Két évre pontasan, mint a gyorsvonat (Nem MÁV-os) érkezett az új Tele Pokol lemez. Aki követi ezt a szart, az tudhatja, hogy eléggé szívemcsücske ez a kis táncdal zenekar és, hogy kb mindenre ugrok amihez bármelyiküknek is köze van. Ami egyébként egy eléggé melós hobbi, mert ezek a gyerekek sok mindent szeretnek, csak a seggükön ülni nem. Jah, Eyesfly, Jarhead Fetilizer, Sightless Pit, csak pár cucc, mind hibátlan, lépjünk.

Ahány bugyra van a pokolnak, lassan a Full of Hell is kiépít egy akkora számú hatás sereget, sőt lehet, hogy ,már most is tudnánk annyi dolgot felsorolni. A Roots of Earth Consuming My Home powerviolancees, sludgy abálásától lépésekben haladtunk, ebben a kísérleti laboratóriumban és tíz évvel később eljutottunk ide. Death metal, grindcore, powerviolance, sludge, noise, sőt most már noise rock és grunge simán írható a repertoárba. Mindegyiket oda-vissza ismerik és ami a legjobban látszik, hogy szeretik is. Ezekből hozták létre, ezt a frusztrált, beteges, kicsavaradott dolgot, amit egyesek zenének, mások zajnak, én pedig mennyei mannának hívok.

A Guided Blight berobban, mint egy figyelmeztető sziréna, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! Egy perc blastbeat áhítat meg Dylan vokális kínlodása. Pöpec indítás. Az Asphyxiant Blessing már jönnek a disszonáns ritmikák és a baromi jó dallamok, a zajongás meg szinte perzseli a fület. A Murmuring Foul Springben már egy kis hangulat teeremtés és döngölés is hallható, meg egy bizonyíték arra, hogy mennyire van érzekük a lassú és gyors részek, orvosi pontossággal történő összeférceléséhez. A Derelict Satellite pedig egy főhajtás Merzbow mester előtt, akitől sikerült egy-két trükköt eltanulni a közös munka során, annak idején. Egyébként én nagyon élem, hogy már az előző lemezen is visszatértek ahhoz a felálláshoz, hogy van a lemezen tisztán noise dal is. Mert az jól látszik, hogy értenek hozzá, elég csak Spencer eszkábált szarjait meg nézni, Industrial Hazard néven instán, és emelllett tökéletsen képesek beilleszteni a lemez hangulatába és felépítésébe. Meg egyébként is, nem csak a fullos noise dalokban említésre méltő a zaj programozása, hiszen a lemezen végig ott van a hátérben egy kis színesítés, van, hogy csak egy kis prüttyögés az egész, vagy egy minimális effekt, mégis olyan érzékkel vannak adogolva, ami végig emeli a lemez hangulatát. Nekem a kedvencem a Reeking Tunnels lett, a noise rockos, grungeos témáival és hangzásával, egy újabb arcukat mutatták meg a srácok. Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy hatalmas The Melvins fanok, de erre nem számítottam. Simán elhallgatnék tőlük egy egész hasonló lemezt.

Szóval, van minden mi szem-szájnak és füllnek ingere. Vad, kegyetlen de közben mégis zenei. Segítéségért kiáltasz a zaj támadástól megrettenve, pedig az egész a te lelkibékédért van. Vallás, pusztulás, elmúlás, káosz, disszonanciában vergedő dallamok a pokol legmélyebb bugyraiból. Az eddigi pályájuk minden szeglete össze facsarva ebbe a kegyetlen 20 percbe. Hibázni megint nem tudtak.

8/10