámolták az államot, te pedig napszámban hallgatod a komédiát És lásd, a formatervezett ideológiák, plakátként díszítik a norma szervezett utópiát"

csak szomorúan bólogatunk, hogy na jah.