Varsás Gábor nem rég akkora keservet feat-elt, a legutóbbi, egyébként világbajnok Fattyú lemezre, hogy Miskolcot hivatalosan is az Alföldhöz csatolták. Pár napra rá pedig ki is dobta a legújabb megmenését a Shummal.

Biztos nem fogja sértésnek venni, mert tudom, hogy Ő is imádja a The Body-t. De Gábor elkészítette, Chip-ék helyett a következő anyagukat. Ami nagyon olyan, de mégis más és még táplálkozik egy pár helyről mellé, annyira, hogy ne csak egy sima A Test imádás lemezt kapjunk. Az ének nyilván egyértelmű, de már a kezdő Apró elemi szálak az All the waters of the Earth turn to blood-ot idézi, főleg a női énekkel a háttérben. A szilánkokra tört lelkek meg a rideg power electronics-os érzéseket keltik valóra. A sludge a doom meg a drone a bőrünk alá kúszik és belülről próbálja lenyúzni, ezt húsunkat rabsága záró fércművet. Ami annyira letaglózó, hogy ha nem figyelünk észre se vesszük a háttérben zajló kiváló énekelgetéseket, ami szinte tökéletes kontrasztban van, a Chip King féle halálsikolyokkal. A hangzás nem egyszer a Tűni idő tárlatot juttatta az eszembe. Főleg a Tornyok ledőlnek című dal, ami pont olyan, mint az előbb említett Thy Catafalque (legjobb) lemezének és a The Body-nak a deformált szerelemgyereke. A lassan és komótosan építkező dalok és az egész teret betöltő zajok maguk alá temetnek és a hosszabb számok vannak annyira nyomasztóak, hogy örömmel fogadja az ember, hogy vége van. Emellé jönnek a szuper jó és érdekes effektek, na meg a trap-es pergőviharok. A rengeteg extrémitás mellet mégis tudott „zenei” is lenne Gábor, jobbnál jobb, már-már fogós dallamok is vannak itt, persze közben meg megy a halálsikoly siralom, de így ad ki egy szép kerek egészet, amiben egy fülbemászó dallamot simán egy drone-os zúgásból kapunk, vagy fel van áldozva a széttorzított dob oltárán. Ezek alapján ez simán a legjobb Varsás lemez az Aláhullás után vagy még talán annál jobb egy picit. Egy a lényeg, legyen kazi!

A testes 9/10