Majd egy évvel ezelőtt írtam a Naqoy előző EPjéről, nem is várattak sokáig a srácok, mert már itt is a következő. Az irány hasonló, de mégis más. A tibeti kalandozások szinte teljesen hátra maradtak, a zaj viszont még markánsabb lett, mint eddig. Olyan szintű gerjedések, sistergések és recsegések vannak itt, hogy simán lehetne egy összeomló napról készült videó aláfestő zenéje is. Emiatt nem is lesz könnyű hallgatni, sőt az eddigiek közül a legnehezebben befogadható cucc a four lett. Viszont a zaj és ropogás alatt, olyan harmóniák és dallamok bújnak meg, amiket kár volna kihagyni.

Úgy érzem van egyfajta íve a hangzásnak, lent a tunnelsben a legzajosabb, recsegősebb a világ. A tompa dob és éles csapkodások pedig, csak tovább erősítik a földalatti érzést. A lassú monoton dallam vezetés és a sistergés, pedig klausztrofóbb érzést kelt az emberben. Az apartban egy sokkal erőteljesebb és arcba mászósabb riff viszi a fővonalat, a lágyan ocsmány effektek és a programozott dob csak a támogatást nyújtják. Itt a kanyargós dallamok, amik szépen lassan kibontakoznak hozzák az érdekességet a dalba. Viszont már talán túlságosan is elől van a gitár és hiába lehetnek izgalmas dolgok a háttérben is, azt nem tudjuk meg. A toweringben a dob csapja szét arcunk, szinte érezni, ahogy a mellkasunkat veri az ütem. A szét effektezett visszhangzó gitár pedig oda-vissza csapódik a falak között, adva az egésznek egy nagyon fura térhatást. Recseg, ropog és sistereg minden, mint egy tábortűz, csak meleget éppen nem ad, mert fagyos mint a jég. Az utolsó dal olyan mintha egy cél lenne, ahol minden megkapja a maga helyét. Nincs főhangszer, hanem harmóniában vannak. A dob, a gitár és a csövek csapkodása is egy kerek egészet alkot. Olyan érzés mintha, külön-külön próbáltunk volna el egy rituálét, majd pedig az egész egybe fonódott a végén.

Eléggé fura érzések kavarognak bennem a hallottak alapján, mint ahogy az írásból is látszik. Ez a hangszeres ív, amit észre vélek fedezni, ami egyébként vagy ott vagy nincs, nagyon érdekes is lehetne. Mégis úgy érzem, hogy többet is kilehetett volna hozni belőle, egy hosszabb játékidővel. Az élőben felvett cucc, úgy is dörren ahogy kell, teli van erővel és sikerült átadni, a próbatermi hangulatot is. Hiába hiányzik Tibet, a változatosságra nem lehet panasz, ismét egy újabb arcát ismrhettük meg a Naqoynak ami közben mégis ismerős. Ha nem is teljesen talált be most nálam ez az anyag, amit ez a két Úriember csinál, továbbra is hiánypotló itthon és csak remélni tudom, hogy nem lankad a lelkesedés.

Hallgatásonként változó, ebben a pillanatban egy tetsző 6.5/10