Instrumentális zenét szerintem nagyon nehéz írni. Mármint jót. Mert ott van az, az aprócska bökkenő, hogy szavak nélkül kell elmondanod a mondandódat. Ilyenkor mindennek jól kell klappolnia, szerintem a borító, dalcímek esetleg mozgóképek és maga a zene adja ilyenkor a teljes képet, az érzéseket, az üzeneteket amit közvetíteni akarnak. Már ha akarnak. Persze, ez sem teljesen igaz, hiszen lehet egy fasza intru post metal lemez minden nélkül, egy koromfekete borítóval. Inkább azt mondom, hogy én jobban szeretem amikor van körítés. Na, a Kytaro-nál van körítés, nem is akármilyen.

Az első lemezük is bejött anno, de most a Temporary Internet Files-al nagyon megfogtak valamit, aminek hatására, úgy szív magába ez a röpke 30 perc, mint valami fekete lyuk. Az előbb említett körítés, aminek hatására én úgy érzem mintha, egy neon fényes cyberpunk discoban lennék, de ez sem ilyen egyszerű. Mert ebben a cyberpunk ügyben a hangulat meg van, viszont sehol nincsenek inplantok vagy egyéb a stílusra jellemző sajátosságok. Viszont megmutatja azt, hogy a mai modern társadalomban szinte már minden benne van abból, ami miatt a cyberpunk egy annyira letaglózó és sajátosan komor élmény, csak épp a technikai vívmányok még nem járnak ott ahol. A Nagy Gerda által készített kékes, neonos, szép lányos artwork erre csak ráerősít, na meg az album és a dalcímek is. Szóval, ha már saját magukat pseudo exotic math rock-jént aposztrofálják, akkor mondhatjuk azt a lemezre, hogy egy pseudo cyberpunk zsoltár.

A rövidke de annál hangulatosabb intro után, nem sokat lacafacáznak és egyből bele csapnak a klipes Non-Binary-ba. A zseniális kis filmnek is elmenő video a a kukásember bosszújáról, tökéletes anyag ehhez a dalhoz. Már itt egyértelmű, hogy ez a három ember mennyire összehangban van. Hiszen a három hangszer amit megszólaltatnak annyira arányosan van jelen, hogy azt érezni, mintha az egész dal, illetve lemez alatt, egy labdát dobálnának egymásnak körbe és körbe, hogy most te villogsz valami menő témával, most meg te. Ahogy az ultra dinamikus dobok verik a tamtamot, erre ahogy rájönnek az amúgy sokszor faék egyszerűségű, sokszor meg pitagorasz-tétel szerű riffek. A hab a tetején pedig a zseni billentyű, amikor egy tök szimpla dallam és effekt egy teljesen másik dimenzióba repítik a dalokat. Sokszor jelen vannak syntwave-es megoldások is, viszont egyáltalán nem úgy használják ezeket a paneleket, ahogy a mostani 80-as éveket majmoló döppingben megszokhattuk. Simán hallod, hogy honnan jön és mit szeretne, de annyira friss és ötletes az egész, mint ahogy nagyon kevés dolog mostanában.

A felvételeket Dexter csinálta, szóval gondolom nem nagy meglepetés, hogy hibátlanul szól az egész. Mindig minden pillanatban, a megfelelő hangok vannak előtérben. Amikor pedig nem, amikor minden egyszerre szól, olyankor pedig olyan tegalózó kakafón őrület veszi kezdetét, hogy vissza kell tekerni a dalt, hogy pontosan értsd mi is történik. A lemezhez készült kettő kis film mert inkább annak mondanám, tökéletesen vissza adja a lemez hangulatát és mind a kettő profi munka. Egyébként kb minden részlete ennek a zenekarnak, kezdve a srácokról készült promo fotókkal, a klipeken, borítón át a koncert kiállásig, egy  ízléses, stílusos és jól átgondolt elem, ami a zene hangulatához és világához ad hozzá. Az utóbbi évek, egyik legizgalmasabb hazai lemeze ez, ami olyan szinten rabul ejtett, hogy megkapja azt, ami egyetlen instrumentális lemez sem kapott.

kékes neonfényesen, kukás bácsis pukkanós 10/10