De rég volt már szó a Full of Hell-ről. Már rendesen hiányzott, hogy leírhassam a nevüket, ezért most le is írom párszor. Full of Hell, Full of Hell, Full of Hell, Full of Hell, Full of Hell. Na ez jól esett. Reggel arra kellet kelnem, hogy szívem csücske Dylan, ki hozott egy friss cuccot. Sugar daddy Dylan, ennek a gyereknek lennék a corgi-ja, aztán csinálhatna velem amit akar, csak írjon nekem minden nap egy dal. Csak ne noise-t, a vegytiszta noise-tól, az esetek többségében, még mindig ki jön a nem létező aranyerem. Szóval, két haverjával össze hoztak egy 11 dalos, 11 perces szösszenetett. Ebből már lehetnek sejtések miben utaznak, a játék neve eastcoast hardcore vagy powerviolence.

A hangzás undorítón mosdatlan, de olyan szinten, hogy fület kell mosni miután meghallgatod. Ennek ellenére mégis kiválóan hallani mindent, a basszus úgy szól mint az istenek szimfóniája és olyan vastag mint Zeusz fallosza. És végig tök okos kis trükköket tolnak minden fronton, persze a kötelező cséphadarás mellett. Narkós állat módjára mennek a tört ritmusok, a húros szekció meg egy interdimenzionális béka módjára brekeg, de olyan szexyn, hogy még Zsolti is elcsábulna egy kis hancúrra, a tavi rózsák takarásában. Az átvezetők meg nagyon profik, adnak egyfajta apokaliptikus hangulatot az egésznek. Ami külön-külön nem lenne az, de együtt elhozzák a kibaszott világvégét. Az meg a világ egyik legjobb kombinációja, amikor hip-hop van powerviolence-el keverve, egyébként is. Baromi erős ez a 10 perc, bár én még simán hallgattam volna még. 

koponya zúzósan 8/10