Amikor egy lemez a legutóbbi Cult of Luna kezdéséhez hasonló effektel kezd, akkor kezd valami jó érzés eláramlani bennem, főleg ha hip-hop-ról van szó. Nem mintha nem ismerném őket, pörgetem már pár éve a cuccaikat. Hála annak, hogy földönjáróistenMikePatton kiadójánál vannak. Mégis lemezről lemezre meglepnek, hogy ez egyébként mekkora királyság és úgy lesz az egyik legsúlyosabb lemez idén, hogy nem is metal. Pont mint tavaly a Lingua Ignota.

Az Ipecac Recrods-nal vannak ami azért jelent valamit és várhatunk tőlük egyfajta rendhagyó hangzást is. Amit már egyébként több mint 20 éve képviselnek, még valamikor a 90-es évek végén kezdték, amikor éppen felfutóban volt ez a picike színtér, amit industrial rap-nek hívnak. Sajátosságuk azóta is, hogy boom bap alapokra raknak olyan atmoszférikus, sötét és sokszor pszichedelikus beateket és témákat, ami simán elmehetnének, egy szétritmizált ambientnek is. A lemez egyébként még valamikor 2019-ben elkészült, de jött a vírus meg minden faszom és úgy gondolták, hogy ezekhez az embert próbáló időkhöz nem elég kemény és a sötét a lemez, ezért vissza vonultak, hogy dolgozzanak még kicsit rajta, ennek eredménye lett a Precipice.

A From Filthy Tongue of Gods and Griots óta ez a legdallamosabb lemezük. Amiért az a lemez a kedvencem, abban meg van ez is, mert hiába dallamos és hiába visz a kallszikus flow, fölfhöz vág és eltapos kegyelem nélkül. Nem jellemzőek a nyakatekert megoldások, mert tényleg dallamos, fogós témák és beatek vannak, Will dumája és stílusa is full klasszikus, mégis ezek ellenére is olyan sötét mint a kátrány és teljesen magával ránt, ha hagyod. Az olyan dalok mint a Heretic's Inheritence, ahol már szöveg nékül simán bevisznek az erdőbe, olyan beatekkel és mintákkal operál, ami egyből az agyunkba ég. A témák amiket körbe járnak az elmúlt 20 év alatt nem sokat változtak, nem mintha alap járaton változtak volna a dolgok, de számomra ők mindig a zenei részekben voltak a nagyon erősek. A téma most is hasonló, de addig amíg Billy Woods a múltba tekintve vázolja fel a jelen problémáit és veszi elő sokszor a kolonizálókat is. Addig, ők inkább a jövőbe tekintenek, egy hamu szürke, kihalt jövőbe. A hangulatok na meg a beatek alapján simán eszembe jutott a Cannibal Ox Blade of the Ronin lemeze, na meg a Szárnyas Fejvadász és a Vangelis zenéje is.Sötét víziók amik boom bap alapokból építkezve emelnek fel egy olyan hangulatot, ami letaszít a ködös és homályos nyomorúságba. Annak a nyomorúságába, hogy 20 éve ugyan arról van szó, és nem úgy néz ki mintha mostanában változás lenne kilátásban.

8.5/10