A Hail Spirit Noir azon kevés prog zenekar sorát erősíti, amiért oda-vissza rajongok. Maga a zenekar a Transcending Bizarre? parkolópályára kerülése után, annak három tagjából jött össze, noha azóta bővült a tagság. Kezdetben proggos pszichedelikus black metal volt a recept, de ahogy jöttek a lemezek, úgy tűntek el egyre jobban az amúgy sem túl fajsúlyos fekete fém hatások. Olyannyira, hogy az új lemezen ebből már csak szinte mutatóba maradt valami és az extrém éneket is teljesen elengedték.

Érdekes, hogy zeneileg oda jutottak mint az Oranssi Pazuzu, lehet van valami a levegőben vagy nem tudom. Viszont egymástól függetlenül, mind két zenekar az effektek és a billentyűk sokkal nagyobb térnyerésében látta a fejlődés útját. Negyven perc utazás ebben a sípoló, tekergő, egyszerre nyugtatóan kellemes de mégis valami motoszkáló bizalmatlansággal a háttérben. A pszichedelikus darwinizmusba oltott létkérdések csapkodnak, jobbra-balra, előre-hátra. Már a borító is ezt az örvénylő, optikai csalódásra késztető de mégis megnyugtató képet festi fel, amit az egész lemez áraszt. A hatások egyértelműek, még ha hozzá értőbbek biztos mélyebben is beletudnak menni. Annyi bizonyos, hogy a Crossroads akár egy új Borknagar szám is lehetne. A 70-es évek manifesztálódása a mai modern jelenben, a kor minden igényét kielégítve. Kiváló hangzás, okosan összerakott dalok, rengeteg ügyes trükkel és megjegyezhető témával. Ennél többet nemigen kell róla mondani. Proggerek előre!