Tavaly már volt szó a Cara Neir nem is egy, hanem kettő albumáról. A srácok viszont annyira megszaladtak, vagyis inkább csak Garry Brents, hogy az anya zenekar mellé gyorsan össze dobott még ketté mellék solo projektet is. Az egyik a Phase Out vonalát viszi tovább, szóval a lényeg a 8-bit és a fantasy, geek dolgok istenítése. A másik pedig a Homeskin, ahol pedig a raw hangzás iránti szeretetét próbálja kiélni. Nem is akárhogy, hiszen tavaly már kettő EP kijött, idén pedig ez már a masodik lemeze, pedig még csak február van. Az új lemez nekem kicsit izgalmasabb, ezért elsőnek erről lesz szó.

Amit már első ránézésre kezdünk kapiskálni, hogy itt nem szokványos black metal-ról lesz szó. Hiszen a fél perces dal hosszok már kezdenek valamit sejtetni, amikor pedig elindul a Sharpened, a sejtés kőbe vésett ténnyé alakul át. A hangzás undorító(an jó), már ha szereted a nyers, zsigerig hatoló gitárt, a recsegést és a koponyád belső falán kopogó pergőt. A hatások egyértelműek, már ha járatos vagy a 2000-es évek eleji screamo dolgokban, bár annyira nem is kell mélyre menni, hiszen kettő olyan banda az alap, ami még a felszínt kapargatóknak is hamar szembe jön. Név szerint a személyes kedvencem az Orchid és az Ampere. Ezek alapján pedig egyértelmű a hangzás is, meg a dalok hossza. Az intenzitás a tetőfokára hág, az acsarkodó érthetetlen vokál, a néha előjövő már-már nyüszítő hisztizés, olyan érzelmi töltettel rendelkezik, ami simán felidézi a stílus fénykorát. Figyelemre méltó az, hogy Garry mennyire keni-vágja a különböző stílusokat. Volt már post-rock, doom metal, death metal zenekara is és egyik sem kellet azt mondani, hogy kidobott idő volt meghallgatni.

A trükk az egészben az, hogy ez nem is egy black metal lemez. Hiszen black metal-t csak nyomokban tartalmaz. Ez egy nyers és vagdalkozó anyag, ami az előbb említett stílus, amit nem írok le megint mert szóismétlés, sajátosságait is hordozza magán. A gerincét az egésznek, a kásába rajtett nagyon finom és tűéles dallamok adják, amire a undorító vokál, ami sokszor nagyon szép váltásokat is be játszik, ad olyan kontrasztot, ami az egész lemezt végig járja. Unkept kísérteties dallama, ami számomra klasszikus horror járékok deformált zenei világát idézi volt az egyik kedvenc. Ilyenkor vannak azok a pillanatok, hogy baszki miért csak 47 másodperc ez a dal??? Pöfög, hörög, süvít, kopácsol mint egy harkály, te meg vicsorogva ülsz vérző füllel és kéred a repetát. A legjobb az egészben pedig, hogy akaratlanul is meglett trollkodva a zsáner fasiszta The Metal Archives, akiknek fogalmuk sincs arrók, hogy felengedtek egy screamo lemezt az oldalra. Gerry-t érdemes követni instán, mert amikor nem azzal bosszant, hogy mit zabál, nagyon pöpec pixel grafikákat csinál.

https://www.instagram.com/tropical_islandwalk/

8.5/10