Ezt az új Oily Boys cuccot hallgatva jutott eszembe a Geld akik idén szintén eléggé a seggem alá pírítottak, meg az, hogy egyébként beszélhetünk-e már olyanról, hogy ausztrál pszychedelic hardcore szcéna? Vagy ez most eddig is volt, csak én nem vágom? Mindegy is, azért eléggé feltűnően egy irányba menetelnek az ottani dolgok. Azok a dolgok pedig, az LSD-be mártogatott zaj trippek.

Azok a mosdatlan hangzások, az 51-es körzetett idéző nyekergések és nyikorgások, az effektek az Isten és Isten az apró részletekben rejtőzik. Itt se lenne más egy szimpla jól össze pakolt üvöltözésnél, a 80-s évek jegyében, ha nem lennének azok az apróságok a háttérben, bepakolt kis hangok és dallamok, amik megnyitják azokat a bizonyos kapukat, amik szivárványszínben tűntetik fel a moslékot is. Gyors és rövid dalok, Dead Kennedys keresztapaság kebelezi be lassan az elménket. A Lizard Scheme törzsi vonaglása és lüktetése pedig maga a kígyós, pókos, kengurus, ausztrál őserő, törzsi harcosok csatakiáltása. A Heat Harmony meg a nagváros lüktetése, eszeveszett dallamok, és neonfények villogása. Modern és ősi egyszerre minden, van amikor a törzsi szertartáson beléd adagolt szentvíztől trippelsz, máskor pedig a mocskos város, zajos, fényes bűzétől kapsz rohamot. A Stick Him lassú, hömpölygése a katarzis felé, a háttérben szaxofon vagy csak képzelem, tököm tudja, de hatásos. Ezek a lézerpisztoly effektek nagyon zsenik, tényleg mintha valami gagyi VHS korszakos sci-fi hangjait hallanánk vissza. Emellett az egész húz magával, pörög végig amikor nem tempóban akkor hangulatban visz olyan helyekre, hogy csak a fejed kapkodod. Már csak a dalcímeket végig olvasva is olyan mintha egy nagyon komoly gombázás történetét olvasnánk, tőmondatokban.