Először is boldog új évet mindenkinek! Mivel mindenki decemberben készíti és osztja meg az adott évre vonatkozó listáját én már ezt hiúságból sem így teszem. 2021-ben nagyon sok jó album volt, sőt rengeteg kiemelkedő, de vannak nálam okosabb emberek, akik azokat listázzák, minden féle szempont alapján. Ezért én nem a legjobb előadókat hozom el, hanem azokat, akiket a 2021-es évben a legtöbbet hallgattam. A lista semmiféle sorrendiséget nem állít fel, egyszerűen csak ABC-be vannak rendezve és a végtelenségig tudnám őket sorolni, ezért csak 10+1+1-et hoztam. Vágjunk is bele!

Bëlga
Igazság szerint, ha erről a formációról mindent leírnék, amit csak a neten találok, akkor sem tudnék valóban mindent leírni. A zenei alapjaiknál, talán csak a több síkon mozgó szövegeik a zseniálisabbak. A hozzá tartozó felvett „futrinka utcai gengszter rapper” attitűd egyszerűen leírhatatlan. Bármelyik daluk kerül újra hallgatásra mindig találok a szövegben vagy a zenében valami újat.

Conan

A 2018-as Existential Void Guardian albumot olyan szinten rongyosra hallgattam, hogy szavakba nem tudom önteni. Ez a végnélkül hömpölygő kátrányfolyam csak ömlött felém, én pedig szélesre tárt ablakokkal, ajtókkal és karokkal vártam, hogy keresztül folyva rajtam megtisztítson. Legalább 32 alkalommal, vagy ameddig le nem tilt a spotify, a youtube és minden más is!

Electric Six

Sokáig gondolkodtam, hogy ebbe a listába végülis az Electric Six, vagy a Bloodhound Gang kerüljön be, de végül az Electric Six mellett döntöttem. Mind a két zenekar pofátlan módon keveri a műfajokat, botrányos és bugyuta szövegeik és video klipjeik vannak, melyek első sorban a polgárpukkasztás és a szórakoztatás oltárán áldoznak. Mégis van egy dolog, ami számomra az egyiket a másik fölé emeli. Az pedig a stíló! Számomra az Electric Six féle kimért kifinomultsággal tálalt kretén humor sokkal jobban üt. Ettől függetlenül a Bloodhoung Gang is egy zseniális banda.

Frank Carter and the Rattlesnakes

Mikor Mr. Carter elhagyta a Gallows-t egy világ omlott össze bennünk és a megmaradt romok is meginogtak, mikor meghallottuk a PureLove-ra keresztelt projektjét. Végül lassan becsörgedezett világunk romjai közzé a Frank Carter and the Rattlesnakes. Remekül hozta a Gallows féle disszonáns kapjátok be feelinget, a PureLove-os panaszkodó pop zenét és mindezt megfejelve egy adag angol alterséggel. Frank Carternek remek hangja van, de ez semmit sem érne Dean Richardson puritán és egyben zseniális gitártémái nélkül!

Igorrr

A Spirituality and distortion lemez a megjelenése óta egyszerűen nem hajlandó kikopni a lejátszásomból, ami egyébként számomra is rohadt meglepő, de hát ez van. Gautier Serre francia zenész ámokfutása, rengetegszer csapott át öncélú művészkedésben, de ennél a lemeznél, valahogy ez az érzés számomra el szállt, patikamérlegen lettek számolva, a súlyos riffek, az elektronika és a játékos, könnyed zenei dallamok. Ha valaki valóban post-modern zenét ez az album az övé! Ajánlom a lemezhez készült werk videót, ugyanis ott igazán látni az album mögött megbújó kreatív munkát, melyet manapság már nagyon kevés zenekar mer bevállalni, hogy ennyit kísérletezzen.

Mádra

A Mádra bemutatkozó lemeze a Bittersweet Temptation To Disappear Completely 2019 végén jelent meg és 2021-es év elsőfelében gyönyörrel eltöltő fájdalommal költözött be kicsiny családunk lejátszási listájába. Nem volt olyan nap mikor legalább egyszer ne hallgattuk volna végig, ezt az igazi nagybetűs Atmoszférikus Black Metal anyagot. A Mádra Bittersweet Temptation To Disappear Completely az a fajta lemez, ami, ha egyszer elkap többé nem enged el! 

Mora Prokaza

Black metal és TripHop olyan szentségtelen és undorító keverékét alkotja, hogy azt az üstöt, amiben ezt kifőzték, még a legutolsó borsodi zsákfalu konyhásnénije is csak remegő térdekkel merne megközelíteni. A zene zseniális a szövegeket meg ki tudja… na jó hát google a barátunk, de maradjunk annyiban, hogy bármelyik gettó rapper megirigyelné ezeket a rímpárokat.

Rendez-Vous

A Rendez-Vous egy francia post-punk zenekar, akik 2018-ban adták legutóbbi lemezüket, szóval éppen ideje lenne valamit összedobniuk. A legtöbb post-punkbandától eltérően náluk nem csak a depresszív cipőnézegetést kapjuk, hanem azt a bizony dühös és kiábrándult középső ujjat is és mindezt francia eleganciával.

Show Me The Body

Egy újabb olyan amerikai hardcore banda, akiknek a műfaji megkötések pontosan azért vannak, hogy lerombolják őket és leköpjék azt a mocskot, mely a pusztítás után maradt. Igazi suttyó cucc, mindenféle művészkedés nélkül az arcodba tolja az utcát és a mindennapi élet kegyetlenségét.

Turnstile

Az amerikai ötös fogat tavalyi év második felében nem csak bekopogtatott, de rám rúgták az ajtót mindent felforgattak a lakásban, majd kalapjukat megemelve távoztak. A ’80as évek hardcore zenéjét annyira stílusosan keverik a The Cure és a The Smith féle alter vonallal, hogy azt tanítani kellene, mert iskola példája ez a zenekar a műfajokat átívelő önazonosságnak.

+1 Orosz HardBass

Ezért elnézést kérek anyukámék nevében is, akik a világra szabadítottak. Az év végére annyira elkapott a flow-ja ennek az elektronikus szörnyetegnek, hogy munkába menet ezt hallgattam… és munkában… és onnan haza fele jövet… és itthon is…. Szóval a zenéről. Masszív techno alapok, melyre orosz akcentussal tolat néhány srác, olyan szövegeket, melyeket 5. osztályos angol tagozatos „rossz fiúk” írtak. Bájosak és szórakoztatóak a maguk borzasztó egyszerű módján, mint mikor az egyik osztálytársad szülei testvérek voltak, de erről Ő nem tehet.

10+1+1 Ricsárdgír

Nehéz szavakba önteni, hogy mi is a Ricsárdgír pontosan. Sokáig kerültem őket. Annyit tudtam róluk, hogy az énekes srác oda jár fősulira ahova én is és többnyire beszívott rajzszakosok hallgatják a zenéjüket, ebből adódóan én feltettem őket a quimby-s polcra és jó sokáig ott is maradtak. Aztán kijött a Szintis Laci című daluk, melyet a Budapest TV-n készült felvétellel promóztak és itt rá kellett jönnöm, hogy hatalmasat tévedtem, mert a nagybetűs TRASH-t képviselik Szóval pikk-pakk bepótoltam a lemaradásomat a magukat Fart-Art Popként aposztrofáló zenekart illetően és azóta sem akarnak kikopni a lejátszási listámból. A dalok faékegyszerűek, mégis rettentő stílusosak. A szövegek, pedig milliószor hallgatósak, mert tuti van benne legalább egy poén, ami elsőre nem fog feküdni, de századjára az egyik legzseniálisabb sorként fogsz rá hivatkozni.