Szerintem csak a legnagyobbak tudnak olyan lemezt írni, aminek minden dala jó. Ha metalban kutakodunk, ilyen lehet a CELTIC FROST Monotheistje, a KORN Issues-ja (ja, ez nem metal, bocs - tudom), popzenében sok DAVID BOWIE lemez vagy a RADIOHEAD OK. Computere. Sok QUEEN is ilyen számomra. Nem ilyen viszont a MEGADETH Youthanasiaja sem, amire egy ismerősöm azt a választ adta, hogy a stúdióidő, illetve a kiadói határidő csinálta vele ezt a tragédiát. Ugyebár ott van négy zseniális nóta az album elején, aztán jön már nem is tudom mennyi töltelék szar. Annyiszor nem hallgattam végig, hogy tudnám, utánanézni meg nem fogok, mert ez egy gonzo cikk (megint). Tiszteletem Dr. Johnson!

Mindezek után, és a címből szerintem a legszétszívottabb agyú barlangász is rájön, hogy a thrash / death brigád anyaga is ezek között van számomra. Mivel a végén szeretném az olvasókat egy kicsit aktivításra rávenni, ami úgysem fog menni, mert a szellemi színvonal itt max arra jó két beszúrt alkaloida között, hogy pár mémet kiröhögjünk... (az enyém erre sem, mert nem szoktam őket érteni - a boomerek már csak ilyenek). Mit akartam mondani? 

Ja, igen! Ha lenne esetleg önökben annyi tisztelet, miután ezt a cikket kemény tizennégy percemet elbaszva megírtam, hogy odaírnák alá, hogy a lemez első vagy második fele jön be jobban, akkor csinálnánk itt valamiféle közönségszavazást, vagy mi... Most gyorsan visszaolvasok, de szerintem nem árultam el, hogy nekem melyik fele tetszik jobban...  De az egyik nagyon. A másik meg nemigen. 

Összefoglalva, a HATESPHERE-nek ez az ötödik albuma, ezen kívül még hármat tanulmányoztam behatóbban. A thrash metal számomra tika-tika. Ha már lelketlen dallamtalan reszelés, akkor legalább fájjon, mint a kőporos horzsolás és száguldjon, mint az ISS. Könnyű kitalálni, hogy szeretem a SLAYERt is. A Ballet Of The Brute egy kicsit modorosabb és jobban szól a Serpentnél, a The Sickness Within és a To The Nines pedig már egy kitisztultabb bandát mutat. A Serpent viszont mocskos, egy igazi varacskosdisznó... lenne, ha nem lenne benne az a komoly diverzitás. A HATESPHERE igazi erőssége viszont mindig az volt, hogy sem a thrash és sem a death metal szigorú keretei közé nem lehetett beszorítani. Sőt, a PANTERA groove metal jellege is beleúszik időnként, igazi crossover hibrid a zenéjük.

Sikerült egy olyan fotót találni a csapatról, amin az összes lemezen szereplő zenész szerepel. A sok tagcsere miatt ez nem hittem, hogy sikerül, de szerintem de. Ha valaki okosabb, mint én, kérem, javítson ki. Szeretnék (még) okosabb lenni. A képen jobbról a második fiú a kor egyik leginkább alulértékeltebb dobosa Anders Gyldenohr. Ha lány lennék, biztosan szerelmeslevelet írnék neki. Nem úgy Jacob Bredahlnak - az énekesnek -, akiről egy a stúdiójában felvételt készítő zenész azt nyilatkozta, hogy nagyon kedves és türelmes srác, csak büdös, mint a disznó ugyanis az ottlétük négy napja alatt egyszer sem fürdött.

A kérdésem tehát él: Önnek, kedves agyhalott barlangász, melyik fele jön be jobban a lemeznek? Az első vagy a második?

"Aki vadállatot csinál magából, megszabadul az emberi lét fájdalmától."