Úgy látszik a héten maradunk ezekenél a disszonáns vágóhídi húsdarálóknál. Milyen szép is a tervezetlenség, mikor csak impulzívan hányom ki magamból az írásokat, aminek se füle se farka, de nekem legalább jól esik. Nem úgy mint ez a lemez, mert ez minden csak nem jól eső, de a legpozitívabb értelemben okádék és kelt rossz érzést az emberben.
Sok minden történik ebben a 37 percben, amiből sokat nem is lehet felfogni első hallásra. Egy egyszerű okból, mert rohadt tömény az egész cucc. Black metal, death metal, hülye nevű war metal, industrial na meg a legfinomabb és legveszélyesebb hozzávaló, a noise. Nagyon szeretem mikor noiset kevernek egy alapvetőleg egyszerű felállású zenébe, de egyébként nehéz igazán jól csinálni és hibátlanul bele építeni a zenébe. Itt azért bőven sikerült, legalábbis annyira igen amennyire egy bemutatkozó lemeztől elvárom. Mert annak ellenére, hogy első lemezes cucc, elég jól be van tájolva, hogy mit is akarnak és miként akarják elérni. Az emberi felfogó képesség határain kívülről érkező ősi erők, kaotikus pusztítása. A cél a gyűlölet, a negatív érzések manifesztálása erre a létsíkra, szónikus fegyverek segítségével.
Viszont akármennyire tömény és pusztító, építettek be pihenő szegmenseket is, ami kicsit emelik a zenei mivoltát az anyagnak. Persze, ezek is annyiban kellemesebbek maximum, hogy lassab témák vannak, vagy egy perces zajos átvezető, amitől más lehet a falat kaparja, én meg vicsorogva élveszkedek. A Vehemence pont egy ilyen hosszabb dal, amiben a legjobban feltűnik, hogy egyébként tudnak változatos, hosszabb dalokat is írni. Ahol az ének is izgalmasabb, azokkal a távoli kiabálásokkal, a géppuska dob pedig úgy nyomja fel a pulzust, hogy már majdnem hallod a sarokról a nínót. Egyértelműen a lemez legjobb dala, nem mintha a többire lenne panasz, azon kívűl, hogy én sokszor úgy éreztem, hogy a metalos részek kicsit fapados pusztításra sikerültek, amiket persze a zajongás színesít. Na meg a hangzás, ami kb olyan mintha a Balrog keverte volna ki, Mória bányáinak mélyén. A dal hosszakkal is ügyesen zsonglőrködnek, a háborúba menetelés éppen rövidebbek annyira, hogy ne váljon unalmassá, amikor pedig jobban kiakarják fejteni zeneileg miért is akarnak megölni mindenkit azok hosszabbak, és azok a hosszak ki is vannak töltve.
Szóval kellően változatos, metalosan fapados sok helyen, viszont a noiseos elemek ötletesek és hangulatosak. Ha a következő lemezre, több Vehemence szintű dal kerül barátok maradunk, ez így egy rohadt jó, de nem hibátlan debüt, ami üt, vág és pusztít. Munkába ne is hallgasd, mert szájba vered a főnököt.
Pár éve még két pofára zabáltam a disszonáns black/death cuccokat, kb az Odium Nostrum youtube csatorna volt a kezdő oldalam, amit gondolom nem kell bemutatni annak aki vágja ezt a témát, aki nem meg gyorsan keresssen rá, mert egy kincses bányában, hogy ha atom beutál szér blastolt death/black-re vágysz.. Azóta eltelt egy kis idő én meg lejöttem a cuccról, más dolgokat hallgattam, most más hangzásba vagyok úgy bele buzulva mint akkor abba. Néah-néha ránézek egy ilyen cuccra, csak úgy random vagy borító alapján és így akadtam rá az Our Place of Worship is Silencere is.
Kettő skac áll a dolog mögött, akik ismerősek lehetnek a Xibalbaból és a Lake of Bloodból is. Itt kicsit másféle móka megy, hiszen nem volt véletlen a felvezetés sem. Bár kicsit csalóka mert annyira azért nem disszonáns a helyzet, éppen csak annyira mint egy francia lány zenekar a frissebb lemezén. Iszapos, kicsit hardcoreos de főként döngölő. Mindenhol azzal jönnek, hogy Morbid Angel riffelés van, ami igaz is nem lehet nem észre venni. Közben meg Tim szét csapja a dobokat, megállás nélkül püföl a csávó, de úgy, hogy van dinamikája is a ritmikának, nem csak blastolás megy ezerrel. A srácok legnagyobb erőssége az, hogy nagyon jól megtalálták az egyensúlyt a dallamok és arcszagatás között. A Covenant of the Fallenben például atom brutál breakdown van, amit bármelyik deathcore banda is megirigyelne, a From the Noisome Pestilence végén pedig egy olyan elszállós kiállás, hogy szinte repülünk a csillagtalan ég felé, az ősi istenek gyomrába.
A hangzás kellemesen füstös és pince mélységű, bár néhol én kicsit sterilnek éreztem, ennek ellenére a csuga-csuga riffek rendesen arcon csapnak, a dob meg dübörög, már csak a csatába szaladó orkok hiányoznak mellőle. A vokált mindketten tolják és kellően undorító és mocskos, köködés és okádás a legfelső fokon, ami a végére kicsit unalomba fullad. Simán elfért volna még rajta a legelején hallható felolvasós dologból. Nagy megfejtések nincsenek, az van, hogy fogták a Blut Aus Nord tördeltebb dolgait, vagyis inkább a francia black cuccokat és nyakon öntötték egy kis grindos sludgeal, meg rengeteg dallammal és olyan jól egyensúlyoztak az arányokkal, hogy minden ismerős érzés ellenére, egy egészen egyedi hangzás világot sikerült kialakítani a stílusán belül. Vagy csak én jöttem nagyon ebből a dologból, lényegtlen csapassátok. Jah, meg olyan szinten szét kentek egy Mgla dalt, hogy a fal adja a másikat.
Ha valakinek azt mondjuk, hogy mondjon szerinte fasza hip-hop cuccokat a 90-es évekből, valószínűleg a Cypress Hill az említett előadók között lenne. Ami nem véletlen, hiszen nem egy alap korongot raktak le a srácok, ami szerintem nagyobb részt köszönhető DJ Muggs produceri munkájának, mint a két egyébként zseni duma gépnek. Ezt mi sem tükrözi jobban mint, hogy a Muggs nélküli lemezek bőven hagynak kívánni valót maguk után. Az ezred forduló környékén még ledobta a Soul Assasins bombát is, amin olyan arcokkal kollaborál, hogy estig lehetne róla beszélni. Most 2021 van és kijelenthetjük, hogy hősünk talán jobban formában van mint valaha. Az egy dolog, hogy továbbra is alkot, meg az is, hogy nem csak a régi arcokkal, barátokkal hanem fiatal tehetségeknek is segít, de a minőségből sem kopott semmi az elmúlt 20 évben.
Az utóbbi pár évben nagyon beindultak a dolgai, az idén pedig kívételesen hosszú köröket fut. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy 2021-ben már kihozott öt lemezt és már be van jelentve a hatodik is. Abból az ötből pedig négy kollab. Olyan arcokkal mint Hologram, Rome Streetz vagy Yelawolf, ismertebb és kevésbe ismertekkel is egyaránt dolgozik és simán kijelenthető, hogy az összes lemez pukkan rendesen. Persze én elfogult vagyok, nekem aztán szinte az is mindegy ki dumázik rajta, mert Muggs mindenki alá olyan alapokat és hangulatokat pakol, hogy lehetetlen bólogatás nélkül végig tolni. Viszont van egy lemez, ami kicsit nekem kiemelkedik a többi közül, ami nem kollab, hanem solo cucc. Egy lemez amin szinte nincs is vaker, a bevágott hangulati dolgokon kívül. Ez karika a Dies Occidendum, amit DJ Muggs The Black Goat név alatt hozott ki, ami valljuk be, már eleve árulkodó. Azt is kapjuk amit sejtettünk, sötét rituális jellegű beatek, okkult szertartások alapjait szolgáló minták és ütemek. Nem kéne ennek olyan meglepőnek lennie, hiszen anno nagy szerepet játszottak a Cypress Hill dolgai abban, hogy egy sötétebb hangvételű hip-hop világ is létrejött, aminek eredménye olyan alapvetések mint a Gravediggaz vagy a Mystik Stylez. Viszont ilyen szépen koherens horrorcore anyagot azért én nem vártam tőle.
A lemez hidegrázós és "creepy", slasher filmekből szedett minták, lágy női ének minta mint dallam vezetések. Kemény trappes dobok, amiknek viszont nem az a lényege, hogy szét csapjanak, ez a lemez nem arról szól. Nem nagyon van narratíva és nincs is rá szükség, itt csak hangulat van, de az nagyon. Szinte lovagol a régi klasszikus horror filmek hangvilágában, kísérteties sóhajtások, középtempós és lassú ütemek, amik egyre mélyebbre rántanak ebbe a sötét erdőbe,ahol minden tölgyfa mögött egy baltás gyilkos és minden bokorban egy sátánista kulsztus vár arra, hogy az életünkre törjön. Semmi újdonság nincs ezen a lemezen vagy semmi meglepő, mégis Muggs prezentálásában én kb egy csodának élem meg. Kísérteties, lassú, tele verve opera és horror film mintákkal, olyan eleganciával amire csak ő képes. Nem vagyok egy nagy intrumental hip-hop rajongó, de ez most nagyon bevitt abba a bizonyos erdőbe.
Na szóval, kedves kollégánk Nagaarum kihozta legújabb cuccát, ami egy új project is egyben. Elmondása szerint az egészet egy hét alatt hozta össze, így felmerült bennem a kérdés, amit a címben olvashattok is. Megkértem, hogy egy ilyen szép, őszi napsütéses délután, ugyan írja már le, hogy mégis ezt Ő hogyan is csinálta. Mert úgy gondolom, hogy nem csak engem szoktak érdekelni az ilyen kulissza titkok. Így, olvassátok szeretettel ezt a kis rövidke "behind the scenes" írást.
Köszönöm a kedves kérdésedet!
Az első és legfontosabb: vegyél ki egy hét szabadságot. Fontos, hogy a számítógéped közelében légy, mivel ha ötleted jön, hasznos azonnal rögzíteni. Ha ez nem megy, a mobilodra dúdold fel, amit kitaláltál. Én nem tudtam szabit kivenni, ezért a laptopot vittem magammal mindenhová, és ahol nem lehetett velem a gitárom, egy szintisávra rajzoltam meg egérrel a gitárok alapjait. Majd utólag otthon felvettem mindent. A lényeg: semmi ötlet nem veszhet el.
Gitár. Én a black metalra mindenkinek szimpla hangszedős hangszert javaslok, mert alapzajoasak. a humbucker hangszedőknek nincs zaja, nem adja a kellő koszt. Pár éve csináltattam egy Fender Telecaster utánzatot egy hangszerkészítő mesterrel. Az eredeti amerikai Fenderek ára egynegyedéért csinálta meg. Szubszonik nyak készült hozzá, így simán viszi a 13-as húrokkal is a darát, és a legmélyebb húrt A-ra hangolhatom. Ez konkrétan nem black metalos, mert ahhoz szerintem a standard E-ra hangolt gitár a trve, de ez legyen a plusz, amit beletettem.
Nem kellenek új húrok, az enyémek vagy négy évesek. A black metal nem ezen múlik.
Fontos, hogy legyen szövegi témád, és ha az természetközeli, akkor nem kell kitekert dolgokról sem írni. Dalolhatsz az éjszakáról, az erdőről vagy a sziklákról. Ha teszel egy gyalogtúrát a falu körüli réten vagy a patak mellett a fűzfáknál, már záporoznak is a mondatok. Papírt meg ceruzát vigyél magaddal. Ha tudsz angolul, időt spórolhatsz, ha nem magyarul szövegelsz, mert úgy nehezebb. Hosszabbak a szavak, és többen fogják idehaza érteni, ha gáz a szöveg.
Használj olyan audio szoftvereket, amiket régről ismersz, ne újíts!!! Nem kell naponta 3-4 VSTi-t kipróbálni ahhoz, hogy jól szóljon a lemezed. Ami bevált, attól ne válj meg. Én a jó öreg Cubase 5-öt használom, az EzDrummert és a Reason 5 Thor analóg szintetizátor szimulátorát. Azzal viszont nagyon be lehet menni a málnásba, ami most időrabló lett volna, ezért a Cubase alap szintijét, a Spectort tekertem. Ha kutyabőrös dobhangzásra vágysz, akkor az EzDrummer Vintage Kit vagy a Jazz Kit lesz a nyerő. Ezt persze EQ-val is le kell tolni, ne hagyj benne sok magasat. Veres Gábor küldött nekem még régen egy FerricTDS - Tape Dynamics Simulatort, amivel nagyon jól lehet roncsolni a dobok hangját. Szabó Peti szerint, akivel az In Vacuo-ban zenélek együtt, nehéz manapság valódi roncsolt hangzású zenét gyártani, mert a mai rendszerek már túl jók. Ebben kétségkívül van igazság, de azért össze lehet hozni.
Ne használj kompresszort!!! Ha tönkre akarod tenni a black metal hangzást, annak a legjobb módja a kompresszorozás. Hagyd, hogy minden úgy szóljon, ahogy akar, így a felvétel mondjuk halkabb lesz, de kit érdekel. Nem lesz minden jól hallható, de ez is kit érdekel. Összképre megyünk, nem a részletekre.
Az éneknél nem árt, ha olyan helyen veszed fel, ahol azért rendesen lehet visítani, mert ha visszafogod magad a szomszédok miatt, az átjön. Természetesen van aki így is meg tudja oldani, de nehezebb. Visszhang és reverb mehet rendesen az énekre, attól autentikus.
Trükkök:
Ne használj külön projectet a dalokhoz, mindet egybe tedd, és tempo trackkel válaszd el őket. Így időt nyersz, nem kell ugyanis minden dalhoz külön felépíteni a sáv és a preset rendszert. Hátránya, hogy ha nincs elég erős géped (lassan már az enyém is elavul), akkor több dal után már beszaggathat a lejátszás. A dungeon synth dalok mehetnek külön persettel esetleg.
A sávokat színezd, így azonnal látod, hogy melyik melyik.
Ha mész az utcán, vagy a melóhelyen az udvaron, vagy a menzán, vagy akárhol, mindig legyen a telód készen a hangrögzítésre a környezeti zajok miatt. Ugyanígy a borító fotóhoz.
A gitár sztereóját úgy lődd be, hogy a mono sávot tovább kötöd egy sztereó group channelbe, és elpanorámázod 85% körül balra. A másik monó sávot ugyanígy, csak jobbra. Természetesen mindent kétszer kell így felvenni, de jobb, mint a sztereósító effektek. Az effektezéshez csak a group channeleket használd! Guitar Rig bőven jó a gitárra.
Minimális hibákat ki ne javíts!!! Időpazarlás.
Ha valamit sikerült közel tökéletesen eljátszani, és a dalban előjön a téma újra, nehogy újra feljátszd! Minek fárasztanád magad? Másolgass!!!
Húzz egy témát jó sokáig, ha valami jó, az hosszan is jó, a türelmetleneknek meg nem kötelező végighallgatni a lemezt.
Ne legyen a teljes hossz több, mint fél óra, egyrészt baromi sok idő annyi jó témát kitalálni, másrészt a kutya nem fogja végighallgatni. A Moon Is A Leadernek pl. a Fear Of The Moon a legjobb dala, de a statisztika szerint rohadt kevesen jutnak el odáig.
Egyvalamire viszont hagyj időt! A dobokat humanizálni kell, hogy élőnek tűnjenek. Emellett pár pörgetést direkt elronthatsz. A dobosok azokba néha belesietnek. Vedd ki a dobsávon a kvantálást, és egyszerűen húzd el az ütéseket hibásra. Ez is élőbbé teszi az összképet.
Miután a minőségnácik kellőképpen lesajnáltak már (ha egyáltalán végigolvasták ezt az írást), pár szakértő pedig eldöntötte, hogy egy szakbarbár vagyok (amit egyébként jól gondolnak), mindenkinek nagyon kellemes egyhetes black metal / dungeon synth lemez írást kívánok!
Tavaly már írtam a Fawn Limbs aktuális lemezéről, így mikor megláttam, hogy megint jön egy, kicsit húztam a számat. Nem vártam tőlük túl sok mindent ilyen rövid idő alatt, még úgy sem, hogy évente hozták ki eddig is a cuccaikat és mindig volt fejlődés abban amit csinálnak. Nekem most mégis az volt az érzésem, hogy ez már biztos nem fog tetszeni, fáradt lesz, unalmas, egy újabb abálás. Hát, ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna.
Ennél a lemeznél ismét elő kell vennem a blog egyik szállóigéjét, miszerint, amiben szaxofon van, az egy másik szint már. Itt meg még azon kívül van oboa, trombita, elektro csello és brácsa is, szóval az elmebeteg hangzáshoz és témákhoz az eszközök adottak voltak és a srácok éltek is vele. Szerencsére ők is érezték, hogy egy évvel a brutális Sleeper Vessels után hiába jönnek ki még egy csirkedaráló mathgrind zúzdával, az nem fog akkorát szólni. Ehelyett fogták magukat és megcsinálták a folytatását a 2018-as Thrum EPnek, aminél jobbat nekem mondjuk nem is tehettek volna, mert az a kedvenc anyagom tőlük. Az egész cucc ott folytatódik ahol 2018-ban abba maradt. Hősünk ugyanaz, akinek gondolatait a dobos, Lee Fisher narrációja által ismerhetjük meg. A hangulat és a szerkezet maradt, csak minden kicsit jobb, kicsit hangulatosabb a káosz meg kaotikusabb. Továbbra is a lassú jazzes narrációval meg támogatott kiállások váltják egymást, a tördelt függvénytáblázat grindal. A dalok az előző anyagokhoz képest hosszúak, de még sem fárasztók, a váltások és kiállások patikamérlegen vannak kimérve. A hozzáadott plusz hangszerekkel pedig, valami nagyon sötét noir hangulatott sikerült teremteniük, ami ráülepszik az egész lemezre, de annyira, hogy történhet itt bármekkora cséphadarás, ha akarnák se lennének képesek szétverni.
A cyberpunk robot kutya gépies acsarkodásán át, a füstös jazz klubbok Lynch-i hangulatáig sok minden megtalálható a lemezen. Egyik jön, a másik megy, a blastok szinte elmossák a spoken world-öket csak, hogy utána úgy térjenek vissza mintha mi sem történt volna. Azt nem tudom mi lehet a titok, de amennyire különböző összetevőkből áll, épp annyira van egyben az egész. Olyan mintha egy elfeledett geomatrai órákból álló, steril, nanoid vihar körözne felettünk. Ami le-le csap, de csak oda csíp és már röppen is tovább, viszont nem tudod mikor fog következőnek lecsapni, mert full kiszámíthatatlan az egész. Az interlúd dallamok lágyak és sötétek, a darálás pusztító és jól megszerksztett minden tördeltsége ellenére is. Ezt a 34 percet sikerült úgy megtölteni, hogy igazából nagyon nem lehet unatkozni rajta, vannak váltások amik nem tetszettek vagy éppen témák, de magasan eddig ez a legjobb lemezük. Jó látni azt, hogy a mennyiség mellett, a minőségre és az ötletekre is figyel ez a három amigo.
Vágjunk is bele! Először is köszönet, hogy elfogadtad a felkérést. Igazság szerint a Távol projektet követem egy ideje és mindig nagyon örülök, hogy ha valami újjal állsz elő. Mesélj egy kicsit magadról, illetve arról, hogy született meg a TÁVOL
Én pedig köszönöm a lehetőséget! Hol is kezdjem... 23 éves vagyok, Győrben élek, itt is születtem és egy kis kitérőtől eltekintve itt is éltem mindig. A zene mindig is markáns része volt az életemnek, már egészen kicsi gyermekként is bele tudtam borzongani egyes dalokba.
Mi az első emléked zenével kapcsolatban, ami ennyire mély nyomot hagyott benned?
Amatőr zenésznek tartom magam, igazán komoly célom és tervem nincs és nem is nagyon volt a projektemmel. Szükségét érzem már jó ideje annak, hogy alkossak, létrehozzam a bennem kavargó dolgokat zeneként, és talán úgy 2 éve már egészen tisztességes eredménnyel sikerül ezeket megvalósítanom. A Távol egyébként 2018-ban született kb., azon az említett kitérőn, ekkor volt időm és igazán akaratom is beindítani. Voltak egyébként próbálkozások zenekarként, vagy csak projektként együttműködni a barátaimmal, de a távolság miatt ez félbeszakadt, és nagyjából akkorra már ki is nőttük azt a stílust, amiben gondolkodtunk. Konkrét első emléket nem nagyon tudnék kiemelni, de amióta az eszemet tudom, kísérnek végig ezek. Legyen szó akár a 2000-es évek slágereiről az autóban, vagy egyes Ákos dalokról. Ott hallottam először torzított gitárt is, nagyon keménynek tűnt pl. az Új törvény album akkori fejjel. Aztán mindez folytatódott addig ameddig gitárt nem ragadtam, felső tagozatosként volt egy kvázi hip-hop korszakom, és nagyon sok akkori mainstream RnB illetve house cuccot is hallgattam. A kamaszkorral együtt pedig jött a keményzene, először klisésebb rockzenékkel, majd a metál bugyrai következtek. A Távol is inkább valami blackes, depresszív, nagyon sötét nagyon atmoszférikus dolognak lett elképzelve, de ezt amióta viszonylag rendes zenét tudok csinálni (mind zeneileg, mind hangzásra) elhagytam. Mostanra egész spontán lett ez a dolog, illetve inkább könnyedebb alkotások jellemzőek, de az ábrándos harmóniák között mindig megbújik egy minimális melankólia is. Nehéz pontosan meghatároznom azt hogy pontosan mi műfaj amiben alkotok, de annyit tudnék csak mondani, hogy egy post-rock/atmospheric black metát/darkwave egyveleg az alap, ezek eszköztára az ami kreatív szempontból a legközelebb áll hozzám.
A 2019-es Halványul volt az első TÁVOL lemez, ha jól tudom..., viszont, azóta valóban rengeteget finomodott a zenéd. Valahol ott a darkgaze és az azt körülvevő zenei világba tudnám én elhelyezni. Honnan jött az ötlet, hogy az atmospheric black metalt a post rockkal, illetve darkwave-el kevered mind a kettő inkább az indie/alter zene világához áll közelebb. Vagy inkább csak egy ösztönösen jött dolog volt, mintsem tervezett irányzat?
Ösztönös volt, akkoriban kebeleztek be ezek a stílusok is, és alkotói szinten is rám ragadtak. A Halványul EP még nagyon kezdetleges, néhol kissé gagyinak is érzem sajnos. De az ötletek jók.
Miért érzed gagyinak? Ennyire maximalista vagy az alkotásaiddal és magaddal szemben?
Azt azért nem mondanám, de visszatekintve pl. az akkor használt dobgép nagyon bántja a fület. Néhol pontatlan is picit benne a gitár, de lehet, azt csak én veszem észre. Pedig aztán nem vagyok audiofil, de ezek azért kellemetlen bakik. De ezek még a zöldfülűség számlájára írhatók. Biztosan élvezhető lehet, de így az évek múltán már nagyon másképp csinálnám. Felvettem, ami megfogant, aztán puff, ment is ki. Egy kicsit, ha ülök rajtuk, még néhány hónapot, vagy évet, akkor nem lenne olyan, hogy mondjuk egy dalt, dalrészletet, vagy struktúrát újraírok, mert a pillanatnyi lelkesedés leülepedése után már azt érzem, hogy ezt jobban is meg tudtam volna írni, vagy kikeverni. Túl vehemens vagyok.
Ha már zöldfülűség és vehemenség. Mennyire vagy híve az újra kiadásoknak? Remaster/Remix, vagy akár nulláról történő újra vételnek
Idáig ez nem volt terítéken, de éppen tervben van egy Memento remake. Az is még egy olyan album ami eléggé sajátosan (értsd: rosszul) szól, és a címadó dalt pl. szeretem annyira, hogy teljesen újra dolgozzam.
Összességében akkor támogatod az ilyen jellegű megmozdulásokat.
Nincs velük problémám. De tény, hogy a "nagyok" esetében inkább rosszul sül el, úgy vettem észre.
Melyik zenekar újrakiadása hagyott, ilyen kellemetlen élményt számodra és miért?
Ott van pl. a talán legnagyobb kedvencem, a Thy Catafalque Zápor EP-je. A kellemetlen kifejezés erős ebben az esetben, mert végülis rossz nem lett, de a Csillagkohónak úgy éreztem elveszett az eredeti energiája. Na meg Tűnő időn lévő "puha" dob nagyon a szívemhez nőtt. Összességében tehát nem állt jól a modernebb kivitel ezeknek a daloknak szerintem.
Egy facebookos posztodnál is láttam márkorábban, hogy nagy híve vagy a Thy Catafalque-nak. Hogy ismerkedtél össze zenéjével? Szoktál e ihletet meríteni Tamás zenéjéből?
Egy barátom ajánlására ismerkedtem meg vele rendesen pár éve, azóta nem telt el hét hogy kimaradt volna valamelyik anyaga. A szülőföld, a gyermekkor nosztalgiája táplálja főleg a Távolt, így mivel ez hangsúlyos összetevője a TC-nek, szinte törvényszerű volt, hogy megkedvelem. A briliáns és sokszínű zenei megoldásokról nem is beszélve, még egy ilyen előadó nincs a világon. Ha közvetett módon is, de mindenképp megihlet.
Hogy tudnád szavakba önteni, a te zenédben a szülőföld, illetve a gyermekkor nosztolgaiája miként nyilvánul meg?
Már az albumborítók is árulkodóak. A Memento pl. egy téli fotó arról a tízemeletesről ahol felnőttem. Szerettem ott élni, szeretem a városrészt. A Bizsereg single a 70-es évekbeli makettje Adyvárosnak. Az Idill és a Fellegek borító pedig egy Rába-menti töltésen készült fotók, ahol szintén rengeteget bicikliztem a barátaimmal. Gondtalanság, felhőtlenség... jól esik visszagondolni ezekre az időkre. A tiszta gitáros, pittyegős dallamok ezt a nyárias élettel teliséget jelentik főként, a süvítő, néhol blackes, elszállósabb elemek pedig azt az eksztázist, energikusságot ami akkor megvolt. De a jelen, közelmúlt élményei is visszaköszönnek ezekben.
A dalaid instrumentálisak, talán egy kivételt tudnék, de abban is csak egy rövid szöveg van. A véletlen hozta így, vagy tudatosan döntöttél úgy, hogy nem szeretnél a szövegírás rögös útjára lépni?
Nem vagyok jó szövegíró, de nem is próbálkoztam vele igazán. A végeredmény így is kielégítő, teljesnek érzem szöveg nélkül is.
Tételezzük, fel, hogy eljátszol a gondolattal, hogy mégis írsz az egyik dalhoz szöveget. Bevállalnád az ének részét, mint ahogy sok egyszemélyes projekt teszi, vagy hívnál vendég előadót?
Inkább vendéggel oldanám meg, ha a cél a szép ének. Black metálos károgást/visongást vállalnék talán. De az sincs tervben.
Ez esetben ki vagy kik azok akiket szívesen meghívnál?
Bakos Attila, Messiah Marcolin, Volkan Caner, Nelly Furtado, vagy Phlat aka doktor monoton sávjait szívesen keverném hozzá a szerzeményeimhez. Ha viszont reálisan nézem, akkor esetleg baráti körön belüli személyről lenne szó.
Elég sok zenei irányból soroltál fel embereket, talán a legmeglepőbb Nelly Furtado. Hogy-hogy pont Őt hoznád be? Mondjuk egy TÁVOL X Volkan Cancer dal nagyon adná!
Szimplán szeretem, valakit pedig ki akartam emelni a 2000-es évekből is.
Nyugodtan mondhatjuk azt, hogy igen termékeny előadó vagy. 2019-ben jelent meg az első lemezed. Azóta megjelent 3 albumod és 3 EP-d. Minek köszönhető ez a munkatempó?
A már említett türelmetlenség, főleg. Valamin mindig dolgozom, mindig akad felpötyögnivaló, és sokszor hamarabb elkészült egy-egy dal, sőt album mint kellett volna. Igazság szerint idáig egyedül az Idill és a Fellegek az amivel elégedett vagyok, ráadásul csak az utóbbin van érdemi utómunka. A többi anyagon max jó ötletek, pillanatok vannak. Még most sem vagyok mix/masterben profi, annyira nem is érdekel, de kialakult így két év alatt egy igény arra bennem, hogy foglalkozzak vele. Precízebbnek kell lennem.
Februárban jelent meg a Fellegek lemez. Az azóta eltelt időben dolgoztál e új anyagon, vagy várható e a közeljövőben valamilyen megjelenés
Igen, a nyár második felében elkezdtem dolgozni a következőn. Szeptemberben tervezek is kiadni egy single-t, amihez ha minden jól megy készül majd videoklip is.
Az interjú készítése közben megjelent az új single az „Augusztus”. Összefoglalnád pár mondatban, a gondolataidat ezzel kapcsolatban?
Ez eddig az első teljesen végleges dal az új anyagról. Váratlant nem húzok, a recept is ismerős, de úgy gondolom ezzel a dallal sikerült a legjobban a nosztalgikus merengős dallamosságból a kozmikus repülés. Búcsú a kedvenc évszakomtól.
Lehet e már tudni valamit az új anyagról, illetve a videóklipről?
A Fellegeken megszokott stíluskavalkádot megígérhetem. Igyekszem valami váratlant is húzni majd.
A klip esetében pedig semmi extrára nem kell számítani, egy kis hangulati rásegítés lesz a zenére számomra jelentős helyszínekkel.
Gondolkodtál e már azon, hogy egy TÁVOL albumot megjelentetsz fizikai formátumban?
Hogyne, nagy álmom ez. Csak ugye ott vannak azok a piszkos anyagiak. Talán egyszer eljut olyan szintre a projekt hogy érdemes legyen ebbe belevágni.
Van e esetleg olyan előadó akinek a munkásságát nyomon követed a fennemlítetteken kívül? Legyen szó mainstream, vagy undergroundról.
Nehéz lenne felsorolni, sok stílusból vannak kedvenceim akiket követek. Talán a magyar underground hip-hop az ami a legsűrűbben szolgáltatja az újdonságait, így azokkal vagyok az utóbbi időben leginkább naprakész.
Kiket hallgatsz szívesen ebből az erából?
Mulató Aztékok, az eredeti felállású Sör És Fű, Igazgatótanács, Authentic Beats trekkek pörögnek főleg. (mármint ha konkrétan a hip-hopra kérdeztél rá)
Hogy érzed kimaradt esetleg valami, amiről szeretnél mesélni?
Nem, azt hiszem minden lényeges dologról szó volt.
A meglepetés EP után, itt van a Turnstile idei vágtájának következő állomása, a Glow On-ra keresztelt nagylemez képében. Egy részt rohadt jó, hogy ennyi cuccot dobnak ki idén, más részt viszont azért az EP dalai rajta vannak a lemezen, szóval nem teljes az újdonság hatása. Mondjuk tény, hogy a singleök dobálgatása, meg hozzá adása az EPhez elég király ötlet volt, nálam legalábbis tolta fel a hypeot rendesen.
A Turnstilenak továbbra is az, az erőssége, hogy úgy hat frissnek az amit csinálnak, hogy közben tök egyértelmű honnan és mit merítenek. Így volt ez a korai időkben, mikor még olyan hévvel tolták a Nyhct meg a 90-es évek zenéinek keverékét, mintha nem lenne holnap, de most is amikor az egész, sokkal lágyabb és dallamosabb, a nyersesség meg maximum az érzelmekben és az energiában nyilvánul meg. Már majdnem azt mondom, hogy túl jól meg van szerkesztve ez a lemez, egy hardcore anyagnak. Milliméterre pontosan ki vannak mérve, hogy melyik dal mikor és hol következik. Ezek az indie rockos dalok mint a Underwater Boi vagy Alien Love Call, nem is következhetnének jobb sorrendben, még akkor is ha külön-külön egyébként nekem nem működnek, a lemez egészeként értem, hogy miért van rájuk szükség és meg is van benne a helye.
Ahogy indul a lemez, azzal kis effektel ami a régi filmekben jelezte, hogy most egy álom jelenet jön végig is kíséri hangulatában az anyagot. Sőt még hasonlóak is lesznek és Brendan is eléggé kísérletezik a hangjával amivel rájátszik erre. Nem mintha nem lennének atom üvöltések meg csorda vokálok, viszont a durvulást sokszor váltja lágyabb téma is és persze az elmaradhatatlan ének viszhang. Ami koncerten továbbra is kurva idegesítő, bár a Düreres bulit annak sem sikerült elrontania. Persze zeneileg is vannak langyulások, viszont hangulatilag olyan jól beleillik az összképbe és közben olyan jó dallamokat és ének témákat tolnak, hogy egy szavunk nem lehet. A gitárok pumpálnak vagy simogatnak éppen mi kell, a ritmikája a lemeznek pedig végig hibátlan, nehezen lehet kibírni táncolás nélkül. Brendan Yates pedig továbbra is szíve az egésznek, egy előadásra született művész Talán nincs is jobb bizonyíték a Black Out egyik soránál erre: "Well if it makes you feel alive / Well then I’m happy I provide." Épp ugyanúgy szó van barátok elvesztéséről, a gyászról és útkeresésről is, szóval szövegileg is eléggé változatosra sikerült az összkép.
