Hogyan is lehetne másképpen indítani az év első hónapjait, mint az aktuális The Body anyaggal. Remélem rendszert csinálnak, ebből az év eleji droppolásból, mert kiválóan rányomja a bélyegét az egész évre utána. Kezd ez egy olyan hagyomány lenni, mint az, hogy az év első filmje nálunk lassan már rendszer szerűen a tavalyi év valamelyik, kimaradt Mads Mikelsen produkciója. Tavaly egy duplát is kaptunk a srácoktól, kettő szélsőségesen különböző anyagot, ami mondhatjuk, hogy zeneiségük egyik és másik véglete lett. Volt a szokványos anyaguk, ahol elindultak egy ocsmány death industrial-os irányba és volt a Big Brave-el közös blues/folk lemez, ami olyan szinten csodálatos, hogy szavak nincsenek rá. Most visszatértünk a szokványos, szónikus halálsugarakat idéző zaj kavalkádba, tettestársuk pedig AJ Wilson producer, aki OAA néven tevékenykedik.

AJ Wilson már ismerős lehet azoknak, akik jobban jártasak a test világában, ugyanis Ő csinálta az Adamah remixet, a remixes lemezre. Egyébként pedig az underground mélyén mozgolódik alapból, és techno szerű dolgokat művel. Ez egyébként az Enemy of Love-on meg is látszik, mert a tavalyi lemezhez képest a ritmikák sokkal jobban az előtérbe kerültek. Amikre a szét torzított szintetizátor és Chip "éneke", ami inkább továbbra is egy zaj generáló hangszerként funkcionál, pakolgatja az apokalipszis szimfóniáit. Simán megértem azokat akik képtelenek befogadni a The Body zenéjét, viszont amellet nem lehet elmenni szó nélkül akkor sem, hogy mennyi küldetés tudattal rpóbálják kitolni a zenei határokat. Náluk sosem lehet tudni mire számíthatunk legközelebb, jó példa erre a tavalyi év kettő lemeze. Viszont abban mindig biztosak lehetünk, hogy különleges lesz és mindig kicsit más. Az pedig, hogy állandóan másokkal kollaborálnak pedig azt jelzi, hogy ők is szeretnék megérteni mások zenei világát és közös fúziókkal valami még különlegesebbet alkotni.

Az tény, hogy most sem a túl bonyolult témákon van a hangsúly. A dallamok egyszerűek és lényegretörőek, a reflektorfény a zajos díszítéseken, effekteken, torzításokon vannak, meg az AJ által szállított beateken és technos betéteken. Az ütemeknek van egy flow-ja ami visz magával, mozgatja a testet és az elmét. Néha oda-oda vág egy keményebbet, máskor pedig a felismerhetetlenségig torzított gitárt vezeti, előre a pokoli bozótosba, ahonnan nincs kiút. A hangulat szürreálisan torz, vonagló fekete fehér alakok táncolnak a lelkiszemeink előtt és az sem lenne meglepő ha megjelnne a Radírfej, aztán Lynch-el kézenfogva indián szökelnének el a végtelenbe. A legjobb részek egyértelműen azok amikor a kemény subbasszusok kerülnek az előtérbe, mint például a Fortified Tower-en, na ezeket még tolhatták volna orrba-szájba. Viszont összeségében, ez egy nagyon erős lemez, és a legnagyobb erősségük továbbra is a kollanokban rejlik. A hangulat utánozhatatlan, de most sikerült egy fajta lüktető zeneiséget bele csempészni AJ munkájával, talán benne van a top 5 is, idővel kiderül.

kakassikolyos 9.5/10

Professzor Söptei újra lecsap. Most már tényleg ott tartunk, hogy pár havonta ad valami okot Balázs, hogy írjunk róla. Mert mindig egy olyan dologgal jön ki, egyedül vagy társakkal ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni. Az új évet az első teljes értékű Kajgün lemezzel kezdte. Aminél nekem mindig az volt az érzésem, hogy az összes többi projektjének egyfajta egyvelege, nyakon öntve egy nagy adag improvizatív szabadság érzéssel.

Az előző anyagokhoz hasonlóan a Daogoad is egy teljesenen improvizált anyag lett, amit ott helyben a könyves polc előtt vettek fel, ami a videókon látszik is. Ez szerintem egy kétélű fegyver, mert lehet egy nagyon szép összehangról tanuskódó mesteri együttműködés, viszont lehet egy egymás nyakába állós, kinek van zenileg a nagyobb fasza lökdösődés is. Ez eddigiekből kiindulva, nem nagy meglepetés, hogy itt az összhang szinte hibátlan. Balázs és Győző ők már a Vanta-ban amúgy is együtt tolják, András és Ádám pedig a Modef-ben, és a két külön kis egység együtt talán még jobb lett. A legszebb az egészben ahogy adják egymás alá a dallamokat a kezdéseket, amit a másik teljes mértekben ki tud használni, majd dobja is tovább a labdát. Ez megy az elejétől a végéig, olyannak tűnik mintha tényleg csak játszadoznának egymásnak, na erre varjál gombot felkiáltással, majd a jön a következő igen? Ezt kapd ki. Viszont közben még sem tűnik rivalizálásnak amit csinálnak, nem akar senki a másik felé nőni, olyan mint egy szertelen játék, amiben mindenkinek ugyanannyi joga van mindenhez, egyenlően.

A hatásokhoz lehetne mondani sok mindent, nekem főként doom jazz hatások ugrtottak be, Kilimanjaro Dark Jazz, Bohren meg ilyesmik. Azt ki merem jelenteni, hogy sikerült egy olyan fúziót összehozni a srácoknak ami elég egyedinek mondható. Nem mintha nem lennének hasonlóak, mert vannak, de mégis ebben a formában, ilyen hangzással és hangszerekkel sikerült nekik egy nagyon egyedi ízt kifőzni. Én eleve piedesztálra szoktam emelni amiben van szaxofon vagy hegedű, de hogy mind a kettő legyen, még hozzá ilyen profi módón, ilyen szép érzékkel és zeneien, ami nem telepszik rá a többi hangszerre, az a dalszerzés magas iskolája. Az effektezésnek hála, van egy fajta sci-fi-s, űrös hangulat ami végig kíséri az egész lemezt. Amire az elszállós space rockos, pszichedelikus, kicsit stoneres témák csak rá segítenek. A sludge-os, doom-os témák pedig adnak neki egy kellő súlyt is, amitől tényleg azt érezzük, hogy a mellkasunkat nyomja a vákum. Viszont egyáltalán mem fullasztó, nagyon szellősek a dalok, mindig vannak apró részek ahol meglehet pihenni, kicsit feldolgozni a történteket. Nem érzik a késztetés, hogy végig kell virgázni az egész játékidőt, ami hatalmas pozitívum. Az, hogy tudják mikor kell néha kussolni és hagyni, hogy hasson a zene nagyon kevesek erénye.

Mint mindig most is őszintén meg mondom, hogy a lemez felénél azt se értem mi történik. Hülye vagyok a jazz-hez mindig is az voltam. Ettől függetlenül az biztos, hogy ők nem azok. Értik, Érzik és szeretik is amit csinálnak. Bolygóközi utazás ez, egy olyan négy tagú földönkívüli szimbiózis kalauzolásában, akik a zene segítségével próbálnak másik világokba repíteni és sikerül is nekik. Az aszterodidák süvítenek az arcunk mellett, mi pedig a zene ritmusára, játékosan kanyargunk körölöttük. Nem mindig tudjuk, hogy mi történik, de visz a flow magával és pár perc önkívület után, már egy teljesen más helyen vagyunk. Mert ez egy ilyen utazás, kiesnek dolgok, hogy újak szülessenek, a következő hallgatásra, meg éppen máshogy.

Miles Davis-es 9/10

Ez volt idén az egyik lemez amit a legjobban vártam. Annak ellenére, hogy a megjelenés előtt pár héttel ismertem meg, akkor is úgy, hogy Naga spoiler-ezet, hogy kihoz egy ilyet. Azt már csak mellékesen tette hozzá, hogy Áron a P.F.A-ból és Atika a Sheep In Wolves Clothing-ból álltak duóba. Utána vitáztunk egyet, hogy a vegánság nem személyiségjegy, aminek a vége az lett, hogy felírattam magamnak előre egy cardbox kazit. Főleg úgy, hogy idén amúgy is nagyon rá vagyok pörögve a raw black dolgokra.

A srcáok nem hazudtolták meg magukat, a hangzás a stílushoz illően kiválóan szar. Nekem a Moss fő témája, ami egyébként egy hatalmas fő hajtás a 90-es évek fagyos zenéinek, az én felfogásoamban, kicsit túlságosan is éles lett. De annyira, hogy a MEE fülesemmel nem is bírom hallgatni, mert le viszi a fejem. A Soundmagic fejhallgatóval már kicsit jobb a helyzet, és igazából a második dalra már kicsit változik is a helyzet. A Pulsars kísérteties dungeon synth dallamait körülbelül tanítani kéne, annyira hideg rázós és egyben fülbemászó, de egyáltalán nem félelmetesen, hanem mint valami blacker Tim Burton film zenéje. Az utána kezdődő tremolo vágtázás meg azt az érzést kelti, mintha a Bakonyban kergetnénk egy szarvast az erdőben. Süvít és az arcunkba vág a hideg téli szél, a fák ágai karcolják az arcunkat ahogy a saját testünkkel törjük az utat, hogy utol érjük a vadat. A csilingelő szinti témák egy teljesen más világba repítenek minket és már-már hipnotikusan kalauzolnak el minket a dungeon synth barlagok világába. A lemezen ez a kettő az új dal, a többi már hallható volt az első EP-n, de így egyben egy eléggé jól össze rakott és össze is illő egészet alkot, rövidsége ellenére is. Bár ez a punk attitűd a lemez hosszokkal kezd át ragadni a black metal-ra is, mostanában. Nekem az az érzésem, hogy az első EP dalai nem lettek újra felvéve, mert a Halo of Acorns kezsésénél olyan szépen öblösen szól a gitár, ami az első két dalból hiányzik és itt talán kicsit ki is dob a lemez a flow-ból. Gyorsan át lehet hangolódni erre, viszont én inkább örültem volna, ha új dalok is hasonlóképpen szólnak, mert egységesebb érzetet keltett volna, na meg nekem jobban is tetszik.

Mondjuk, minden hibáért kárpótol az ami a Venus-on megy. Kísérteties ambient-kedés, a patakok lágy, de mégis gyors folyásával vetekedő tempó. Szinte meg levenednek előttünk a Bakony rögös tájai, szurdokai és levél lepte erdői. A táj szeretete és ismerete pedig szinte sugárzik a zenéből, így szinte biztos vagyok benne, hogy Ati és Áron már keresztül kasul beturázták az egészet, sőt ezek után nekem is megjött hozzá a kedvem. A Venus dallam vezetése az már nem is az északi iskola témáit mutogatja, nekem sokkal inkább a francia középkori raw anyagok jutottak az eszembe, ami jól mutatja, hogy a természet mellet a black metal elkötelezett hívei és ismerői is. Sikerült mindkét iskola jellegzetességit meg tartani, nagyon jól tudjuk miről van szó, mégis hozzá tettek annyi pluszt és annyi saját érzést amivel egy új és különleges dolgot akottak. A Minerals szinte síró dallamai pedig tökéletes búcsúztatók, még annak ellenére is, hogy olyan, mintha egy Touch dal újra gondolása lenne. Erdőben lődörgő hangulat bomba, amiben a fenyő illata át járja az orrunkat, a hideg pedig a csontig hatol ezek a kora tavaszias mégis fagyos időkben. Folytatás remélhetőleg lesz, ebből akár hossazbbat is adnék.

 Bakonyi szeletes 8/10

És akkor sicc, így ment el melettem a tavalyi Berosszulás anyag. Még szerencse, hogy a Szégyen Kazetták-nál megláttam, hogy ilyen is volt, mert ezt kihagyni főbenjáró bűn lett volna. Főleg úgy, hogy ez egy split egy igencsak pantent bandával. Ami nem is teljesen illik a rosszulkodás mellé, viszont ez ad az albumnak egy nagyon fura ízt.

Nem is emlékszem, hogy beszéltünk-e már a Berosszulásról a Barlangban, viszont nem lehet elégszer elmondani, hogy ez kb a legjobb magyar zenekarnév ever és pont. Az pedig, hogy a név tökéletesen hozza is a zene hangulatát, az már csak a hab a fekete erdő tortán. Gyors és vehemens, ami úgy szól mintha Zúgló szenyvíz csatornáiban érlelték volna év tizedeken át, hogy megkapja ezt a szinte tökéletesen tökéletlen pikantériát. Nyers és mosdatlan, amitől mezítláb akarsz a pocsojában hancúrozni, mert az jó és szégyenteljes. Feedback orkánokba temetkezett klasszikusokat idéző dallamok és megoldások, de valahogy mégis a modern, tróger urbanizmus minden bájával és szépségével. A leírásban szereplő hasonlat teljesen helytálló. Én is Pesthez tudnám hasonlítani, a pöcegödör szagával, hogy egyik pillanatban a lecsúszott szocializmus egyik utolsó védbástyáját bámulod, két méterrel arrébb meg a farzsebből kihúzott gótikus és barokk gyönyörűségek vannak. Pont ilyen a berosszulás is, ha keresed meg találod benne, az okoskodást és az éfekes témákat, csak vigyázni kell mert közben simán leszaggatja a fejed a zaj.

A Parasite Dreams az újdonság volt nekem, ez a jó splitekben, tudjuk, mondtam már, lapozzunk. Szóval Bécs, Ausztria, ami kicsit faszább hely mint ahol mi döglődünk. Viszont ebből semmi nem hallatszódik ezen a pár track-en. Itt máe intro is van, ami valamiféle atmoszféra jelenlétére próbál utalni. Aztán megszólal az első dal, a hangulat na meg a fos hangzás a nyakadba ömlik. Recseg, ropog, az énekes meg okádik, meg néha prónál valami dallamos óbégatást ami rohadt zseniális. A dob az zseni, főleg mikor átmegy ilyen full tompa hangzásba és olyan lesz mintha valami Mad Max-es benzin kutató maradvány emberi törzs kergetné az áldozatait. Ez a hasonlat se véletlen, hiszen ez a duo egy elhagyott benzinkúton szokott próbálni, irdatlan királyság. Azt a rideg, rozsdás és szutykos hangulatot tökéletesen sikerült átemelni a zenébe. Bár azt le kell szögezni, hogy nem teljesen hardcore-ról van szó. Az alap egy középtempós pofoszkodás, amit megfejeltek olyan klasszikus doom dolgokkal mint a Pentagram, amiket én egyébként nem is szeretek, itt mégis sikerült olyan egyveleget alkotni a segítségével, amit zabálok, mint tyúkok a taknyot. 

Ez olyan szintű mocsokság már, amihez kevés egy doboz domestos. A lelkedbe fúrja magát, mint valami földönkívüli féreg, ami Pest és Bécs radioaktív csatornáiban tenyészett. A célja pedig nem mást mint a düh és frusztráció terjesztése kellemesen és simagótan erőszakos módon. Punk, hardcore, proto doom, szenyvíz és okádás.

Zajosan felemelő 8.5/10

Párszor már kaptam szemöldök rángatást ezért a kijelentésemért, viszont továbbra is tartom. Mégpedig, hogy a punk és a black metal nagyon durván egy tőről fakad. Ha megnézzük a zenei eszköztárukat, az attitűdöt amit képviselnek azt, hogy mindkét stílusban vannak szinte már vállalhatatlanul extrém szélsőségek, minden irányba, azért elgondolkodtató. Ezt azért nem csak én gondolom így, mert mostanában egyre több stílusokon átívelő, korcs újszülött jelenik meg. A Owls Woods Graves mondjuk pont nem új, mert már hét éve léteznek. Ennek ellenére, én a legfrissebb anyagukkal ismertem meg őket és kötöttünk hosszú és remélhetőleg gyümölcsöző barátságot.

A lengyel black metal-t szeretjük, főleg ha olyan arcokról van szó akik olyan bandákban játszanak, mint a Mgla, a Medico Peste, vagy a Kriegmaschine. Jah, persze a Mgla-tól mindenki elájul, de sorban tudnám sorolni a sokkal érdekesebb formációkat lengyel honból. Medico Peste, Odraza, Mord A Stigmata, jah, hogy a The Fall ezekbe mind benne van vagy volt, köszönöm nincs több kérdésem. Jah, hogy ez egyébként kurvára lényegtelen, mert zeneileg semmi előremutató vagy újdonság nincs itt. Hát jó, azért a megfeleő pedigrével villogni sose árt. Viszont valamennyi lényege csak lehet, mert nem lehet véletlen az, hogy ennyire profi módon és arányosan vannak jelen mindkét stílus alappillérei és mozzanatai. A süvítő tremolo 10%-os lengyel stout módjára szaggatja a fejünket, a csöves punk akkordok pedig olyan pimaszságot és stílust adnak az egésznek, hogy nem lehet táncolás nélkül kibírni. Hol az egyik, hol a másik irány van egy kicsit nagyobb hangsúlyban, hol össze ölelkeznek, hol pedig durcás gyerek módjára szét válnak. Ebből arra merek következtetni, hogy ez a három úriember, vagy is inkább kettő mert a harmadik csak most csatlakozott, keni-vágja mindkét stílust és nem kevésbe szereti is. A The Entity zajolása már egyfajta diszkomfort érzetett készít elő, de az egész csak átverés, mert mikor beindul szélsebesen trappol a fekete fém fogat, amire simán felül bárki, aki szereti a stílust. Ennek a fogatnak az ülése bársonnyal van bélelve és olyan kényelmes, hogy azonnal magába szippant és nem is ereszt a lemez végéig. A hangzás tiszta, mély és súlyos, de mégis van rajta egy fajta flegma mocsok réteg, ami igazi tróger ízt ad az a dolgoknak. A The Satan-tól egyből szegecses bőrkabát manifesztálódik ránk, attól a rohadt jó csorda, kórus vokáltól meg még egy sör is a kezünkbe, oi, oi meg minden ami ehhez kell. Az Anthichrist Hooligan az, ami hibátlanul megmutatja ennek a förtelmes násznak minden szépségét, hiszen már a címe is zseniális, ahogyegybe fűzi a két stílus skatujáit. Szinte már parodisztikus módón, a baj csak az, hogy teljesen komoly és profi az egész és nem lehet kibírni, hogy ne énekeld a suttyó kórussal, hogy Anthichrist Hoooligaaan. Felesleges minden számon végig menni, ha az első kettő beadta, a többi is befogja és nagy meglepetések nem fognak érni egyébként sem.

Nagy megfejtésekre nem kell számítani, bár tegyük hozzá, hogy valószínűleg nem is ez a cél. Hanem egy egyszerű, mocskos de nagyon lendületes fúzió létrehozása, a két kedvenc stílusukból. A blastok szaggatnak, a sátán varjú kellően nyers, a kórus pedig éneklésre késztető. A punkos dallamok és játékosság pedig csak tovább színesíti, ezt a sötéten színes bohózatot. Amit a szövegekből kitudtam vakarni többnyire, kanördög, sör, nihilizmus, bebaszás, bassza meg a vallás, meg hasonló nyalánságok. Amit valaki vagy komolyan tud vagy akar venni, vagy nem, ez ezzel jár, brokkolit se a hentesnél veszünk.

beokádós 9/10

Miután a mélyen tisztelt Professzorunk írt egy igazán mély, megható és abszolút szakmájában párját ritkító műelemzést a Haramia új EP-jéről az EP 2022-ről és kikerültünk vele az index oldalára (itt olvasható). Levontuk a megfelelő konzekvenciákat elhessegettük a bódító füstöt és csináltunk egy interjút a srácokkal.

Köszi szépen srácok, hogy válaszoltok a kérdéseinkre!

Kezdjük az elején. Honnan az ismeretség?

Bálint: Tibivel és Lacival a színtérről, közös koncertekről korábbi zenekarokkal, Oleget pedig egy gimnáziumi jóbarátomon keresztül ismerem. Ő egyébként csak az előző kislemeznél csatlakozott a zenekarhoz 2020 őszén, azt hiszem.

Tibi: Lacival ovi nagycsoport óta ismerjük egymást és 13-14 éves korunkban kezdtünk el együtt zenélni. Azóta volt néhány jó és néhány kevésbé jó közös projektünk. A többieket a punknak köszönhetően ismertük meg.

 A szövegeitek kurva nyersek, ami egyszerűen imádnivaló, viszont nyilván a finom hangolások miatt tudnak páros lábbal beleugrani az ember mellkasába. Nekem az egyik kedvenc sorom a „Lefekszem a gecibe, oszt elalszok a koszban”. Ezek a sorok igényelnek több odafigyelést, vagy egyszerűen jönnek, mert ilyen prózai lelkek vagytok?

Bálint: Köszi szépen! A szövegeket általában én írom, a többiekkel pedig lektorálgatjuk, meg szerkezetileg hozzáigazítjuk a dalokhoz. Alapvetően kétféle inspirációm van, a mindennapi frusztráció a környezetemmel, politikai helyzettel, ilyesmikkel kapcsolatban, amit a magánéletemben nem kifejezetten tudok hova csatornázni, úgyhogy ebből a szempontból a Haramia egyfajta szelepként funkcionál, a tehetetlen düh hajtja. Emellett pedig nyilván személyesebb témák is beköszönnek, sokkal “intimebb” szinten, akár a saját, akár mások életével kapcsolatban. A prózaiságra reagálva, örülök, hogy ezt gondolod, próbálok a körülményekhez képest okos dolgokat írni, haha. Az említett szövegrészlet például az arról való agyalásom nyomán született, hogy mekkora privilégium az, hogy az ember megvehet és elolvashat egy könyvet, vagy újságot, leülhet pofázni a barátaival, családjával, van egyáltalán kihez fordulnia a dolgaival kapcsolatban, szóval, hogy az anyagi helyzete és a szociális hálója is rendben van. Emiatt is kibaszott nyomasztó lehet azoknak az élete, akik egyedül, ingerszegény környezetben, szegényen küzdenek a mindennapokkal. Szóval ja, ilyesmiken pörgök, ezeknek (is) próbálok hangot adni a zenekaron keresztül.

Tibi: Örülök, hogy tetszenek a szövegek! Mi Lackóval ugyanabból a Szolnok megyei kisvárosból származunk, így mindig is közel állt hozzánk a magyar vidék hangulata, a szépségével és kilátástalanságával együtt. A Puszta nevű zenekarunk is erről szólt. A Haramia eltérő zeneileg és szövegileg is, de klassz érzés, hogy -más dolgok mellett- ebben a témában is közös az érdeklődésünk mindannyiunknak. Nekem az irodalomban is ez az egyik kedvenc témám, úgyhogy mindig van honnan inspirálódni, ha néha szövegírásra adom a fejem vagy közösen agyalunk valamin. Legutóbb például Kis Tibor Noé Aludnod kellene című regénye volt rám nagy hatással, ami ide kapcsolódik. Klassz olvasmány, ajánlom mindenkinek. Mindig izgalmas, de nagy kihívás, amikor az ember valamilyen szempontból hátrányos helyzetű emberekről ír. Azt ugyan Bálint egyedül írta, de az új lemezünkről is épp a demenciáról szóló dalunk a kedvencem szövegileg.

 Az s/t és a 2021 EP anyagon is vannak a „Budapest Retróból” hang-, illetve képanyagok. Szóval érdekelne, hogy melyikőtök érdeklődik ennyire a magyar kultúrtörténet iránt?

Bálint: Alapvetően mindannyian. A magyar néplélek szerves részét képezi az életünknek, és így a zenénknek is, igyekszünk megérteni, használni azt. Amúgy meg jó fos, hogy ami pl. a hetvenes években is gond volt, szóval teszem azt, pályakezdő fiatalként lakáshoz, vagy akár csak albérlethez jutni, az mára kb. ugyanakkora, ha nem nagyobb szopás. Fontos párhuzamok ezek, és mivel a műfaji keretek megengedik ezeket az átvezetős megoldásokat, sőt, ezért előszeretettel használjuk az említett anyagokat.

Tibi: Igen, mindannyiunknak fontos ez, és azt hiszem valóban a “néplélek” a legjobb szó rá. Engem mindig is nagyon érdekelt, hogyan lehet ezt -számomra vállalhatóan- megélni, felhasználni a magyar kultúra elemeit vagy pl. kifejezni a magyar táj szeretetét. Mondjuk a “Nagymagyarország matricát rakok a Suzukimra” módszeren kívül, mert az viszont elég távol áll tőlem, haha.

 Ha már feljött az s/t EP. A lemezhez összerakott videós anyag zseniális. Egyrészt a lemez átvezetők parádésak, viszont, azt ahogy képileg megtoldottátok azt tanítani kellene. Mennyi volt ebből a koncepció és mennyi a véletlen műve?

 Bálint: Az első anyagunk felvételéért, utómunkáiért és a videós anyagért is az első basszerosunk, Rádi a felelős, vele alapítottuk a zenekart anno, de később elváltak útjaink. Az Ő nevében nem nyilatkoznék, de az tény, hogy rengeteg munkája volt ezekben, amiért innen is hálásak vagyunk!

Honnan jött a hip-hop a powerviolance-hez?

Tibi: Szeretjük a rappet és azt hiszem, a kedvenc rap dalaink általában ugyanarról szólnak, mint a kedvenc punk/hardcore dalaink.

Bálint: Jaja! Másrészt pedig csomó olyan dologról van szó a régebbi és kortárs magyar underground hiphopban egyaránt, amivel mi is foglalkozunk a szövegekben. A tavalyi kislemez két dalát (Saját ravatalom, Az édentől keletre) például Kripton illetve Serrano szövegei ihlették, ezek hallhatóak is kvázi átvezetőként az anyagon.

Milyen az új Kripta?

Tibi: Én bírom és a próbatermünk is abban az épületben van. Szerintem nagyon menő, hogy egyszerű srácok maguknak, kemény munkával, saját pénzből és adományokból megcsinálták azt a helyet. Bár a punkot sokan sokféleképpen értelmezik, de örülök, hogy van egy hely Budapesten, ami a legközelebb áll ahhoz, ami számomra is a punkot jelenti.

Bálint: Remek! Budapest punk főhadiszállása, és egyben ékes példája annak, hogy mire jó a D.I.Y., ami azt hiszem, mindennek, amit csinálunk az alapja. E mellett nekem alapvetően kicsit fura, amikor egy független, szuverén színtér központosul, szerintem a Kripta félig meddig egy intézménnyé nőtte ki magát. De azt hiszem, ez egy természetes folyamat, és mindent összevetve ez a hely a legjobb dolog, ami az utóbbi években történt a pesti és a magyar színtérrel egyaránt.

Mit gondoltok az egyértelmű összefüggésről a között, hogy milyen a hazai politikai élet és a között, hogy egyre több politikai témájú, hangvételű zene jön ki itthon, nem csak hardcore és punk körökben?

Bálint: Nem pontosan tudom, hogy mire gondolsz, amikor azt mondod, politikai témájú zene, dehát ja baszki, jelen helyzetben ez több, mint természetes. Az embereknek elegük van ebből a szarból, ami itthon megy, erre a folyamatosan az ember bőrére tapadó, lehangoló, mérgező nyálkáról, amit magyar közéletnek hívnak. Szóval kivan a fasz, és ezt el kell mondani, mást úgyse tud csinálni senki.. :D.

Tibi: Abban nem értek egyet, hogy mást nem lehet tenni, hiszen szerencsére nagyon sokan önkénteskednek, vagy adományoznak, hogy civil szervezetek, vagy média termékek működését támogassák. Emellett szerintem fontos, hogy a zenén keresztül is beszéljünk társadalmi kérdésekről. Ez természetes is, az ember mi másról énekelne, mint ami a mindennapokban körülveszi?

Gondolkodtatok e, hogy a Haramia fizikai kiadást is kapjon?                

Tibi: A 2020-as lemezünk kijött kazettán a Drinkin' Beer In Bandana Records-nál. Tervben van, hogy hamarosan bakeliten is kiadunk majd valamit, de azt még meglátjuk, összejön-e.

Ti milyennek látjátok a magyar undergroundot?

Bálint: Örök túlélőnek, kivert kutya kölykének, kiirthatatlannak, körülhatárolhatatlannak és öntörvényűnek. Azt hiszem, köszöni, jól van, a rengeteg megpróbáltatás ellenére. Sokan működtetik, vagy talán mondhatom, hogy működtetjük, így vagy úgy, fáradhatatlanul. Mindenki megtalálhatja a maga közegét, legyen az a Kripta, a Dürer, a Turbina, vagy akár az Akvárium. Nyilván, nem mindegyik helyet szeretem, vagy érzem magaménak, de szerintem az nagy pozitívum, hogy nagyon sokszínű a felhozatal, akár a színpadon áll az ember, akár előtte, rapptől a jazzen keresztül a hardcore-punkig. Az meg külön nagy királyság, hogy nem csak helyekről, meg zenekarokról mondható ez el, hanem kiadókról, médiáról, DJ-kről, satöbbi.

Ha Orbánnal featelhetnétek egy dalt mi lenne a címe?

Tibi: Egy jó asszony mindent megbocsájt.

Bálint: Borban az igazság.

Oleg: Lábvíz.

 Esetleg kihagytam e valamit, amiről szerettetek volna beszélni?

Bálint: Köszi a kritikákat, meg az interjút, így tovább, kurvajó, hogy csináljátok ezt! Tali a pitben!

Tibi: Köszi a lehetőséget és hogy írtok klassz zenékről!

Mi köszi! 

Az van, hogy Azak-al azóta is dumálgatunk és mesélt egy olyat, amitől támadt egy új rovat ötletem. A lényeg az, hogy ne csak a béna meme-eket, meg a fogalmazási és helyesirási készségeimet sárbatipró írásokat toljam, olyan zenékről amik szinte csak engem érdekelnek. Zenészek, koncert és turné történetei lesznek itt, a saját szavaikkal elmesélve, csak úgy kaotikusan és ömlesztve, mert az punk. Tömören és lényegretörően, ami simán befér addig amíg várod a buszt vagy mész két megállót a metróval. Aztán vagy lesz folytatás vagy nem.

Illetve, egyszer a helyi televíziónak adtam egy rövid interjút, akkor ránk hívtak a polgárőrséget. Volt egy punk zenekarunk. Felléptünk egy gyereknapon. Kijött a helyi TV, mi ittunk, ment az ős züllés. Kérdezték mire lehet számitani, én meg mondtam, hogy káosz és balhé lesz. Úgy kezdődött, hogy behangoltunk és már ott álltak a police bastardok. Odajött az egyik és azt mondta megvernek ha balhézunk, úgyhogy lenyomtuk a Köpj le egy rendőrt a kedvemért Picsa klasszikot. Tudom, tudom, tizenévesek voltunk :D A basszgitárosra rá volt állva egy ilyen szervező csaj. Nekünk volt egy zenekarunk, aztán gondolom így jött az über jó ötlet, de szürreál volt. Volt egy dal a bakancs című:

Ha egy bakancsot kapnék
Gyerekeket rugdosnék
De a bakancs nagyon drága
Eltörik a gyerek álla

A koncert elején tele volt a művház. Elkezdtük ezt, aztán felállt egy nő vagy 5 gyerekkel és rugdossátok a gyereket én elmentem! Szétkúrtuk a hangositást, ordibáltak velünk. "Még egy csúnya szó és repültök" - jól van baszdmeg. Bocs, bele tudok jönni a sztori témába :D Abban az időben nem érdekelt semmi csak a d-beat, meg minél gyorsabb legyen a cucc. Gyereknapra pont jó lesz.

Ha van valami hasonlóan vicces, szórakoztató vagy akár félelmetes, a lényeg, hogy érdekes meséd, küld el emailben vagy üzenetben és mehet is a nagyérdemű elé.

Szia! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést! Mivel még nem nagyon jelent még nálunk semmi rólad, így kérlek mond el, hogy ki is vagy és mit is csinálsz.

Tavaly már volt szó a Cara Neir nem is egy, hanem kettő albumáról. A srácok viszont annyira megszaladtak, vagyis inkább csak Garry Brents, hogy az anya zenekar mellé gyorsan össze dobott még ketté mellék solo projektet is. Az egyik a Phase Out vonalát viszi tovább, szóval a lényeg a 8-bit és a fantasy, geek dolgok istenítése. A másik pedig a Homeskin, ahol pedig a raw hangzás iránti szeretetét próbálja kiélni. Nem is akárhogy, hiszen tavaly már kettő EP kijött, idén pedig ez már a masodik lemeze, pedig még csak február van. Az új lemez nekem kicsit izgalmasabb, ezért elsőnek erről lesz szó.

Amit már első ránézésre kezdünk kapiskálni, hogy itt nem szokványos black metal-ról lesz szó. Hiszen a fél perces dal hosszok már kezdenek valamit sejtetni, amikor pedig elindul a Sharpened, a sejtés kőbe vésett ténnyé alakul át. A hangzás undorító(an jó), már ha szereted a nyers, zsigerig hatoló gitárt, a recsegést és a koponyád belső falán kopogó pergőt. A hatások egyértelműek, már ha járatos vagy a 2000-es évek eleji screamo dolgokban, bár annyira nem is kell mélyre menni, hiszen kettő olyan banda az alap, ami még a felszínt kapargatóknak is hamar szembe jön. Név szerint a személyes kedvencem az Orchid és az Ampere. Ezek alapján pedig egyértelmű a hangzás is, meg a dalok hossza. Az intenzitás a tetőfokára hág, az acsarkodó érthetetlen vokál, a néha előjövő már-már nyüszítő hisztizés, olyan érzelmi töltettel rendelkezik, ami simán felidézi a stílus fénykorát. Figyelemre méltó az, hogy Garry mennyire keni-vágja a különböző stílusokat. Volt már post-rock, doom metal, death metal zenekara is és egyik sem kellet azt mondani, hogy kidobott idő volt meghallgatni.

A trükk az egészben az, hogy ez nem is egy black metal lemez. Hiszen black metal-t csak nyomokban tartalmaz. Ez egy nyers és vagdalkozó anyag, ami az előbb említett stílus, amit nem írok le megint mert szóismétlés, sajátosságait is hordozza magán. A gerincét az egésznek, a kásába rajtett nagyon finom és tűéles dallamok adják, amire a undorító vokál, ami sokszor nagyon szép váltásokat is be játszik, ad olyan kontrasztot, ami az egész lemezt végig járja. Unkept kísérteties dallama, ami számomra klasszikus horror járékok deformált zenei világát idézi volt az egyik kedvenc. Ilyenkor vannak azok a pillanatok, hogy baszki miért csak 47 másodperc ez a dal??? Pöfög, hörög, süvít, kopácsol mint egy harkály, te meg vicsorogva ülsz vérző füllel és kéred a repetát. A legjobb az egészben pedig, hogy akaratlanul is meglett trollkodva a zsáner fasiszta The Metal Archives, akiknek fogalmuk sincs arrók, hogy felengedtek egy screamo lemezt az oldalra. Gerry-t érdemes követni instán, mert amikor nem azzal bosszant, hogy mit zabál, nagyon pöpec pixel grafikákat csinál.

https://www.instagram.com/tropical_islandwalk/

8.5/10

 Interjúk, interjúk mindenhol! Most a Guylás Band-et vettem célba. Ez azért is érdekes nekem, mert mikor nagyjából 10 évvel ezelőtt belefutottam az Itt Élünk és a Jobb világ klipjébe nekem ez tökre bejött. Aztán megtudtam, hogy szolnokiak, ami a rajongásom kicsit tovább növelte, hisz ezek a punk arcok itt éltek tőlem néhány kilóméterre. Kis kamaszként ezek olyan hihetetlen dolognak tűntek. Na mindegy is, szóval a Gulyás Bandben benne van minden, aminek szerintem egy punk zenekarban benne kell lennie. Gyors, agresszív, ugyan akkor visz magával a flow és közben még a jobb kezed középső ujját is mutogathatod a szomszédnak, aki szerint túl hangosan hallgatjátok a zenét nyársalás közben. És hogy miért pont a jobb kezed középső ujját? Egyértelmű, mert a balban sör van!  

CSALÁD, ZENEKAR, KONCERT, BARÁTOK!

Sziasztok srácok, először is köszi szépen, hogy válaszoltok másodszor pedig vágjunk is bele! Meséljetek egy kicsit a zenekar kezdeti időszakáról. Honnan ismeritek egymást, mióta működik a zenekar, voltak e esetleg tagcserék és honnan jött az ötlet a Gulyás Band névhez?

MR: Talán 2003-ban kezdtük el…. Igazából akartunk valami zenekart ami más volt amit előtte csináltunk. Egész jól ment meg sokat piálgatunk a próbahelyen:) Kocsmából ismerjük egymást meg közös ismerősök által de már olyan régen volt pontosan nem tudom… Énekes és doboscsere volt. Jokó 2006 óta, Zoli 2015 óta A Gulyás név a volt dobosunk vezetékneve volt és kibaszásból neveztük el róla a zenekart :D

 ZI: Huh hát nem egyszerű felidézni.  A zenekar 2004-ben alakult akkor az énekesünk Katona Zoli és a dobosunk Gulyás Miki volt.  Katona Zoli 2006 nyarán lépett ki a zenekarból, 2015 júniusában Mikivel váltak el az útjaink. A zenekar név onnan jött, hogy sok zenekar nevet találtunk ki, de a dobosunknak Mikink egyik sem tetszett. Aztán Robi az egyik próbán mondta, hogy akkor nevezzük el rólad és így lett Gulyás Band. (Persze ez se tetszett neki J de ez maradt.) 2008-2012 között Héja Gábor (Csülök) gitárosként játszott még a zenekarban.

 LZ: Faszomtuggya. Én 2015-ben jöttem a zenekarba dobolni mert Mester Robi felhívott „rendesen telefonon” ami már akkor sem volt menő nemhogy most. Szóval ismertem őket, tudtam, hogy jó fejek, meg hogy nekem való muzsikát játszanak. Gondoltam hátha rólam is elnevezik a zenekart, de aztán kiderült van már Zoli Band és így Gulyás Band maradt. basszameg

 JT: Hááát nagyon jó kérdés, hogy hogy is kezdődött. Ismertük egymást már előtte is, aztán szóltak a srácok, hogy lenne e kedvem megpróbálni. Azt mondták a szövegeket úgy is tudod (még ma sem, nemhogy akkor)

Milyen az élet az Alföldön egy Punk zenekar számára? A zenétek szerintem legalábbis nem is klasszikus punk, mert a háttérben azért vélek felfedezni némi hardcore beütést is, szóval elég váratlanul érhette a tisztelt nagyérdeműt eleinte.

MR: Nekem személy szerint ez a punk!!! És nem vagyunk lakodalmas zenekar :D

ZI: Nekünk ilyen a punk. Mindenki más stílusú zenekarokban játszott előtte. Közös próbahelyen próbáltunk aztán egyszer megpróbáltuk együtt. Ez ilyen baráti zenekarnak indult és az is maradt mai napig, arra törekedtünk, hogy jól érezzük magunkat próbán és koncerteken. Szeretünk itt az alföldön élni. J

 LZ: Nem csak az alföldi hanem minden zenekarnak nehéz, mostanában meg főleg. Ha nincs meg a kellő alázat a zene és tisztelet a másik iránt akkor sokan fel is adják vagy összevesznek. Koncert és klub terén is borzasztó helyzetben van Szolnok megye. Szerintem nem klasszikus oldschool punk zenekar vagyunk hanem mindenki próbálja az egyéni  zenei világát is belerakni a dalokba. Tehát változatos zenei palettán mozog a dolog a thrashmetáltól a rapig, de mivel alapvetően gyors zenéink vannak ezért sorolhatják oda.

 JT: Igazából nem is tudom mi az a punk, nekem EZ….

Ez az egész covidos őrület, milyen hatást gyakorolt rátok, mint lényegében koncert zenekarra, mert ahogy látom abszolút koncert banda vagytok.

 MR: Igazából csak hülyeségeken járt az agyam, koncertek hiányában…csináltunk egy Grindcore formációt, meg egy Rock feldolgozást bandát! :D Sajnos az utóbbit kicsit szüneteltettjük, átkúrt minket Bon Jovi a világkörüli turnéval…☹:D

 ZI: Hát nem tudom. Nyilván kevesebbet játszunk azóta, és kevesebbet is próbálunk. De vannak tervek mindig, meg vannak unaloműző mellék projektek J

LZ: jaja mi nem streamkoncertet adunk vagy patreonon gyűjtünk... van a két sideproject amivel elvagyunk, a What this No! és a Májámi Válysz. Így folyamatosan írjuk a dalokat mindháromnak.

A dal írás folyamata nálatok, hogy néz ki? Ki hozza a szöveget, ki hozza a dal alapot?

 MR: Régebben Zombi meg én csináltuk a zenéket szövegeket, de mára a dal írás abszolút közös munka.

 ZI: A dal írás közösen történik. Mindenki hozott már zenei és szöveges ötleteket is. Eleinte a szövegeket én írtam aztán a próbákon a zenéhez formáltuk. Mostanában Robi és Zoli is ír szövegeket. (én kiégtem hahaha ). A zenét azt Zoli is Robi is és én is hozunk a Gulyás Bandbe. Mindenki kiveszi a részét J.

LZ: Igen full közös. próbaterembe összerakjuk a dalokat és közben meg írunk rá szöveget, aztán ha valakinek valami nem tetszik akkor addig gyúrjuk amíg mindenki tetszését el nem nyeri.

 JT: A srácok hozzák a zenéket és a szövegeket, Én pedig próbálok SÖRhangot adni neki

 Hogy látjátok a magyar underground helyzetét?

MR: Nehéz kérdés…de azt gondolom, aki akarja csinálni és jó számokat csinál az előbb utóbb megismerik Underground körökbe. Nekünk nincs okunk panaszra, sok helyre hívnak és a nézőszám is szép lassan növekszik.

 ZI: Ez majd a többiek kifejtik.

 LZ: Erről a kérdésről kurva sokat tudnék írni, de röviden annyi, hogy én magát a magyar Undergroundot is több csoportra szedném. „Régebben” több zenekar volt és egyedi dolgot próbált mindenki csinálni nem úgy mint ma, de sajnos az igény is csökkent a magyar underground zenére.

 JT: Szerintem is egyre kevesebb az igény az egyedi dolgokra, zenékre. Sokkal egyszerűbb a sablont lecopyzni aztán már mehet is. Mi azért próbálunk mindig valami kis változatosságot belevinni.  

 Mi a véleményetek a „punk” életvitelről? Vagy mitől lesz igazán punk a punk?

 MR: Mindenki mástól lesz Punk…Nem számít ki, hogy öltözködik,mennyit iszik,stb.

 ZI: A punk mostanában egy kicsit túl van magyarázva. Nekem a zenélés, a koncertezésről szól, megismerkedni emberekkel beszélgetni, bulizni velük. Ennyi.J

 LZ: Magyarországon valahogy a Punk életvitel félrement szerintem. Sokaknak az igénytelenség és a büszke butaság jelenti a punkságot. Ezt azok a sztereotíp dolgok hozták be a köztudatba, aminek kb.10%-a valós. Nekem a punk az attitűdöt, a lázadást jelenti, de nem feltétlen csak egy rendszer iránt, hanem bármi iránt. Emellett elfogadást és tiszteletet is jelent a másik ember iránt. 

 JT: Nem tudom: Én metálos vagyok!

 Ha jól tudom a VAN BAJ! című lemezetek volt a legutóbbi annak körülbelül három éve terveztek e új lemezt, illetve mik a terveitek a 2022-es esztendőre?

MR: Lesz új Gulyás!A számok nagyjából kész vannak már csak fel kéne venni.

 ZI: Mindig tervezünk valamit. Idénre akarunk új lemezt felvenni. A számok nagy része megvan már csak időt kéne szakítani a véglegesítésre és felvenni.

 LZ: Ezek miről beszélnek ???  :D

 A lemezeitek felvételei hol készülnek?

MR: Mi csináljuk magunknak a próbateremben.

 ZI: Az eddigi lemezeinket saját magunk a próbaterembe vettük fel.

 LZ: Rossz dolog saját magadnak rögzíteni a dolgaidat, idegőrlő …viszont nem biztos, hogy bármelyik hangmérnök bírna velünk.

  Ti melyik oldalon álltok az „analóg kontra digitális” csatában? CD? Kazi? Vinyl? Esetleg valamelyikőtök gyűjti is valamelyiket?

MR: Szeretem a Retro dolgokat, de már nem gyűjtöm..kazetták cdk vannak még.

ZI: Én nem voltam soha se nagy gyűjtő. Az első Bon Jovi Cd megvan. A többi, ami volt Robi kidobálta a kocsiból hahahaha

LZ: Digitális platformok,Spotify stbstb…egyszer volt egy Iron Maiden kazettám 3napig de elhagytam és nagyon rosszul esett megfogadtam hogy nem veszek semmi kézzel foghatót!

JT: Régen Én is gyűjtöttem a másolt kazettákat, de ma már semmi nincs belőle. Már a lejátszóm sincs meg. Maradtak a digitális dolgok…

Mit gondoltok, egy utolsó szál cigiért folytatott harcban Sid Vicious, vagy GG Allin nyerne?

 MR: GG Allin.

 LZ: Akár mennyire is Sidet szeretnék mondani sajnos GG Allin.    

Hogy érzitek, mindenről esett szó, amiről szerettetek volna beszélni, vagy esetleg belétek fojtottam a szót valamivel kapcsolatban?

 Nincs

facebook: https://www.facebook.com/Gulyasband