Néha meglepnek bandák... Most a MESSA tette ezt. Bíztam benne, hogy a gagyi borító, amit a még gagyibb klip szült nem vetíti előre az igénytelenséget a zenére is. Hát nem. A Feast for Water egy zseniális lemez volt, a folytatás sem okozott csalódást. Feleségem szerint Sarának az énektémái eléggé egysíkúak és kiszámíthatóak. Nem zavar ez különösebben, hiszen a többiek bőven kárpótolnak mindenért, mert ez alapján legalább nem lehet rásütni erre a csapatra, hogy tipikus - mindent a csajjal megoldató - formáció lennének. Meg énekben én szeretem a visszafogottságot. Amikor nem a produkció teljes szélességű belakása a cél, hanem az azzal való együttműködés.

Itt mindenki teszi a dolgát, ahogy kell, de mind közül ezt a hippi kiskölyköt, Albertot - a gitárost emelném ki. Eleve a Gibsonjának a hangja velőtrázón, mocskosan dörgő, ahogy a doomban illik, sterilitásnak semmi nyoma, mégis közérthető, amit játszik. A másik jellemzője, a tervezettség, a kitanultság, hallik, hogy ő ezt tanulta. Csodás jazzes szólókkal töri meg a stoner málházásokat, aztán átmegy ismét a falazásba a művészete. 

Összefoglalva, olyan ez a banda, mintha a 60-as évek végi hippik jöttek volna össze örömzenére a Cream által előre vetített pszichedelikus rockerekkel, mindezt egy 21-ik századi producer által irányítva. Ez érvényes a dalok többségére, hanem aztán jön egy Dark Horse, ami teljesen összezavar. Elmondhatom, hogy az elmúlt évben nem hallottam olyan erős dalt, mint ez. A Dark Horse-t nekem írták, minden hangja az, amire az én zenei érzékeim vágynak.

A klipes Pilgrim is nagyon üt, egy boszorkányszombat hangulata jön szembe. Bíztam benne, hogy maradnak az eredeti receptjük mellett, miszerint egy végletekig eklektikus - pszichedelikus - doom lemez születik megint. Woodstock mániásoknak, akik szeretik a hagyományokat, de vágynak a reformokra is, ez lehet A Lemez, ami elhozza az izgalmakat. Hülyülésnek, trendülésnek semmi nyoma, bátorságnak annál inkább. Én ezt érezném mérvadónak a doom metalban (?) 2022-ben.

Mestermű megint!

10/10