Ott tartunk, hogy a The Body több kollab lemezt adott már ki, mint szimplán sajátot. Ami nem baj, hiszen mindig elég pöpec társakat találnak a közös munkára és igazából, még nem is sikerült nekik olyan lemezt csinálni, bárkivel is, ami ne tetszett volna.Mindkét fél durrantott már idén egy eég erős lemezt, így én tűkön ülve vártam, hogy mit hoznak ki ebben az együttműködésben. A Test zajos megborulásai, a Bátor dallamosan droneos elszállós világával, olyan kapuk megnyitására vannak lehetőségek, hogy határ a csillagos ég. Már mindeféle apokalipszis aláfestőzenéket vízionáltam, női énekkel és Chip sikításaival kezdve, elég sok mindennel. Viszont úgy döntöttem, hogy egy előzetes dalt sem hallgatok meg, így még nagyobbat ütött az amit elénk raktak.

Nem az jött amit vártam volna, de talán így még jobb is. A Big Brave enyhén folkos hatásaiból és a The Body öregapós blues és country zenék iránti szeretetéből született meg a Leaving None But Small Birds. Talán ez az amikor a saját farkába harap a kígyó és a totális extrémitás és a határok feszegetése vissza fordul a lágyság, egyszerűség és a hagyományosság felé. A doomos tempók maradtak, a zajok és az elektronika viszont távozott az ablakon át, és egy klasszikus akusztikus hangszerelés vette át a helyét, amihez Robin adta a hangját. És még milyem hangot! Az anyazenekarból meg ismert, lágy, magas hangja szinte egyesül a minimalista gitárral és dobbal. A hegedű és bendzso meg sok minden más, amiket nem ismerek vagy ezek se, mert nem is értek hozzá, a lényeg az, hogy nagyon változatos az egész. Annak ellenére, hogy itt most eléggé szűk keretek közé lettek zárva a dolgok, de mégis a dallamok, a hangszerek vagy éppen Robin ének témái és hajlításai egyedediséget kölcsönöznek minden dalnak.

Nem mintha néha nem lenne egy-két torzítás és nagyon enyhe effektek, de összeségében a hangzásról elmondható, hogy szép és ki egyensúlyozott, minden a helyén van és nincsenek szélsőséges megoldások, de hiszen mit is keresnének egy amerikai folk lemezen. Mondjuk azért megnézném. Ha jól figyel az ember a minimalizmus takarója alatt, azért nem tudták magukat meghazudtolni és lehet találni érdekes dolgokat, játékosságokat, és finom textúrákat. Annyira, hogy néhány pillanatban azért simán átmennek pszichedelikus rockos dolgokba is, bár csak ésszel. A klasszikus történet mesélős dalok, szerelemről és gyötrelmekről teljes mértékben hozzák az anya zenekarok hangulat világát, még akkor is ha itt más köntösbe vannak öltöztetve és egyszerre van jelen a szépség és a kietlen utazás az elszegényedett érzések pusztaságában. Régi korok problémái és frusztrációi amik még mai is ugyanúgy relevánsak, és aminek ez a két zseni zenekar közös erővel, újabb lendületett adott úgy, hogy az értékek a régiek maradtak.

8.5/10