Létezik egy fiatal magyar banda, akik még annál is hangosabbak lehetnének, mint amilyenek. Sokszor emlegetem, hogy ők az állandó kedvenceim, és miután egyik alapítótagjukkal pénteken nagyon mély beszélgetést folytattunk…vagy nem, úgy gondoltam, készítek velük egy interjút.
A Hiraeth számomra az a post-metal banda, akik a leginkább naprakészen, fiatalos, friss lendülettel, kiváló hangszeres, és énektudással borzolja a kedélyeket. Mindig mondom is, ők a zsáner azon hazai képviselői, akik szerintem simán nemzetközi szintű produkciót tolnak.
Mikor, és milyen körülmények közt alapult a banda?
2014-ben alakultunk meg amikor egyetemre kerültünk. Bence és Kristóf már zenéltek együtt korábban, és előjött, hogy kellene megint. Norbira Bence talált rá amikor a csoporttársak után kutatott közösségi médián és meglátta, hogy neki is gitáros profilképe van. Kristófnak pedig elég gyorsan kiderült egyik évfolyamtársáról, Marciról - akit azóta Kása lecserélt - hogy tud dobolni. Miután összeállt a csapat, coverekkel kezdtünk foglalkozni hogy megtaláljuk a saját hangzásunkat az egyébként eléggé széles zenei ízléseink kavalkádjában. Az igazi áttörést azonban az jelentette amikor Bence kapott egy delay pedált az édesapjától. Pár pedáltekergetéssel eltöltött próba és riffelgetés után elég gyorsan rájöttünk hogy post-rockot/post-metalt szeretnénk játszani, ugyanis ez volt az a műfaj ami teljesen természetesen tört ki belőlünk.
Kik voltak rátok a legnagyobb hatással? Miért ők?
Kristóf - Emma Ruth Rundle, az ő Red Sparrows projektje volt az első post-rock zenekar amit életemben hallottam és akkor megmutattam Bencének is. Azóta sok minden más is persze, én igyekszem minden fajta zenét követni és hallgatni, így mindenből jön valami, nem tudnék kiemelni igazán rajta kívül senkit. Talán az Oakent és az Entrópia Architektúrát, mert az ő már-már spirituális előadásaik hangulatát szeretném visszaadni én is.
Bence - Édesapámnak köszönhetően korán megismerkedtem a klasszikus rock és metalzene nagyjaival, és neki köszönhetem azt is, hogy beleszerettem a My Dying Bride-ba, főleg a korai anyagaikba, pl. Like Gods of the Sun. Itt kezdődött nálam a lassú, súlyos, szomorú zenék imádata. Ezt követően Kristóf vezetett be a post-rock világába a Red Sparrows-szal, és innentől nem volt megállás, rengeteget vándoroltam YouTube-on hasonló zenéket kutatva, felfedezve a post-rock és post-metal apraját-nagyját. Így találtam rá a Rosettára is, akik talán nálam máig az egyik legmeghatározóbb post-metal hatásnak számítanak. Elképesztő élmény volt hallani, ahogy a fejeket leszakító riffeket felváltják a szép, elszállós témák, mindezt egy viszonylag nyers hangzásban. Azóta talán az Alcest, a Fall of Efrafa, a Caspian és a We Lost The Sea voltak rám hasonlóan markáns hatással.
Kása – Úgy emlékszem hogy a Linkin Park és a Korn hatására kezdtem el zenélni/dobolni akarni még 6. osztály környékén. Azóta sokat változott az ízlésem, rengeteg féle zenét meghallgatok, de nincs feltétlen példaképem vagy irányágam. Inkább mindenhonnan megpróbálok meríteni kicsit legyen az rap, techno, screamo, post-rock vagy citypop, stb stb. A Post-rockot és a hasonló stílusokat a Caspiannel és Cult of Luna-val fedeztem fel, és azóta azon törtem magam hogy hasonló zenét játsszak mielőtt – több próbálkozás után – a Hiraeth-nél sikerült megvalósítani.
Norbi – Ahogy fejlődött a zenei ízlésem, egyre inkább vonzottak és inspiráltak a teátrális és akár szavak nélkül is mély érzelmeket megmozgató előadók mint a Russian Circles, If These Trees Could Talk, vagy a feljebb említett Caspian, We Lost the Sea és Rosetta, de nyers és sötét gitárjátékomra nagy hatással van akár a Gojira Every Time I Die vagy a The Ocean súlyossága. Az egyik legnagyobb gitáros példaképem Carson McWhirter aki többek közt a Hella-ban játszott, illetve Zach Hill Face Tat albumán is hallható. A lakókocsijában egy szál gitárral egy gyakorló 5-wattos erősítőn is hegymozdulást tud megindítani a különleges pengetési technikájával és témái húzásával. Olyan hallgatni őt, mintha delay pedál nélkül is a saját témáira válaszolgatna. Felnézek az olyan művészekre, akik hagyják vezetni a kezüket és érzésből zenélnek és nem csak „aggyal”.
A felmenőitek között is vannak zenészek?
Kristóf - Igen, édesapám gitározik hosszú ideje, mostani zenekarja a SkyFX nem rég fel is lépett, és én is miatta kezdtem el gitározni. Illetve anyukám kórus énekel pár éve, de ez a zenekar alakulása után kezdődött már.
Bence - Édesapám aktívan gitározik három zenekarban (Cross Borns, Dirty Dogs, The Subverters), tőle tanultam nagyjából mindent, amit tudok, és manapság az effektpedálok szeretete és kutatása is összeköt minket. Nagyapám pedig fiatalkorától trombitált tűzoltózenekarban, még nyugdíjas korában is folytatta, amíg tudta.
Kása – Édesapám is zenél, ő basszusgitáron kezdte, de manapság gitáron és zongorán, illetve dobon is tanulgat. Szülői részről a zene szeretetét köszönhetem, de magát a zenét saját elhatározásból kezdtem alkotni.
Norbi – Apum fiatalkorában félprofi szinten zongorázott, akár tovább is vihette volna, de nem folytatta. A zenét viszont már korán belém nevelték az utazásokra készített mixtape-ekkel vagy végtelenszer lepörgetett Rasmus lemezekkel. Apummal azóta is rengeteg zenét megosztunk egymással és érdekes visszahallani amikor megkérdezem például hogy ezt a Night Verses lemezt ismeri-e, hogy „hülyéskedsz?! majdnem minden nap meghallgatom”
Hogy zajlik a Hiraeth kreatív munkája?
Egyszerre bonyolult, és viszonylag egyszerű is. Általában egy löket alatt meg is íródnak a számaink: lemegyünk a próbaterembe, bedugjuk a pedalboardokat, majd kérdezés nélkül elkezdünk jammelni. A legtöbb ilyen alkalommal elkap minket a sodrás és azon kapjuk magunkat, hogy fél óra alatt már megint megírtunk egy új számot úgy hogy kb. egymáshoz sem szóltunk. Mivel annyira érzelmekből fakad a játékunk, a nehezebb része a dolognak az, hogy ezt visszahozzuk. Ha szerencsénk van, valaki időben elindított egy hangfelvételt amiből vissza lehet bogarászni a témákat, de gyakran elveszünk a rengeteg új ötlet között. Talán ezért is van, hogy inkább elő zenekarnak tartjuk magunkat, nem felvételről hallgatandónak. Sok új számot lehet hallani koncertjeinken amiknek a felvételével meggyűlik a bajunk és hosszú folyamat kiadni, mivel elég nagy akadályt jelent hogy visszahozzuk felvételen is azokat az energiákat, húzást és hangzást amit élőben érzünk. Mielőtt elköteleződnénk egy stúdió mellett, ennek részben megoldásaként saját magunk csináljuk a felvételeket, hogy elérjük a kívánt hangzást, de ez is egy hosszú folyamat.
Mi a Hiraeth tematikája? Mik inspirálnak Titeket, mit akartok megjeleníteni a zenétekben? Milyen mondanivalót hordoztok?
Az első szám amit kiadtunk a "We Can Never Go Home Again" a zenekar nevével együtt, ami annyit jelent "nosztalgia helyek iránt amik sosem, vagy már nem léteznek", elég jól összefoglalja (RIP Dürer Pince). Ahogy a példaképként felsorolt zenekarokból is érezhető, szeretnénk megmozgatni az embereket a sötét, borongós, majd kellemesen gyönyörködtető és az ezt felváltó ösztönös, súlyos és nyers témáink egyvelegével, és olyat nyújtani, ami nem csak négy ’hisztis posztrokker’ vonaglása egy színpadon, hanem egy tényleges zenei élmény, ahol velünk együtt gyönyörködnek és szomorkodnak a hallgatók/nézők. Ösztönösen engedjük el magunkat a színpadon, térdelünk bele a véletlen széttört üvegekbe, ugrálunk be vagy ülünk le a közönség közé, hogy őket is bevonjuk az érzelmeinkbe. Az egyik újabb show-elemünk a koncertek lezárásaként játszott játszott Looking Glass című szám alatt, hogy a zenét fokozatosan leépítve, majd a közönség közé beülve csak egy gitárloop hallható miközben az üres színpadot egyként nézzük, majd egy tetszőlegesett kiválasztott hallgató kezébe adjuk a gombot a koncert befejezéséhez.
Mikorra várható a következő megjelenés?
Remélhetőleg nem messze a közeljövőben, a következő tavaszi fellépéseink előtt, vagy annak közelében.
Mik a jövőbeli tervek?
Meghalni még párszor a színpadon. Közben egyre sűrűbben kiadni új felvételeket és hasonló hozzáállású zenekarokkal kicsit felkarolni az itthon hiánycikknek számító post-metal színtért. Egy újabb színt jelent a zenekar hangzásában pár új, illetve régebbi számban megjelenő szintisáv is, amit egyik kedves barátunk (és egyben régi rajongónk) fog játszani.
Hol, és mikor láthat Titeket újra a nagyközönség?
A következő fellépésünk a SemmisEMOké-n lesz az Aurorában Április 27-én, majd ezt pár nappal követően a HellVill és a Mad Scientist által szervezett főzdeparkos MadVill fesztiválon leszünk láthatók Április végén. Május 6. pedig remélhetőleg újra az Oaken és a Black Particles társaságában a Dürer Kertben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.