"Bizonyos emberek idegenkednek mindentől, amiből hiányzik a megfelelni akarás - és a negatív kritikájuk így lesz elismerés nekünk" - mondja Astru, ami szerintem teljesen összefoglalja, azt amit képvisel. Bevezetőnek ennél jobban nem tudtam kitalálni, de hogy mégis legyen itt valami, megemlíteném, hogy 2016-ban az Aenigma lemeze az év lemeze lett számomra. Az egy iszonyú nehezen hallgatható dolog, de egyszerűen nem hajlandó ereszteni a szorításából. Nem tudja az ember eldönteni, hogy jó-e hallgatni vagy rossz. Na nézzük csak...

ASTRU anyagról van szó, ami azt jelenti, hogy kell egyfajta lelkiállapot, hogy az ember befogadja. Van koncepció a La Pionnier Aveugle körül?

Direkt, előre eldöntött koncepciókban nem gondolkodok - zeneszerzés közben alakul ki minden, ez egy elég behatárolt album aminél a melankólia, a merengés és a dallamok irányában feszegettem a határokat, ami aztán egészen a romantikáig fajult el.

Viszonylag kevés hangnemre épül az ASTRU zenéje, de nálad ez a koncepció működőképes. Hogy építed fel a dalokat? Minden részlet érdekel, ami publikus.

Nincs bevállt recept, mindig kisérletezek. Néha egyetlen dallamból vagy témából bontakoztatom ki a többi részt, néha minden részlet megtervezett - ez a tudatosabb szisztéma, az ösztönösebb módszer az, hogy egy  alaptempóra egyben ráengedek egy-egy  hosszabb őrületet gitárral - amihez viszont mindenképp kell a megfelelő lelkiállapot, vagy tudatállapot, a felfokozottság. Nehéz érthetően megfogalmazni ezeket a folyamatokat.

Van más zenei vonulatod is ezen kívül?

Igen. Az Astru-s dolgokhoz általában a sötétebb, súlyosabb és extrémebb dolgok köthetők, az összkép jelentős részét ilyenek teszik ki, de bárminek szabad utat engedek - sosem kezdek úgy hozzá a zenéléshez, hogy előre eldöntötten, konkrétan valamilyen stílusú zenét fogok csinálni. Sokkal lazább, sokkal befogadhatóbb zenéket is csinálok - mint ahogy hallgatok is. Ezekben egyre inkább a 60-as, 70-es évek kísérletezőbb rockzenei hozzáállását vélem felfedezni. Pszichedelia, jazz, blues, funk, post-punk, fuzz, stoner, klasszik hardrock, bármi... , ami meg a durvulást illeti - death, black, thrash, doom, crust és a többi... egészen a kisérleti elektronikáig. Különböző neveken, szólóban és zenekarral is csináltam már ezt-azt, ilyen volt pl az első zenekarom, az Unholy Blasphemies a Witchcraft-os Wlr vezetésével, volt az Urania, aminek elődjét, a Drót-ot Jim Jones-al kezdtük el csinálni, egyszerűen azért, mert szeretjük a Kyuss-t. Ekkor már szólóban az Astru-t is csináltam - csak más neveken futott (Non Metuit Mortem, Mazarine). Aztán ott van még a Whorediezel, ami szintén stoner cuccnak indult, aztán lett ott is minden, volt még a Porn Of Porcelain, vagy a Gortva, ami kb death-thrash metal zenekar, egyszerre volt technikás és lo-fi, és a legfaszább zenekaros dolog amiben valaha részt vettem. Ami ezeken kívül esett, azt mind beleolvasztottam az Astru-ba - stílustól függetlenül.

Black Sabbath vagy Uriah Heep? Cream vagy The Beatles?

Ha csak ezek közül lehet választani, akkor egyértelműen Sabbath, de inkább Doors, vagy Led Zeppelin. Amúgy nem vagyok retro fan, egyértelműen a 90'-es évek a meghatározó zenei időszak számomra. Mondjuk ma már az is retro.

Az előbb azt a véleményt hallottam az egyik metal anyagodra, hogy az gyakorlatilag ambient zene. Nekem is sokszor jöttek olyan gondolataim, hogy nagyon monoton és lassú metal zenék akár lehetnek ambienthez sorolva is. Erről mi a véleményed?

Nem igazán van erről véleményem - bár mindenképp jogos az ambinet jelző jónéhány anyagomra. Nem gondolkodok címkékben. Hogy bizonyos embereknek vannak olyan gondolataik, amik szerint a lassú metál zenék akár lehetnek az ambienthez sorolva, nos erről az a véleményem, hogy ezek az emberek túlságosan unatkoznak és túl sokat gondolkodnak feleslegesen... :) Bármi lehet bármihez sorolva, ha valakinek ehhez van kedve. Ha egy saját albumot befejezettnek tekintek, visszahallgatva bennem is felötlik sok stílus, sokszor az ambient is. Ha csak a La Pionnier-t nézzük, vagy harminc ilyen zenei jelzőt rá lehet mondani kapásból - és mindezeket úgy, hogy a zene maga viszonylag egységes. Egy cimkével, egy szóval szeintem nem lehet meghatározni egyik cuccomat sem, de véleményem szerint a lassú metal semmiképp nem ambient - a lassú metal az lassú metál.

 

Hogy viszonyulsz a nem metal műfajokhoz?

Abszolút nyitottan. Amikor elkezdtem metalt hallgatni, akkor az nem csak a zenéről szólt hanem szinte mindenről - a közösségről, szó szerint életstílus volt, ennek voltak olyan maradandó hatásai amiket már nem fogok és nem is akarok kinőni - de a zenei beszűkültség nem ilyen. Az is igaz, hogy a kedvenceim többségben metal cuccok - de a legnagyobb tiszteletetem sokszor egész más műfajok zeneszerzői felé irányul - ilyen például Hans Zimmer, vagy Arvo Part. Ahogy már említettem, nem gondolkodok címkékben, így műfajokban sem. Nem a komolyzenét szeretem, hanem Schnittke-t vagy Bartókot, Sosztakovicsot... Nem a neoklasszikus folk worldambient darkwave-et szeretem, hanem a Dead Can Dance-et. És nyilván van a metálnak rengeteg olyan formája, rétege és allűrje, amitől azonnal émelyegni kezdek. Szó szerint visszataszít.

Milyen cuccokat használsz? A dolgaid összetettsége arra utal, hogy a szerkód is összetett.

Nem igazán összetett a szerkóm. Leginkább a jó öreg Korg ax3g-t eresztettem össze valamelyik Magix-féle VST-vel, az éneket eddig mindig egy sima, legolcsóbb-fajta chat mikorofonnal vettem fel. VST-vel szinte bármi megoldható, bőven tud annyit, amennyire szükségem van - így lehet néha nagyon összetett a végeredmény, de élőben persze nem működne. Ezeken a dolgokon csak az utóbbi egy-másfél évben kezdtem el radikálisabban változtatni. Az utolsó album (Ultranada) hangzásában egy Boss ml-2 pedálnak és egy Solar S2.6 gitárnak volt igen meghatározó szerepe, plusz egy Vox stomplab 2g-nek, ami szintén nem valami nagy dolog - de nekem elég. Beszereztem nemrég egy Silverblade ládát, ami állítólag a Vörös Attié volt egykor, ehhez adott volt az előfokcsöves Laney fejem - az is alap cucc, semmi extra, nem is tudom fejből a típusát, de ez így együtt elég odabaszósan szólal meg. Kaptam kölcsönbe még a télen egy zseniális, 85-ös Kahler húrtalpas Gibson flying V-t, ami a szólisztikus részekhez használtam, mert az új anyagon az is akad, - de ezek a cuccok csak az utóbbi időszakban keveredtek hozzám.

Szerinted fejlődhet még valamerre a metal? Nincs még kimaxolva?

Szerintem a metal mint gyűjtőfogalom már 20 éve ki lett maxolva. Persze fejlődhet, illetve ágazhat még rengeteg felé, nem hiszem hogy ilyen értelemben a fejlődés olyan, aminek lehet vége. Rengeteg a stílusgyakorlat, rengeteg a sablon - sokkal kevesebb az újítás, sokkal kevesebb a bátorság és az ihlet a saját utak kitaposására mint a 90-es években, de nekem leginkább a lélek hiányzik. Technikailag és hangzásokban sokat fejlődött a metál, de egyre kevesebb benne az őszinteség, a spiritusz - és ez szerintem abszolút hanyatlás. De dolgok már csak ilyenek, mindennek van fénykora és hanyatlása. Black metal vonalon van sok öntörvényű és kompromisszummentes hozzáállás, a legtöbb olyan dolog, ami semmihez nem fogható és hasonlítható - csak önmagához.

Szükséges hogy fejlődjön a metal?

Fogalmam sincs.

Van zenei képzettséged?

Nincs. Idén februártól elkezdtem a Horváth Imihez járni, (aki egy remek gitároktató, remek ember és nem utolsó sorban hatalmas metal fan) - ez egyrészt kiváncsiságból történt, másrészt azért, mert nem tudtam a gyakorlatban rendesen kivitelezni bizonyos dolgokat, amiket fejben elterveztem. Újjrend, pengetési technikák, ilyesmik miatt. Imi sokat segített, de ezt a tanulást egyenlőre felfüggesztettem. A zeneelméleti dolgokra sajnos egyáltalán nem vagyok fogékony.

Üzenj a világnak valami szépet!

Nem szeretnék! :)