Végre egy lemez, ami nem az elején lövi el a puskaport, hanem aljas modon csak ráhangol, aztán megbánt.  Vannak bandák, akik a legjobb dalaikkal nyitnak, ezzel azt a látszatot keltve, hogy itt valami csúcsszuper produkció következik, aztán ahogy megyünk előre a dalokkal, jön a csalódás. Türelmetlen vagy időhiányos közönségnél mondjuk bejöhet ez a trükk. Különösen a Metallica csinálta ezt előszeretettel, bár a legutóbbi anyaguknál számomra (és ezzel talán nem vagyok egyedül) a Spit Out the Bone - vagyis az utolsó tétel a kedvenc. Ja, meg a Loadon az Outlaw Torn. 

De nem a Metallicáról akarok most fröcsögni, hanem a holland Throwing Bricksről, amelynek a lemezére alig tudtam rávenni magam, és végül milyen kellemes csalódás ért. A Tartarus Records dolgai között szívesen turkálok, és jó ideje figyeltem ezt a förtelmes borítót. A Tartarus csak kazettákat és vinyleket ad ki, ami mostanában egyre terjedő jelenség. Ennek a mocsoknak, ami a lemezen szerepel meg főleg jól áll a hagyományos hanghordozókon való tálalás. Zeneileg nem mondanám, hogy nagyon meglepő fordulatokba botlani, viszont egy száz tonnás vonszoló súlyával telepszik ránk, és olyan szinten negatív az üzenet, ami még manapság is ritka. Szóval itt egy lemez, ami nem az elejére időzíti a pukkanást, hanem aljas módon csak ráhangol a show-ra, hogy aztán a harmadik dal, a Ceremony olyant üssön, mint a lórúgás. Majd jön a beszakadás, minimális drone, és összességében véve a cucc végéig képes fenntartani az érdeklődést, legalábbis az enyémet. 

Ami nagyon tetszik a fentiek mellett az a megszólalás. Kásás, összefolyt sokszor, de pont jól oda lehet képzelni azokat a részeket, ami nem hallatszik tisztán. Szerintem mára már létezik egy "holland hangzás". Ja, kérem, ahol a zeneakadémián van metal tanszak... Két másik nagy kedvencem a Redwood Hill és a Dodecahedron szól hasonlóan, viszont előbbinél  sokkal benyugvósabb a zene, és harmóniaorientáltabb, utóbbinál meg zaklatottabb, és harmóniátlanabb. Azok jobban is tetszenek egy kicsit - nem álltak meg félúton, viszont a Throwing Bricks esetében mintha nagyobb szabadságfaktort szimatolnék. Megéri lenyomni, aki szarosan más dologra vágyik, az egye csak meg. Csókolom!

8,5/10