Ez volt idén az egyik lemez amit a legjobban vártam. Annak ellenére, hogy a megjelenés előtt pár héttel ismertem meg, akkor is úgy, hogy Naga spoiler-ezet, hogy kihoz egy ilyet. Azt már csak mellékesen tette hozzá, hogy Áron a P.F.A-ból és Atika a Sheep In Wolves Clothing-ból álltak duóba. Utána vitáztunk egyet, hogy a vegánság nem személyiségjegy, aminek a vége az lett, hogy felírattam magamnak előre egy cardbox kazit. Főleg úgy, hogy idén amúgy is nagyon rá vagyok pörögve a raw black dolgokra.

A srcáok nem hazudtolták meg magukat, a hangzás a stílushoz illően kiválóan szar. Nekem a Moss fő témája, ami egyébként egy hatalmas fő hajtás a 90-es évek fagyos zenéinek, az én felfogásoamban, kicsit túlságosan is éles lett. De annyira, hogy a MEE fülesemmel nem is bírom hallgatni, mert le viszi a fejem. A Soundmagic fejhallgatóval már kicsit jobb a helyzet, és igazából a második dalra már kicsit változik is a helyzet. A Pulsars kísérteties dungeon synth dallamait körülbelül tanítani kéne, annyira hideg rázós és egyben fülbemászó, de egyáltalán nem félelmetesen, hanem mint valami blacker Tim Burton film zenéje. Az utána kezdődő tremolo vágtázás meg azt az érzést kelti, mintha a Bakonyban kergetnénk egy szarvast az erdőben. Süvít és az arcunkba vág a hideg téli szél, a fák ágai karcolják az arcunkat ahogy a saját testünkkel törjük az utat, hogy utol érjük a vadat. A csilingelő szinti témák egy teljesen más világba repítenek minket és már-már hipnotikusan kalauzolnak el minket a dungeon synth barlagok világába. A lemezen ez a kettő az új dal, a többi már hallható volt az első EP-n, de így egyben egy eléggé jól össze rakott és össze is illő egészet alkot, rövidsége ellenére is. Bár ez a punk attitűd a lemez hosszokkal kezd át ragadni a black metal-ra is, mostanában. Nekem az az érzésem, hogy az első EP dalai nem lettek újra felvéve, mert a Halo of Acorns kezsésénél olyan szépen öblösen szól a gitár, ami az első két dalból hiányzik és itt talán kicsit ki is dob a lemez a flow-ból. Gyorsan át lehet hangolódni erre, viszont én inkább örültem volna, ha új dalok is hasonlóképpen szólnak, mert egységesebb érzetet keltett volna, na meg nekem jobban is tetszik.

Mondjuk, minden hibáért kárpótol az ami a Venus-on megy. Kísérteties ambient-kedés, a patakok lágy, de mégis gyors folyásával vetekedő tempó. Szinte meg levenednek előttünk a Bakony rögös tájai, szurdokai és levél lepte erdői. A táj szeretete és ismerete pedig szinte sugárzik a zenéből, így szinte biztos vagyok benne, hogy Ati és Áron már keresztül kasul beturázták az egészet, sőt ezek után nekem is megjött hozzá a kedvem. A Venus dallam vezetése az már nem is az északi iskola témáit mutogatja, nekem sokkal inkább a francia középkori raw anyagok jutottak az eszembe, ami jól mutatja, hogy a természet mellet a black metal elkötelezett hívei és ismerői is. Sikerült mindkét iskola jellegzetességit meg tartani, nagyon jól tudjuk miről van szó, mégis hozzá tettek annyi pluszt és annyi saját érzést amivel egy új és különleges dolgot akottak. A Minerals szinte síró dallamai pedig tökéletes búcsúztatók, még annak ellenére is, hogy olyan, mintha egy Touch dal újra gondolása lenne. Erdőben lődörgő hangulat bomba, amiben a fenyő illata át járja az orrunkat, a hideg pedig a csontig hatol ezek a kora tavaszias mégis fagyos időkben. Folytatás remélhetőleg lesz, ebből akár hossazbbat is adnék.

 Bakonyi szeletes 8/10