1000 fokon ég a nosztalgia lángja, főleg a 80-as éveké. Nem véletlen, hiszen itt jelenleg minden szar, nyilván akkor is sok minden az volt. Viszont 30 év távlatából, szépnek és gondtalannak maradtak meg azok az évek sok mindenkinél. Mások, a fiatalok meg csak szeretik a hangulatát, a neoncsövek vibrálását, a klasszikus akció filmek egysoros (meg Gyurcsány!) beszólásait. Nem csak a filmiparban, de a zenében is dívik ez a hullám, de gondolom ezt nem kell magyarázni. Vannak nagyon fasza dolgok, ez a new synthwave, vagy mi, szerintem még jobb is mint régen. Az old school thrash cserébe meg dögunalmas. A hardcore-t viszont nem kell félteni, sőt talán ez a legizgalmasabb ilyen téren. Hiszen a Turnstile-t gondolom nem kell bemutatni, akik pár év alatt onnan, hogy Ők merítenek egyértelmű helyekről, eljutottak oda, hogy Ők az egyértelmű hatások. Elég csak meghallgatni az új Regulate lemezt. De felhozhatnám a Soul Glo-t is, akik ugyanazt csinálják, csak egy teljesen más irányból. Vagy az ausztrál pszichedelikus bandákat, mint a Oily Boys, vagy a Geld. Ezek mindegyike erősen a 80-as évekből táplálkozik, de azért emelkednek ki a tömegből, mert hozzáteszik a saját kis dolgaikat is. Amivel egy ismerős, de mégis egyedi ízt tudnak kikeverni. Mondok egy faszát, most már itthon is van ilyen!

Szóval itt van a Palánta, ami most hozta ki első demóját. Ami amellett, hogy nagyon király neve van, teljes egészében megfelel azoknak a kritériumoknak, amiket az első bekezdésben taglaltam. A fülesből üvölt a lo-fi isteni áldás, ami az én fülemnek olyan mintha a szentírást olvasná valaki. Ha nagyon hasonlítgatni akarom, akkor előkerül a C.H.E.W, a Sial meg egyéb csaj énekes bandák tömkelege, viszont zeneileg nem csak innen merít, hanem bőven az ausztrál vonalról is. Nyakatekert pszichedelikus ámokfutásokban lehet itt részünk, amiket a kígyó módjára tekergő gitárok és az izomszaggal szaggató dobok adják. Az, hogy még orgona is van benne, hozzá is adja azt az aprócska kis pikantériát, amivel kiugrik a 80-as évek áhítatában tobzódó bandák közül. Gréti vokálja pedig tökéletesen hozza azt, amit egy ilyen zenétől el lehet várni. Egyszerre hisztérikus, energiától duzzadó és pimaszul felkérdező is. Ha még érteni is lehetett volna a dalszövegeket, talán még jobb lett volna, mert egyébként elég erősek. Mégis nekem a kedvenc részeim az ének nélküliek, mint például amikor az Éhségben elszabadul ez az egész pszichedelikus hippi trip. Olyan érzésem támad azonnal, mintha nem is a zenészek játszanának, hanem a hangok saját életre kelnének és elkezdtek volna szívni, meg gombázni, csak összevissza csinálnak mindent, ami az eszükbe jut. De, valahogy mégis egyben van az egész, a dal lezárása meg világbajnok. Ilyen és ehhez hasonló pillanatokkal van tele, ez a hat dal. Amit nemsokára a Szégyen Kazettáktól is meg lehet vásárolni, nyilván kazettán.

muskátli palántás 8/10