Ment a sírás-rívás amikor pár éve Chris Spencer bejelentette, hogy ennyi volt az Unase, a részemről legalábbis tuti. Mondjuk sokáig nem volt tétlen, mert összerántott pár havert egy bandába és gyorsan ki is dobtak egy lemezt tavaly, Human Impact néven. Szóval Unsane, Cop Shoot Cop, Swans, Xiu Xiu elég jó kis referenciák, így nem véletlenül várunk nagy dobást, egy ilyen neves bandákban zenélt csókáktól. A tavalyi debüt lemezzel pedig fel is értek az elvárásokhoz, de nem szórakoztak sokat, mert itt is van egy nagylemez hosszúságú EP.

Maga a lemez B oldalas és single dalok gyűjteménye. Annak aki pörgette a tavalyi lemezt, sok újdonságot nem fognak hordozni. Továbbra is a noise rock és industrial rock hozzáértő keverékéről van szó, olyan emberektől akiknek a kisújjában van a stílus. Az erőlködés teljesen hiánya, a lazaság lengi át az egész lemezt. Nekik már nincs mit bizonyítaniuk és szerintem nem is akarnak semmit, pár pajtás zenélget együtt a saját szórakoztatásukra, ha mellékesen másnak is tetszik, az meg már csak hab a tortán. Jim Coleman és Chris Spencer kettő nagyon össze szokott fickó, évtizedek óta barátok, együtt alakították a new york-i undergroundot a 80-as években és ezt tökéletesen sikerül vissza adniuk.  A gitárok szutykosak és nyersek, viszont sokszor nagyon lágyak is tudnak lenni, ahogy az ipari dolgok is, többször inkább elegánsak mint arcbamászóak. Lehetne rá mondani, hogy öregurasak a témák, de azt degradálónak érezném. Inkább csak tapasztaltabb és nyugodtabb, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt. Persze sokszor így is köröket vernek fiatalabb pályatársaikra. A középtempós kigyómódjára tekergő gitárok és Spencer hangja adja az ívett, az udvarias ritmus szekció pedig követi és tökéletes támogatást nyújt. Coleman pedig az aki felteszi a szinti cseresznyét a torta tetejére.

A dalok jók viszont közel sem olyan egységes mint a tavalyi lemez, persze ez érthető, hiszen ez inkább csak egy gyűjtemény. Előbb írtam, hogy jók a dalok, ez igaz is, de azért nem olyan erősek mint amik a tavalyi lemezen sorakoznak, de ez meg már ő hibájuk minek köszöntek be egy olyan súlyos lemezzel elsőre. A modern társadalom minden mocska és az ipari hacacáré minden hangulata benne van továbbra is, a témák kemények és lágyak is egyszerre. Témailag inkább csak kemények. A hangzás tökéletesen ide illő, a lemezt pedig massiásunk Patton kiadója az Ipecac adja majd ki fizikai formában, Augusztus környékén.