2021. július 05. 09:01 - Professor_Shub Niggurath

Rém - Berek (2020)

rem.jpg

Nem rég volt már itt szó a Rém nevű egy személyes projektről, egy split kapcsán, amin az első EP-je volt, a Fattyú egyik cuccával karöltve. Emlékeim szerint már a busós anyag kapcsán is említettem, hogy jó végre olyan hazai, hagyományörző  black metalokat hallani, ami nem merül ki annyiban, hogy kolbászolunk a havas erdőben, meg sátán meg sötétség. Ezt a kijelentésemet Mr N. az új lemezével még jobban megerősíti, hiszen nem tett mást minthogy fekete fémbe foglalta a Kis-Balaton és Zala iránti rajongását.

Mintahogy kezdtem is, megint csak a klasszikus, északi black metal van terítéken, hol lassabb, hol gyorsabb témákkal. A tremolonak állított oltáron viszont olyan áldozások mennek, hogy még Anubis elégedetten csettintene, mondjuk azt nem tudom, hogy Ő, hogy jön ide de erről a versszakról nekem teljesen ez a kép ugrott be: "Elűzi a félhomályt fut tova az égbolt útján, kitárja templomát melegít az élők húsán." Amiből következik az, hogy a szövegek egyébként nagyon erősek, a tájleírások szinte zseniálisak. Egyből a Zala mentén érzi magát az ember, a természet lágy ölén, a saját magányában, az önnön gondolatainak börtönében. Ehhez jön még az, hogy a sátánvarjú vokál ellenére, egészen jól érthetőek a szövegek. Az pedig, hogy ennyi vendég énekes szerepel a lemezen, változatossá is teszi. Itt van Jim Jones, aki ismerős lehet a Kolpból vagy a Veérből. Knapp Oszkár a Grizzlyből akinek a dallamos éneke a legjobb pillanatokat eredményezik a lemezen. Majd pedig Leiru akinek a szereplése márcsak azért is fontos, mivel ő főként azért van itt, mert zalai születésű és így elég hitelesen adja elő a Zala végén megszólaló Szép Zalában Születtem című népdalt. Ami egyébként már majdnem egy Thy Catafalque szintű népdal feldolgozás, minden pózolástól és kínos erőlködéstől mentesen.

Zeneileg egyébként nincsenek nagy megfejtések, teljes mértékben a klasszikus vonalat kapjuk, mindenféle cicoma nélkül. A tempó váltások azok változatosak, ettől függetlenül sok meglepetésben nem lesz részünk, de ez nem jelenti azt, hogy nem lenne jó, mert amit vállal azt tényleg magas fokon kapjuk. Főleg nyakon öntve ezzel a kellemesen mocskos és kásás hangzással, amitől az egész úgy lesz trve, hogy közben nem érzem kurva kellemetlenek és gáznak az egészet. A ködös, párás, lápos területek hangulatát a hangzással sikerül úgy megidézni, mint a szövegekkel. Ha őszinte akarok lenni, akkor azt elárulom, hogy mióta megjelent hallgatom a lemezt, viszont sokáig nem igazán adta be a derekát hiába próbálkoztam. A nagy fordulat pedig akkor jött, amikor kint voltam a kutyával a falu határában, a réten és szántóföldek között és eközben hallgattam. Akkor éreztem rá teljesen ezekre a szép tájleírő képekre, amik ha nem egy black metal lemezen lennének károgva, simán elmehetnének valami természetbulvár könyvbe is. A végén pedig Vincze Ádámtól kapunk egy bendzsós "hidden tracket" is, mindenféle hóropogós, szélfújós dologgal, ami igazán meghozza a hangulatot és jól esik ebben a 30 fokban. Meg egyébként is, én imádom a benzsót, szóval jöhet minden mennyiségben.

Összeségében egy zeneileg nem túl izgalmas, de korrektül összerakott anyag. Amit a vendég énekesen színesítenek. Viszont ami a lemez igazán erőssége, az maga a koncepció és a hangulat ami rém erős (haha). Meg az, hogy ezt a folkos dolgot sikerült úgy megvalósítani, hogy közben nem tűnik az egész egy giccses izzadság szagú förmedvénynek, mert lássuk be, olyannokkal tele vagyunk. A hagyományőrzés szinte tökéletesen sikerült minden irányba. Eddig a Rém útja elég izgalmas, még ha nem is rögöktől mentes, én kíváncsian várom mit kapunk legközelebb. A lemezt digitálisan már lehet pörgetni, viszont nem soká CD-n is jönni fog, hátha kézbe is vennétek. Előrendelés lehetséges Noctis Sonos Records-nál!

https://www.facebook.com/NoctisSonosRecords

8.5/10

 

Címkék: black metal rém
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://opiumbarlang.blog.hu/api/trackback/id/tr7316598700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása