Sokan már kételkedtek, sokan már bosszankodtak. Én személy szerint jól szórakoztam, hogy a Duna már saját magát meme-eli, hogy még mindig nincs kész az új lemez. De kész van! Öröm és boldogság lengi át, a hazai underground minden mocskos kis bugyrát. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy hét év és ekkora várakozás után, bármit is adnak ki, felérhet-e az előzőekhez vagy az elvárásokhoz. Egyébként ez a nagy várakozás is érdekes, a közvetlen környezetemben azt vettem észre, hogy eléggé várós az új lemez, közben meg a Nuskull és a Rockstation az, aki egyáltalán említést tett róla, na mindegy.

Így a harmadik nagylemezre se változott sokat a recept, noha egyik lemezük sem ugyanolyan. Mondhatjuk, hogy az alapja az egésznek továbbra is a screamo, ami mellé jönnek még különböző érdekes adalékok, mint a post rock, noise rock, kis matekolások és egyéb kísérleti megmozdulások. A lényeg az, hogy az alap ugyan az, mint eddig, csak az arányok változtak. Időközben a felállás újra gitár/dob duóra fogyatkozott, noha továbbra is vannak itt ötletek, még azokból az időkből, amikor Dexter is tagja volt a zenekarnak. Sőt, ha hangszeresen már nem is, de a stúdió munkálatokban segédkezett és gondolom, hogy aki ezt a blogot szokta olvasni, annak nem kell leírni, hogy ez mit is jelent. De azért leírom, hogy úgy szól és annyira minden a helyén van, hogy menten világra szülöm a Kis Jézust, hallójárati orgazmusomban.

A klasszikus screamo riffeket és a mérges attitűdöt, lágy simogató post rock töri meg, fülbe mászik és mikor már ernyed a tested, katartikus hardcore bassza a lelked. Leülnek és pattognak a témák, lassan, gyorsan, okosan néhol primitíven. Mintha egy hullámvasút lenne az egész lemez és olyan pontosággal vannak kimérve ezek a dolgok, pedig jól tudom, hogy ösztönösek, hogy az már félelmetes. Végig tud száguldani a lemez úgy, hogy végig a „levegőben maradsz”. Leránt a mélybe, majd feldob a magasba, elgondolkodtat, nem csak a szöveg, de az is amikor előkapják a zenei Pitagorasz-tételt. A szövegek meg pöpecek, de arra meg ott van a Nuskull cikk, ahol srácok dalonként kivesézik, miről is szól. Legyen elég annyi, hogy ilyen amikor 30+-os emberek hisztiznek, teljesen hitelesen, az öcsiség bármi jele nélkül. Átélhető, átérezhető és csak pont annyira sokkoló, hogy lehessen utána menni tört krumplit kutyulni.

UI: A borító meg zseniális, bandás kelmét belőle!

meg érte rá várni 9/10