Ha már az idei Eyehategod eléggé elment melettem, ahogy egyébként az utolsó előtti is. Vannak még itt olyanok akik hozzák azt a mocskos, dögkút kipárolgásban pácolt rohadalmat, amit én egyébként a nagyoktól várnék. Az egyik ilyen banda a Body Void, a zajos, modern doom/sludge egyik zászlóshajója…

  Két hölgy, Austrália, Melbourne. Zaj, sludge, doom, kísérlet. Mostanában egyre nagyobb divatja lett annak, hogy zenei fomában állnak ki a fehér felsőbbredűség meg minden féle elnyomó, rasszista lófaszok ellen úgy, hogy az alapja egyébként nem punk, ahogy általában lenni szokott. Ez persze a…

Nemrég Professor Shub Niggurath nyaggatott, hogy jó volna, ha írnék erről az albumról egy szösszenetet. Akkor elhajtottam, mondván, számomra ez emészthetetlen massza az előző remekműhöz képest. Most pár hónap elteltével viszont úgy érzem, muszáj véleményt formálnom. A 2017-ben megjelent Exuvia…

Engem az esetek többségében nem zavar ha szar vagy béna az ének. Viszont, ha jó az még egy zeneileg középszerű cuccot is, a rajongás szintjére hozhat nekem. A zenekar egyébként izlandi, ahol szerintem már lassan úgy megy a banda alapítás, hogy mindenki bele dobja a nevét egy kalapba és kihúzzák kik…

Új év, új lemezek, most bekezdünk egy friss anyaggal pedig még van prótolni való is bőven. De ez jött először szembe idén. Eléggé fáradhatatlan banda vagy projekt? Azt nem sikerült kiderítenem ki vagy kik alkotják ezt a formációt, mondjuk nem is lényeges. Az viszont igen, hogy a tavalyi nagylemez,…

Az utóbbi évek egyik legjobb lemeze számomra egyértelműen, az a bizonyos Waste of Space Orchesta anyag, ami egyébként egy különleges live kollaboráció eredménye, az Oranssi Pazuzu és a Dark Buddha Rising között. Amit aztán lemezre is feldobtak. Az Oranssi-t már éltettem a barlangban, új lemezük…

  Van az amikor nem vágyik az ember semmi okoskodásra, határfeszegető, kísérletezgető agymenésekre, pont ilyen volt a reggelem és akkor a spotify( fuj takarodj)belökte, hogy toljak egy kis Palehorse-t. Mondjuk azt sem tudtam mi ez, de tetszett a borító. Na meg az is amit hallottam, rohadt jó…

  A Lazarvs leánykori nevén Apey and The Pea egyike azon zenekaroknak, amit már az első nagylemez óta követek. Még a Fémfogács-on olvastam róla egy cikket és rendesen berántott, annak ellenére, hogy akkoriban még nem sok ilyen fajta zenét hallgattam. Mondhatjuk, hogy ők egyfajta kapudrogként…

  Ez volt az a lemez, amiről direkt nem hallgattam meg egy előzetes dalt sem. Annak idején a Caustic olyan szinten földhöz vert, igazából azóta is az egyik legsúlyosabb, legnyomasztóbb metal lemez ami a napvilágra került, hogy mindenképpen tejesen egészében akartam először át élni a kínt, amit ők…