A Leya-nak keresztelt new york-i duo amit Marilu Donovan hárfista és Adam Markiewicz hegedista alkot, márciusban dobták második lemezüket. Egyébként a minap ismertem meg őket, mert a Spotify feldobta a Liturgy-val közös új dalukat és bejött annyira az amit hallok, hogy azonnal csekkoltam a saját cuccukat is. Hogy mit is csinálnak, az viszont egy érdekes kérdés. Ha nagyon el kéne magyaráznom akkor azt mondanám, hogy egyfajta minimalista ambient zenét, az emlegetett vonós hangszerekkel és énekkel megtámogatva. Nekem egyből eszembe jutott a Lingua Ignota első hallgatásra, de ahogy tisztultak le a dolgok úgy veszett el a hasonlóság is. Amíg Kristin a saját, személyes poklából mutat nekünk kisebb-nagyobb szeleteket, addig a Leya hangulat világa sokkal finomabb és nyugtatóbb.

Az egész alapja a háttérben suttogó minimalista ambient soundscape, amire a két tag a maga hangszerén fűzi fel a klasszicista dallamokat, amik mint egy lassú hullám gördítik előre a lemezt. Maguk a dalok csak pár percesek, szóval semmiféle nyaka tekert avantgarde dalszerkezetekkel nem fogunk találkozni, sőt én még igazán dalt se tudnék kiemelni, számomra ez egy egybefüggő, fél órás élmény volt. Egyfajta barokk szépség és minimalista nyugalom lengi be az egész lemezt. Abban viszont tényleg hasonlít a Lingua Ignota-ra, hogy ez a templomi hangulat, magasztosság és tisztaság átjárja az egészt lemezt, még ha nem is éppen ugyanúgy. Egy hófehér porcelánnal kirakott teremben állsz, azon kívül nincs semmi csak te és a vakítóan fehér tisztaság. Minden mozdulat finom és aprólékos, gyengéd és megfontolt, ne hogy eltörjön valami. Aztán egy baldachinos ágy, a test mozdulatlan, révedünk a semmibe. Apró pókok futkosnak a meztelen testünkön a vonósok lágy dallamaira. Ez más helyzetben talán félelmetes és felzaklató lehetne, de itt még ez is a nyugalmat és a békét árasztja magából.Hangulat magával ragadó, este munka utána a sötét szobában.

Bónusznak berakom ide a végére a Liturgy-val közös dalukat, ami remélem egy közös lemez előszele. Szinte tökéletesen egyesítették a modern black metal-t, ezzel a nyugodt éteri zenével. Érdekes, hogy egyébként én a Liturgy-t nem csípem, próbálkoztam vele sokszor, érzem is, hogy jó amit halok, de eddig még sem adta be. Viszont ebbe na felállásban bármennyi jöhet.