Tavaly volt egy elég király Mizmor lemez, nem hallgatom eleget, de egyébként szeretem. Nehéz, drone-ba és doom/black-be oltott víziói-ban az a legjobb, hogy képes olyan hangulatokat lefesteni amit csak kevesen. Az érzés mindig megával ragad, dallamokkal teremt sivatagokat, a túlvilág zörejeiből pedig monolitokat épít. Az eddigi albumai számomra mindig valami kietlen, sivatagos hangulat képeket festettek le, ahol a kép közepén álló épület volt mindig más és más. Most is valamit hasonlót érzek, de mégis más. A másság oka pedig valószínűleg, Andrew Black.

Ő egyébként eg portland-i több hangszeres zeneszerző, aki főleg ambient és drone kísérleteivel lehet ismerős a publikumnak, de nem szégyen ha nem, eddig én sem tudtam ki az. Emellet pedig A.L.N-t segíti ki a Mizmor koncerteken. Szóval az ismertség adott volt, jött a covid-fos és elkezdtek írni egy közös lemezt. Idén már jöttek ki elég király kollaborációs dolgok és ezt is mellé lehet rakni a dolgoknak. A Mizmor-tól egyébként sem ál meszze a drone meg az ambient, de így Andrew belefolyásával elég szép nagy teret kap a dolog. A két dalból az első, rá is fekszik a témára. A borítót Emma Ruth Rundle készítette és nagyon jól sikerült ekapnia azt a hangulatot, amiről már az elején is beszéltem. A háttérben az elmosódott, üres sivatag. A fókusz pedig ezen az ablakon és a falon van. Egy régi épület, utolsó megmaradt nyoma. Egy emlék a semmi közepén, egy ablak amivel beláthatunk a homályos rég múlt idők tárházába. A lassú, lágy zongora a nyugatató soundscape-ek pedig tökéletesen rezonálnak ezzel a képpel. Minimalista hangszerelés, amiben a csönd sokszor többet mond mint a hang.

A lemez második fele azonnal gitárral kezd. Nekem az az érzésem, hogy a két dal, a két művész világa. Amíg az elsőben Andrew van az előtérben és A.L.N támogatja a háttérből, addig a másodiknál pont fordítva. Elnyomásról viszont szó sincs, inkább csak a dominancia más a daloknál. Mély morajlások, amik lassan de biztosan kavarják fel az emékeket. Nosztalgikus visszatekintés a múltra, amiből viszont konklúzió nincs levonva, így marad a keserű emlékezés. Meditatív és hipnotikus utazás, egy olyan világban ahol a társadalmunk csak egy kísérlet, de ebben a kísérletben az alany és a kísérletettvégző is mi vagyunk.